Bosszúállók: Végjáték filmkritika

Thanos bevégezte tervét, a világ leghatalmasabb hősei csúfos vereséget szenvedtek. Az élő univerzum fele egy csettintésre odaveszett - itt az idő, hogy az életben maradtak bosszút álljanak az őrült titánon!

Hatalmas fordulóponthoz érkezett a Marvel filmvilága. A 11 éve futó, eddig összesen 22 mozifilmet felölelő univerzum egy megkerülhetetlen kulturális jelenséggé vált. Olyan érzés, mintha Vasember és társai mindig is velünk lettek volna, pedig nem is olyan rég még ámuldoztunk azon, hogy az olyan viszonylag obskúrus képregény-szereplők, mint a Galaxis őrzői, vagy a Hangya is saját mozifilmet kaphatnak. Mindez viszont mára egyértelműen a popkultúra és a hollywoodi zeitgeist központi része lett, ez a megállíthatatlan sikersorozat pedig a Bosszúállók: Végtelen háború és a Végjáték kettősével ért fel a csúcsra – lássuk, hogy mekkorát szól a várva-várt befejezés!

A moziból haza felé ballagva egy kérdés járt a fejemben: „Hogy a fenébe fogok erről a filmről spoilermentes kritikát írni?” A cselekmény alakulása szervesen kötődik a Thanos-incidens hatalmas katarzisához és annak a potenciális megoldásához, így bármi konkrétumot írnék a történetről, az szinte biztosan elvenne a személyes élményből. Egyértelmű, hogy egy olyan alkotásról van szó, amit mindenkinek látnia kell, akit akár egy kicsit is érdekelnek a Marvel szuperhősei, így nem is feszegetném tovább a dolgot. Inkább hadd meséljek arról, hogy milyen érzéssel hagytam el a vetítőtermet!

A Végjáték egy meglepően nyomasztó és drámai, érzelmi szempontból igen kimerítő film. Különös ez egy olyan széria esetében, aminek a védjegyévé vált a fantasztikus akció és a gyors poénzuhatag. Ezekből persze most sem szenvedünk hiányt, de a Russo-fivérek jóval mértékletesebben adagolták a könnyedebb jeleneteket. Ha a Végtelen háború végén, azután a bizonyos csettintés után ti is a gyomrotokban éreztétek a feszültséget, ahogy a zene elhalt és az elbukott hősök hamuvá váltak, akkor ismerős lesz ez a hasogató üresség, ami a Végjáték atmoszférájának egy igen komoly részét jellemzi. Világossá vált ugyanis, hogy Thanos pontosan azt tette, amit eltervezett: az élőlények felét végleg köddé változtatta, s látszólag semmi esély nem maradt arra, hogy a Bosszúállók megtépázott csapata helyrehozza a történteket.

Az univerzumot ért szörnyű katasztrófa komoly nyomot hagyott mindenkin. Hőseink komoly változáson mennek keresztül, mindnyájan a saját maguk módján igyekeznek feldolgozni a hatalmas kudarcot. Néhányan viszonylag szerencsésen megúszták a dolgot, mások viszont teljesen beleroppantak a veszteségbe. Nem véletlen a maratoni, háromórás játékidő – a Végjáték méltó tisztelettel bánik a teljes, mára igen széleskörűre nőtt szuperhősgárdával, és nem fél közelebbről is megmutatni azt, hogy a spéci kosztüm, vagy a maszk mögött valódi, érző emberek lakoznak. Ebből a szempontból a főbb Bosszúállók mindnyájan megkapják a nekik kijáró figyelmet, de lesz néhány szereplő a „B-listás” hősök közül is, akik szintén komoly szerepet játszanak majd az események során.

Végső soron azonban mégis csak egy hatalmas blockbuster akciófilmről van szó, úgyhogy nem kell attól tartani, hogy az univerzum legerősebb hősei végig magukba fordulva, egy vödör jégkrém társaságában töltik majd a borongós éjszakákat. Sebeiket nyalogatva ismét talpra állnak, hogy megújult erővel álljanak bosszút az őrült titánon. Ennek a kivitelezése pedig egy hihetetlenül rizikós küldetésben bontakozik ki.

A Bosszúállók terve egyébként szörnyen vegyes érzelmeket keltett bennem, és nincs kétségem afelől, hogy ez még jó néhány rajongónál ki fogja verni a biztosítékot. A Végtelen háború hatalmas, definitív lezárásával ugyanis az írói gárda véleményem szerint zsákutcába szorította önmagát. Hiába látta meg Doctor Strange a 14 millió lehetséges végkifejlet közül az egyetlen elfogadhatót, az a történetvezetés szempontjából mégis kiszámítható, és elég olcsó, vásári érzetet kelt. Ezt szerencsére ellensúlyozza a feszes hangulat és az izgalmasabbnál izgalmasabb jelenetek, de az összképre visszatekintve mégis különös hiányérzetem maradt a filmmel kapcsolatban.

