Pókember: Idegenben filmkritika

  • Írta: Shifty
  • 2019. július 4.
Link másolása
Meglehetősen sűrű időszakot tudhat maga mögött a még mindig csak tinédzser Peter Parker, így pont kapóra jön, hogy kikapcsolódjon az iskola szervezte európai osztálykiránduláson. Velencébe érve viszont minden a feje tetejére áll.

Figyelem, cikkünk a Bosszúállók: Végjátékra vonatkozó spoilereket tartalmaz, az új Pókemberből viszont semmit nem lő le.

Áprilisban egy tizenegy éves építkezést zárt le a Marvel a Bosszúállók: Végjátékkal. A Marvel-féle moziverzum harmadik fázisának a végét azonban a Pókember: Idegenbennek kellett megoldania, ami így epilógusként egyszerre viszi tovább a Végtelen háború és a Végjáték következményeit, és képez hidat a negyedik fázis között. Jon Watts rendező szerencsére nem magyarázza túl a Thanos elleni küzdelem univerzumra gyakorolt globális hatását, sőt, a Pókember: Hazatérésben már jól bevált laza, könnyed hangvételt követi és ezúttal is inkább Peter Parker (Tom Holland) személyének jellemfejlődésére koncentrál. A Végjáték utáni veszteséggel nehezen megbirkózó Pókember ugyanis egy csapásra olyan helyzetben találja magát, amikor mindenki tőle várja, hogy Tony Stark nyomdokaiba lépve vegye át a Bosszúállók vezérszerepét.

Ez pedig elég komoly elvárás a 16 éves gimnazistától, aki nemrég még azzal kapcsolatban is bizonytalan volt, hogy egyáltalán méltó-e arra, hogy szuperhős legyen. Ebben a bizonytalan pillanatban nyújtott Stark iránymutatást, aki amolyan apapótlékként és mentorként a maga módján tényleg törődött Parkerrel, hiszen ő már az Amerika Kapitány: Polgárháború idejében látta a potenciált Pókemberben. Vasember elvesztése azonban komoly törést okoz a hálószövő szuperhős mindennapjaiban, ráadásul a nagyon sűrűre sikerült elmúlt időszak után tényleg ráfért Peter Parkerre egy kis kikapcsolódás. Kapóra is jön az európai körúttal egybekötött osztálykirándulás, ahol nem csak legjobb barátjaival tölthet el egy kis szabadidőt, de végre szerelmet vallhat MJ-nek (Zendaya) is.

Velencébe érve aztán alaposan felborulnak a tervek, így a tervezett kikapcsolódásból, városnézésből semmi sem lesz. Az úgynevezett multiverzumból idetévedt elementálok ugyanis komoly fenyegetést jelentenek világunkra. Szerencsére velük együtt nálunk kötött ki Quentin Beck, azaz Mysterio (Jake Gyllenhaal) is, akinek a világát már elpusztították a lények, így nagyon jól tudja, mi forog kockán. Ez viszont most nagyon nem érdekli Pókembert, ő csak pihenni és szórakozni akar. Egyszóval csak szeretne tinédzser lenni. Örömmel le is passzolja a világ megmentésének feladatát Mysteriónak, aki viszont nem boldogul egyedül, így Nick Fury (Samuel L. Jackson) közbenjárásával Parker ismét kénytelen a magán- és szuperhősélet között lavírozni, amit láthatóan egyre nehezebben tud menedzselni.

Ebben nyújt neki támaszt és iránymutatást Mysterio, aki hiába izgalmas és szimpatikus figura (köszi Jake Gyllenhaal!), hiába van gyásszal kikövezve a múltja, sajnos alig tudunk meg róla valamit. Ráadásul a belengetett multiverzummal is csak érintőlegesen foglalkozik a Pókember: Idegenben. Ezt viszont ellensúlyozza a történet mondandója, ami a nagyobb tét és a komolyabb, igaz, még mindig kifejezetten Pókemberre szabott problémák ellenére megtartotta a közvetlen hangvételt, hétköznapi vetületet. Ebben a közegben pedig nagyon otthonosan mozog Tom Holland, aki egyrészt nagyon szerethető párost alkot Zendayával, másrészt nagyon jól hozza az esetlen, még mindig saját útját kereső, rokonszenves laza lúzert, hiszen Pókember most is számunkra is ismerős hétköznapi problémák útvesztőjében próbálja megtalálni a kiutat.

A forgatókönyv ezúttal viszont kicsit elbánt MJ karakterével, aki ugyan még mindig cinizmusával tűnik ki, de sokkal simulékonyabb lett, ráadásul olykor csak sodródik az árral. A cselekményben is bőven akadnak bukkanók. Főleg a film első fele indul be nehézkesen, még szerencse, hogy amikor a készítők elkapják a fonalat, akkor el nem engedik azt és az utolsó pillanatig magabiztosan vezetik végig elképzeléseiket. A Pókember: Idegenben tehát hibái ellenére is egy végtelenül szórakoztató és szellemes, már-már a Doctor Strange kreativitását idéző, bizonyos esetekben azt simán felülmúló, látványos blockbuster, ami tökéletes lezárása a Marvel-féle moziverzum harmadik fázisának.

A film végén két stáblista utáni jelenetet is kapunk. Az elsőt viszonylag korán, a másodikat pedig a feliratok legvégén. Mindkettőt érdemes végigvárni!

