Talpig fegyverben filmkritika

Miles egy szerencsétlen játékfejlesztő, aki a munkahelyi stresszt rendszerint egy kis egészséges netes trollkodással vezeti le. Egyszer azonban rossz arcokba köt bele, akik pisztolyt szegecselnek a kezéhez és halálra szóló harcra kényszerítik őt.

Nesztek, egy film, aminek egy normális világban sosem kellett volna elkészülnie! A Talpig fegyverben előtt valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy valamelyik hollywoodi kokainhuszár elég lóvét összekalapozik egy olyan forgatókönyv mellé, aminek mindössze az a premisszája, hogy stukkereket csavaroznak Harry Potter mancsaihoz, mi meg kilencven percen keresztül nézhetjük, ahogy próbálja nem tökön lőni magát. Oké, rosszabb napokon talán láttunk már vadabb dolgokat is, de akkor sem gyenge kunszt, hogy egy ilyen film sikeresen eljut a nemzetközi vetítőtermekbe. Ami viszont ennél is meglepőbb, hogy a sztori teljes agyatlansága ellenére is kifejezetten jól szórakoztam rajta, a moziteremben mellettem ülők kuncogásából ítélve pedig nem voltam ezzel egyedül.

Talán pont azért lett ez a teljesen abszurd film meglepően élvezhető, mert a film író-rendezője, Jason Lei Howden nyilvánvalóan csak afféle utógondolatként kerekített pocsolya mélységű történetet a lázálomban megszületett gondolat köré, az erőforrásai nagy részét pedig a látványra, az akcióra és a poénokra összpontosította, pont úgy, ahogy egy ilyen elmebetegségnél illik. Érdemes megemlíteni, hogy az úriember mondhatni csak másodállásban rendez – a direktori rezüméjét ezidáig egyetlen film, a Halál metál, avagy Deathgasm koronázta meg. Ellenben olyan produkciók vizuális effektjein dolgozott, mint a Prometheus, A majmok bolygója: Háború, vagy éppen a Bosszúállók, így nem is olyan nehéz megtippelni, hogy valószínűleg Howden szíve mindenek felett a látvány és az akció felé húz.

És habár nem érdemes olyan eszeveszett fegyverbalettet várni tőle, mint amit Chad Stahelski John Wick trilógiájában vagy John Woo filmjeiben láthatunk, valamelyest kárpótol minket az a könnyed indie-sárm és a videojátékokat idéző speciális effektek, melyek kombinációját a Scott Pilgrim óta szeretjük. Nem véletlen választás ez a sajátos stílus, hiszen a történet főszereplője, Miles (Daniel Radcliffe) egy lúzer játékfejlesztő, aki napközben egy ócska mobiljáték fejlesztőcsapatánál húzza az igát, a meló után pedig a neten trollkodva ereszti ki a gőzt. A mindennapi online arcoskodás közepette azonban egyszer rendesen kihúzza a gyufát a város legkeményebb bandájánál, a Skizmnél.

A szénné varrott, Mad Max-filmekből szökött gengszterek a kegyetlen, élőben követhető streamjükről híresek, amelyben a világ leghitványabb söpredékét felfegyverezik, majd némi ösztönzés fejében megütköztetik őket végsőkig szóló utcai gépfegyvercsatákban. Így jár Miles is, akinek stukkereket szegecselnek a tenyereihez, majd ráeresztik a brutális bajnokság legkeményebb arcát, Nixet (Samara Weaving), aki terminátor módjára üldözőbe veszi az amúgy teljesen jámbor, békeszerető srácot. Az eredmény pedig egy olyan abszurd, ólomban és lőporban gazdag hajsza, amiből csak nagy ritkán lélegezhetünk fel egy-egy hasonlóan abszurd poén erejéig.

Nem kell túlzottan megerőltetni a fantáziánkat ahhoz, hogy elképzeljük: egészen kényelmetlen tud lenni, ha pisztolyokat fúrnak az ember kezéhez. Miles nadrág nélkül, köntösben és mamuszban bukdácsolva iszkol a Skizm pszichopatái és a pisztolyos őrültet üldöző rendőrök elől, hiszen csak egy rossz mozdulat kell a farmer felhúzása közben, hogy végleg elbúcsúzzon a koronaékszerektől. A szerencsétlen szituációból adódó poénok, habár nem mindig landolnak tökéletesen, könnyen szerethetővé teszik a filmet, így talán nem is akkora tragédia, hogy a sztorinak harmatgyenge keretet adó romantikus szál és az elkényelmesedett, de ugyanakkor vérszomjas társadalmat kritizáló mondanivaló szándékosan az önmaga paródiájává válik a cselekmény végére.

Mészárlás ide, altáji poénok oda, a legtöbb mozinéző szeme mégiscsak a film főszereplője miatt akadhat meg a plakáton. Kimondottan jó látni, hogy a világ leghíresebb gyerekszínésze, aki valószínűleg már azelőtt több életre elegendő pénzt kaszált a filmjeivel, mielőtt legálisan megihatta az első sörét, ilyen nagyszerűen érzi magát a szakmájában felnőttként is. Biztos, hogy így van ez, hiszen egy épeszű, karrierista színész sem játszik néhány éven belül egy gázokat eresztő, bomladozó hullát (Az ember, aki mindent tudott), majd egy pisztolykezű, boxerben szaladgáló internetes trollt. Valószínűleg senki nem számított volna arra, hogy Radcliffe épp ilyen őrült szerepekkel vetkőzi majd le Harry Potter életre szóló talárját, de hát épp azért olyan furcsa hely Hollywood, mert ilyen meredek életutakat tud megírni a való életben is.

Senkinek nem volt szüksége erre a történetre, de a Talpig fegyverben minden ellene szóló érv ellenére is itt van, én pedig valószínűleg valamiféle perverzióból kifolyólag mégis hálás vagyok érte. Ne értsétek félre, józan szemmel nézve nem egy kimondottan jó film ez, nagyon is távol áll tőle, de a folytonos száguldása, az elmebeteg karakterei és az ostoba, mocskos szájú poénjai miatt idővel simán kultstátuszba emelkedhet, nagyjából úgy, ahogy korábban a Crank – Felpörögve is tette.

Gamekapocs értékelés: 6.0

Talpig Fegyverben
Eredeti cím: Guns Akimbo
Rendezte: Jason Lei Howden
Írta: Jason Lei Howden
Szereplők: Daniel Radcliffe, Samara Weaving, Natasha Liu Bordizzo, Rhys Darby, Ned Dennehy, Mark Rowley, Hanako Footman, Set Sjöstrand, Colin Moy
Játékidő: 95 perc
Magyarországi premier: 2020. március 5.

9 komment - szólj hozzá!