Mythic Quest sorozatkritika

Egy szituációs komédia alapját gyakorlatilag bármi adhatja, hiszen a humorforrást mindig (ahogy a neve is mondja) a helyzet hozza. Mióta a sitcomok futnak, számtalan különböző közegben játszódtak már a szokványosnak tekinthető baráti-családi körökön túl, de a videojátékos témák eddig nem voltak népszerűek, annak ellenére, hogy mekkora szeletét adják a szórakoztatóiparnak. A Disney és a Nickelodeon gyártott már gyerekeknek játékfejlesztőkről vagy esportolókról sorozatot, de a felnőttek eddig kimaradtak a szórásból.

A Ubisoft, a Lionsgate és az Apple TV+ orvoslata erre a Mythic Quest: Raven’s Banquet, amit - hogy egyértelmű legyen a célközönség - a tavalyi E3-on lepleztek le. Ez a kilenc részből álló sorozat az úgynevezett „munkahelyi komédia” formulát követi, egy videojáték-fejlesztő cég életébe vezet be minket. Hét főbb karaktert mozgat, akik az esetek nagy részében egymás idegeire mennek.

Itt van nekünk Ian Grimm, a látnok a Mythic Quest nevezetű MMORPG mögött, aki általában nem veszi észre, hogy a világ nem körülötte forog. David, a vezetni képtelen vezetőproducer; az elismerésre vágyó főprogramozó, Poppy; a pénzéhes pénzügyes Brad; a levitézlett író, C. W. Longbottom, és két tesztelő lány, akik közül az egyiket a megannyi videojátékból ismerős Ashly Burch alakítja.

A kilenc harminc perces rész alatt ezt a csapatot járjuk körbe. A sorozat világában a Mythic Quest az egyik legnépszerűbb játék, Grimmék pedig épp a bővítésére készülnek. Az első rész így a sorozat alcímeként szereplő Raven’s Banquet nevezetű kiegészítő megjelentetéséről szól, de ennek a névnek nem sok relevanciája lesz a későbbiekben.

Sajnos annak ellenére, hogy egy videojátékos sorozatról beszélünk, maga a játék nem lesz önálló szereplő. Sajnálom, hogy a készítők nem vették a fáradságot arra, hogy egyetlen egyedi jelenetnél többet meganimáljanak hozzá, mert szívesen megismertem volna, ha már a címben is ez szerepel. Ehelyett látunk random bevágásokat az Assassin’s Creedből, a For Honorből és a Kingdom Come Deliverance-ből, ha pedig mégis a Mythic Questet kellene konkrétan mutatniuk, akkor újrahasznosítanak néhány karaktermodellt a Heroes of Might and Magic V-ből.

Ha ettől a részétől eltekintünk, a Mythic Quest egy mulatságos és tanulságos látlelet a videojáték-iparról. Úgy sikerül ábrázolni a játékfejlesztők életét, hogy rálátunk a legtöbb gondjukra, amelyek játékosként nekünk is ismerősök lehetnek. Belülről látjuk (nyilván komikusan eltúlozva), hogy mi motiválja a mikrotranzakciókat, hogyan írják egy játék történetét, hogy mekkora feszültség a fejlesztőknek is tartani a határidőket és megfelelni az elvárásoknak.

Emellett a maga abszurd módján olyan témákat is érint a játék, amiket manapság sokat hallhatunk az iparból. Mit lehet tenni, ha kiderül, a játék egy csapat náci kedvence? Hány nő dolgozik a játékokon, meg vannak-e becsülve? Mi a fontosabb: a kiadó profitmaximalizálása vagy a készítő eredeti víziója? Ezekhez humorral áll, de érezhető mögötte a tudatosság.

Egy vígjáték esetén az egyik legnagyobb rizikófaktor épp a humorban rejlik. Mivel emberenként változik, mit tartunk viccesnek, ezért nem egyszerű belőni egy olyan szintet, amit sokan tudnak élvezni. A Mythic Quest humora sosem túl harsány, nem a hasadat fogva ülöd végig – ehelyett néha infantilis, néha viszont nagyon is elmés fricskái vannak az ipar és a játékosok felé is. Olykor egyenesen abszurdba fordul: egyszer a legnagyobb kérdés az, hogy egy ásót hogyan implementáljanak a játékba, máskor a legfontosabb az, hogy egy tizenegy éves streamer hogyan nyilatkozik az MMO-ról. A legfontosabb mozgatórugói azonban a karakterek.