Gamekapocs értékelés: 8.0

Pókember: Idegenben
Eredeti cím: Spider-Man: Far From Home
Rendezte: Jon Watts
Írta: Chris McKenna, Erik Sommers
Szereplők: Zendaya, Tom Holland, Jake Gyllenhaal, Marisa Tomei, Cobie Smulders, Samuel L. Jackson, Martin Starr, Numan Acar, Jacob Batalon
Játékidő: 129 perc
Magyarországi premier: 2019. július 4.

17.
17.
Mortis
#7: Tinik èletèről szóló alkotások nem igazán szoktak megragadni. Ami a kedvenceim között van, az a Superbad, de ugye az igencsak más kategória. Egy biztos, kíváncsi leszek hogy folytatja a pályafutását.
#14: Èn pont nem próbáltam, mert annak idejèn mikor 'fogyaszottam' az effajta programokat, mindig akadt más ami jobban èrdekelt. Pont ezèrt van a gèpemen èvek óta a fruit of grisai s egyèbb nyalánkságok is, de manapság már nem hiszem hogy lekötne.
13.
13.
Tibi80
Kinek mi jön be...de nekem anno az első Tom Hollandos Pókember nagyon bejött, így eléggé nagyok lettek az elvárásaim..a mostani rész se rossz, de valahogy nem is lépte át pozitív irányban az ingerküszöbömet..ahogy kiderült a fő irányvonal, onnantól valahogy már nem ütött akkorát, révén, hogy kiszámíthatóvá vált a cselekmény...
12.
12.
RangerFox
#7: Ez a sorozat mellőz mindent, ami a jó ízlés. Nekem a 3. rész utánmár túl sok volt..
11.
11.
Macifasz
Én tegnap láttam de még mindig elég vegyes érzések kavarognak bennem. Az első 1 órája számomra valami elcseszettül kuszoványos, kavalkányos (igen, tudom, hogy nem léteznek ezek a szavak). Egyszerűen képtelen volt megtalálni a saját ritmusát, nem tudta eldönteni, hogy most Pókemberként, vagy a MARVEL filmes univerzum harmadik fázisának lezárásaként akar-e inkább funkcionálni, az egész - beleértve a karaktereket is - amolyan bevizesedett puskaport szagot árasztott. Emiatt pedig, ha nem is esett a két szék közé, de azért elég keményen megingott. Ráadásul rengeteg mindent kivágtak belőle, pl. a második előzetesben látott éttermes akció jelenetet nem tudom miért kukázták, rohadt jól nézett ki pedig. Aztán derült égből villámcsapásként a második felére magára talált, és olyan szinten elkezdett működni, hogy már-már teljesen elfeledtette velem az első 1 óra nehézségeit...persze nem, de a nagy részét igen. :-) Holland pedig még mindig tökéletes Pókmalac...akarom mondani Pókember, az MJ-el alkotott szerelmi szál aranyos, Jake pedig tökéletes választás volt Mysterio szerepére még úgy is, hogy a film első felében az ő szála is eléggé elnagyolt érzést keltett bennem. De hála az égnek annak a második órának, az ugyan is hibátlan. A két stáblista jelenet is remek lett, az elsőt meg is tapsoltam (bezony ám). Szóval összességében elégedett vagyok, de mellette picit csalódott is, mert az első felében tényleg nem találták - legalább is számomra - az egyensúlyt, és emiatt nem tudom jobbnak titulálni a Hazatérésnél. Ám természetesen még így is kötelező a moziban való megtekintés. :-)
10.
10.
logic5
Akkor látom, csak szerintem van túltolva már ez az egész... Bocsi.
9.
9.
delphijos
#8: "Azt sajnálom, hogy a 2. stáblista utáni jelenetet elmulasztottuk..."

Hehe. Gyerekekkel voltam, mi is így jártunk :D
8.
8.
ollie92
Baszott jó lett a film ! A 20+ marvel filmből simán a top 5 között szerepel nálam. Picit nehezen, lassan indul, de aztán végig pörö, mint a kokszos kurva.
Remek lezárása lett a 3. fázisnak. Azt sajnálom, hogy a 2. stáblista utáni jelenetet elmulasztottuk...
7.
7.
SLi
#6: https://www.imdb.com/title/tt8772296/?ref_=nm_flmg_act_4
nem régi HBO-s sorozata szerintem kifejezetten tehetséges
6.
6.
Mortis
#3: Èn azon lepődtem meg, hogy a színèsznő meglepően jól játszik; a karakter szörnyű edgy hipster milennial, de kompetensen előadva. De ezen kívül elèg semmilyen az egèsz
4.
4.
B-Shaggy
#3: Még mindig jobb mint a klasszikus "de hát legutóbb már felnőtt volt, most hogyhogy gyerek?"
3.
3.
SLi
Nekem csak az a durva hogy akikkel beszéltem szinte senki nem tudta hogy ez az MJ egy tök más karakter mint mary jane
1.
1.
B-Shaggy
Tegnap este néztük meg, nálam ezt csak a Ragnarök és a Winter Soldier veri az MCU-ban. Eléggé félve mentem be, az előző egy simán csak élvezhető film volt, semmi több, de ez nekem az elejétől a végéig nagyon bejött.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...