LEGO Star Wars Holiday Special filmkritika

  • Írta: gorien
  • 2020. december 16.
Link másolása
A történelem során egyszer már készült egy Star Wars karácsonyi különkiadás, azt azóta is igyekeznek sokan letagadni és elfelejteni. A Disney azonban még egyszer nekifut a karácsonyozásnak – ezúttal LEGO-figurákkal.

Ha a Star Wars-filmek esetén létezik katasztrófaturizmus, az egyértelműen a legendás karácsonyi különkiadáshoz (Holiday Special) kötődik. Ezt a filmet egy évvel a Csillagok háborúja után küldte tévébe George Lucas, majd mindent megtett, hogy nyoma se maradjon a létezésének. Ebben a delíriumos szösszenetben Csubakka kashyyyki családját követjük, akik Hant és a vukit várják haza az Élet Napján, közben pedig az első mozifilm gárdájának apraja-nagyja beköszön egy-egy jelenet erejéig. És ennyivel egyáltalán nem írtam le, miféle lázálom ez.

A Holiday Specialt újra elővenni bátor húzás, a Disney mégis meglépte, de olyan módon, hogy a poénos megközelítés adott legyen: legósított formában. A LEGO már hosszú évek óta gyártja a star warsos tartalmakat, általában kisebb rövidfilmeket vagy rövidfilmekből álló minisorozatokat. Ezek általában arra épülnek, hogy újramesélik a Star Wars ismert történéseit, kifigurázva az ikonikus jeleneteket, de nagy ritkán önálló sztorival is előrukkolnak, mint történt a 2016-os A Freemaker család kalandjaiban. A LEGO Star Wars Holiday Special egyesíti a kétféle megközelítést.

A történet a Skywalker kora után veszi fel a fonalat, a sequel trilógia hősei épp az Élet Napjának megünneplésére készülnek a Kashyyykon. Rey megkezdte Finn jedivé képzését, a tanítás azonban nem megy simán, ezért amikor hírét veszi egy ősi jedi ereklyének, ami „kulcs a galaxis múltjához”, a nyomába ered. Innen két szálon fut a sztori: a Kashyyykon maradtak a bulit szervezik, míg Rey megkezdi élete legőrültebb kalandját.

Valószínűleg mondanom sem kell, hogy ez a negyvenperces kisfilm távolról sem kanonikus. Ami itt történik, nem hivatalos, épp ezért a készítők bátran a lovak közé dobhatták a gyeplőt. Rey és BB-8 az ereklye segítségével térben és időben beutazzák a galaxist, hogy a lány tanúja lehessen, az olyan jedi mesterek, mint Yoda vagy Qui-Gon Jinn hogyan végezték a dolgukat. Balsorsuk Palpatine császárral is összeveti őket, akinek persze fáj a foga egy efféle hatalomra.

A LEGO Holiday Special jó munkát végez abban, hogy végigtekintsen az elmúlt három trilógia filmjein, sőt, még a The Mandalorian is kap egy kikacsintást, elvégre Baby Yoda szerepeltetése elengedhetetlen. Nyilván, mivel egy LEGO-meséről van szó, mindenkinek az eggyel infantilisebb változatát kapjuk: Luke egyfolytában kék tejet szürcsöl, míg Kylo Ren félmeztelenül pózol a szobájában. Tekintve, hogy a múltban a poénok javát sikerült a kínosig nyújtani, a készítők példás mértékletességről tettek ezúttal tanúbizonyságot. A legtöbb vicc addig szerepel, amíg humoros, egy pillanattal sem tovább.

Annak ellenére, hogy a film egyik vonzereje épp a téridőn átívelő karakter-extravaganza, mégis akkor működik jobban, amikor a saját történetét meséli. Komoly cselekményt persze nem kell várni tőle, de akár Finn, Poe és a többiek szálát, akár Reyét tekintjük, az egyben van, és mivel ünnepi meséről beszélünk, a végére kapunk egy tanulságot a barátság és a szeretet fontosságáról. Az egész kedves, aranyos, gyakran mosolyra ingerlő és jópofa visszatekintés a Star Wars-franchise múltjára.

A sequel trilógia sztárjai nem vettek részt a mese elkészültében szinkronszínészkent, de néhány visszatérőt azért köszönthetünk. Kelly Marie Tran adja Rose hangját, míg Billy Dee Williams Landóét, és persze C-3PO sem létezhet Anthony Daniels nélkül. Rajtuk kívül néhány A klónok háborújából ismerős hang is felbukkan: James Arnold Taylor Obi-Wanként, Matt Lanter Anakin Skywalkerként, Tom Kane Yodaként és Dee Bradley Baker, a klónok örök megszólaltatójaként.

A rendezésért Ken Cunningham felelt, a forgatókönyvért pedig David Shayne: mindketten gyakorlottak már a különféle kisképernyős LEGO-sorozatok készítésében, így ha azok közül legalább egyet láttál, pontosan tudod, hogy most mire számíts, akár a sztori, akár a humor szintjén.

Látvány terén olyan minőséget ne várjunk, mint amilyet A LEGO-kaland megütött. Nincs stop motion-utánzás, helyette a kereskedelmi csatornákra küldött sorozatokra jellemző, kicsit gumis animáció van, ám a részletekre odafigyeltek. A minifigurák látható, enyhén érdes textúrát kaptak, a LEGO-elemek karcosak, kopottak, szóval egy átlagos LEGO Ninjago-epizódnál azért mégiscsak jobban néz ki a végeredmény.

A LEGO Star Wars Holiday Special egy kellemes délutáni kikapcsolódás. Feltehetően nem lesz klasszikus vagy a karácsony elmaradhatatlan része, de kedves múltidézés, és annak ellenére, hogy címében osztozik az 1978-as filmmel, nem azon élcelődik. Képes visszafogni magát és nem belefulladni a végtelen kikacsintásokba (amitől a legtöbb LEGO Star Wars-mese szenved), ezzel egy kis önállóságot is nyer magának.

A LEGO abban már régóta profi, hogy úgy ragadja meg a forrásanyag szellemiségét, hogy az tökéletes elegyet alkosson a sajátos humorával és a gyerekeknek (valamint gyereklelkű felnőtteknek) célzott történetekkel egyaránt. Ezt ezúttal is sikerült elérni. És habár idén végül a Skywalker Sagát felölelő videojáték nélkül maradtunk, ez a film teljességgel kárpótol érte.


Gamekapocs értékelés: 7.0

Rendezte: Ken Cunningham
Írta: David Shayne
Szereplők: Helen Sadler, Jake Green, Trevor Devall, Matt Sloan, Kelly Marie Tran, Tom Kane
Zene: Michael Kramer
Megjelenés: 2020. november 17.

1.
1.
delphijos
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...