A játékfejlesztő-csapat tagjai az esetek többségében fel tudnák kötni egymást, mindnek megvan a maga baja a többiekkel. Az izgalmas dinamikákat pedig jól is használják fel, a kilenc rész alatt a legváltozatosabb kombinációkban láthatjuk a bandát. Az egyik végigvonuló ellentét Ian Grimm és Poppy között van, de van egy viszonylag konzisztens szála Davidnek és az asszisztensének is, valamit a tesztelők kapcsolata is próbára tétetik.

Ezek a dinamikák persze a munkahelyi hierarchiában értelmezendőek elsősorban, és ilyen értelemben a zsáner hagyományai rendre visszaköszönnek. Ennek köszönhetően, ha valakinek volt már dolga hülye főnökkel és hülye munkatársakkal, akkor át fogja érezni a szereplők kínlódásait is.

Azonban amennyire bosszantó tud lenni minden karakter, annyira szerethetőek is. Mindnek megvan a maga motivációja, jó oldala, ami miatt együtt tudunk érezni velük. A legemlékezetesebb talán a játék sztorijának írója, C. W. Longbottom: afféle modern Don Quijote ő, aki egyfolytában úgy beszél, mintha a lovagkorban lenne, abszolút nem ért a modern technikához és egyetlen érdeme, hogy a hetvenes években megnyert egy írói díjat. De rajta kívül is mindenkinek megvannak a maga pillanatai az évad alatt, a sok poénkodás mellett pedig érzelmes jelenetekre is futja.

Mivel a sorozat elsősorban a karakterinterakcióra épül, átívelő történetről nem igazán beszélhetünk. A kiegészítő megjelenését már az első részben ellövik, innen pedig kisebb-nagyobb zűrök jönnek, amiknek a forrásai a játékosok, a kikacsintás értékű montreali vezetőség vagy maga a banda. A Mythic Quest évadjának csúcspontja a hetedik részben jön el, amikor Ian egy mindent eldöntő párbajt vív meg a „Masked Mannel", ezt ügyesen vezették végig és építették fel, így kicsit kár is, hogy a két további részben kicsit lecseng az izgalom.

Az egyik rész, történetesen az ötödik, teljesen kilóg a többi közül: nem a Mythic Questről szól, hanem két másik fejlesztőről (akik ugyanazt az épületet használták, mint a főszereplők) és persze a kiadói kapzsiságról. Az egyik legjobban ábrázolt tanulsága ennek a résznek van, ugyanakkor kétlem, hogy a jövőben ne derülne ki, valami komolyabb köze is lesz Ian Grimm csapatához, mint elsőre tűnik.

A Mythic Quest sokat kölcsönöz a Felhőtlen Philadelphiától: az alkotók között ott van Charlie Day, Megan Ganz és Rob McElhenney (aki Iant is alakítja), plusz a humorfaktor is hasonló. Ha az a sorozat bejön, valószínűleg ez is be fog. Ha érdekel, milyen az élet a videojáték-iparban, a Mythic Quest nagyszerű ábrázolója ennek. Alapvetően nem ül le, egyhuzamban is ledarálható az összes rész – nem fekszi meg a gyomrod, könnyed és laza, ugyanakkor néhány komoly témát is érint a maga stílusában és tanulságos is tud lenni. Sőt, még olyannak is érdekes lehet, aki különösebben nem érdeklődik a videojátékok iránt, a sorozat munkahelyi vígjátékként is megállja a helyét.

Gamekapocs értékelés: 7.5

Készítők: Charlie Day, Megan Ganz, Rob McElhenney
Szereplők: Rob McElhenney, David Hornsby, Charlotte Nicdao, Danny Pudi, F. Murray Abraham, Imani Hakim, Ashly Burch
Zene: Takeshi Furukawa
Fényképezte: Mike Berlucchi
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 9