A Végtelen háború véleményem szerint azért működött remekül, amiért a legnagyszerűbb akciófilmek is igazán megragadnak az emlékezetünkben – volt egy olyan félelmetes gonosztevője, akivel bizonyos mértékig szimpatizálhat a néző is. Thanos teljesen eltorzult ötlete egy végletekbe menő utilitarista nézőpontjából szemlélve, jó nagy távlatokban gondolkodva nem is tűnik akkora őrültségnek. Azon talán nem fog meglepődni senki, hogy továbbra is Thanos marad a Bosszúállók ellenlábasa, de a Végtelen háború eseményei után, a tervét bevégezve szerintem elveszítette mindazt, ami a továbbiakban is igazán markáns gonosztevővé tette őt. A fókusz azonban ezúttal nem rá kerül – az előző film volt az ő története, most ismét a Bosszúállóké a főszerep.

Egy mozifilm-sorozat lezárásaként a Végjáték pompásan működik, a kevésbé szakavatott, a terembe véletlenül betévedő néző számára azonban komoly fejfájást okozhat – ezt viszont egy percig sem rónám fel negatívumként. Ez az alkotás ugyanis végső soron nem más, mint egy szerelmeslevél azokhoz, akik a 2008-as Vasember óta hűen követik a szériát. A legnagyobb, képregénygyűjtő rajongók pedig jobb, ha bekészítenek egy extra alsóneműt is, mert utalásokból és elmés kikacsintásokból ezúttal sem lesz hiány. A kellő mennyiségű fan service azonban olyan remekül illeszkedik a feszesen pörgő cselekménybe, hogy egy percünk sem lesz arra, hogy elmélázzunk a látottakon.

Mert a sötét, komor alapvetés ellenére a történet hatalmas sebességgel száguld, csak néhány igazán drámai pillanat erejéig áll meg, hogy legyen időnk magunkba szippantani az atmoszférát. Az ilyen jelenetek, ahol a moziban ülő közönség egy emberként, visszafojtott levegővel tapad a vászonra, remek kontrasztot adnak a szintúgy lélegzetelállító akciónak – talán ezért nem is tűnik a kelleténél egy perccel sem hosszabbnak az a három óra. A nagy finálé pedig az érzelmek és a látvány szintjén is gyönyörű tetőpontként szolgál – a Marvel-mozik eddigi leglátványosabb akcióorgiáját és egy igazán szívhez szóló, keserédes lezárást kapunk. Ha tetszett nektek a Végtelen háború, akkor semmiképp ne hagyjátok ki a folytatását!

A Bosszúállók: Végjáték egy igazi aranykor grandiózus lezárását jelöli. Kedvenc hőseink életük legnagyobb kalandján vannak túl, az ide vezető út során pedig eltelt több mint tíz év - már egy teljes generáció nőhetett fel őket csodálva. Ezzel, valamint a pár hónapon belül érkező Pókember-folytatással lezárul a Marvel-moziverzum harmadik fázisa, hogy megkezdődhessen egy új, minden eddiginél nagyszabásúbb filmes világ. Egy olyan világ, ahol a Bosszúállók akár az X-Men mutánsaival, vagy a Fantasztikus négyes csapatával karöltve is egy színtérre léphetnek, akár a mozivásznon, akár a Disney+ sorozataiban. Sosem volt még ilyen izgalmas Marvel-rajongónak lenni!

Gamekapocs értékelés: 8

Bosszúállók: Végjáték
Eredeti cím: Avengers: Endgame
Rendezte: Anthony Russo, Joe Russo
Írta: Christopher Markus, Stephen McFeely
Szereplők: Brie Larson, Scarlett Johansson, Karen Gillan, Tessa Thompson, Robert Downey Jr., Chris Hemsworth, Chris Evans, Evangeline Lilly, Pom Klementieff, Zoe Saldana, Josh Brolin, Tom Holland, Paul Rudd, Bradley Cooper, Vin Diesel, Elizabeth Olsen, Dave Bautista, Samuel L. Jackson, Benedict Cumberbatch, Sebastian Stan, Jeremy Renner, Mark Ruffalo, Gwyneth Paltrow, Chadwick Boseman, Don Cheadle
Játékidő: 181 perc
Magyarországi premier: 2019. április 25.

78 komment - szólj hozzá!