The Mandalorian - 2. évad sorozatkritika

A The Mandalorian páncélozott űrcowboya visszatért, hogy folytassa küldetését, és új otthont találjon a Gyermeknek. Ezúttal azonban a Star Wars-univerzum apraja-nagyja is beköszön a kalandjai alatt.

Egy évvel ezelőtt a The Mandalorian, mint egy korty friss víz érkezett meg a sequel-trilógián megfáradt, kiábrándult Star Wars-rajongókhoz. Amellett, hogy újat hozott, visszanyúlt a franchise gyökeréig, visszacsempészve a westernes-szamurájfilmes mellékzöngéket a messzi-messzi galaxisba. Annak ellenére, hogy az első évadnak megvoltak a maga hibái, bőven tartogatott potenciált is, a kérdés pedig természetesen az volt, hogy a készítői milyen irányba indulnak el akkor, amikor már nem kell mozis Star Wars-filmekkel versenyezniük.

A történet nagyjából az előző évad eseményei után veszi fel a fonalat. Mando a galaxist járja más mandalórik után kutatva, azt remélve, tőlük elég információt kap az ígérete teljesítéséhez, hogy a Gyermeket (avagy Baby Yodát) eljuttassa a jedikhez. Az út során többféle bolygót meglátogat, rendre összetűzésbe kerül különféle figurákkal, miközben a szintén a Gyermeket kajtató Gideon moff árnyéka is végig rávetül.

Ennél többet spoilerek nélkül szinte nem is lehet mondani a sztoriról, és ha valami csoda folytán sikerült elkerülnöd a titkokat, nem én akarom leleplezni őket. A The Mandalorian második évada nagyban támaszkodik a vendégszereplőkre, szinte nincs olyan epizódja, amiben ne bukkanna fel valaki az előző évadból, vagy egy teljesen másik Star Wars-címből. Még ennél is több kikacsintást kapunk: easter eggek és utalások formájában a The Mandalorian összeköti a mozifilmeket (régieket és újakat egyaránt) az animációs sorozatokkal, a könyvekkel és még a videojátékokkal is.

Ha valaki követi a híreket, akkor az már találkozott vele, hány újabb sorozatot szán a Disney a The Mandalorian mellé – és ezek közé nem egynek épp a sorozat ágyaz meg. Ez magával hozza a kérdést: a széria elbírja-e egyáltalán, hogy más műsorok ugródeszkája legyen? A válasz: többnyire. Jon Favreau és Dave Filoni igazi Star Wars-geekek, így azt nem lehet elvitatni tőlük, hogy tiszteletteljesen nyúlnak a beemelt karakterekhez, akiket sikerült nagyjából organikusan beleilleszteni a The Mandalorian cselekményének szövetébe.

Favreau előveheti azt, amit a Marvelnél tanult: Mando kalandjai többé nem elszigetelt történések, hanem egy sokkal nagyobb univerzum részét képezik. Még stáblistás jelenetet is kapunk ezúttal. Jönnek majd az új sorozatok, és lesznek nagy crossover események, amiket lehet várni. A marveles példánál maradva azonban a második évad megroppan kicsit a felvezetendő dolgok súlya alatt, mint tette azt a Vasember 2 vagy az Ultron kora.

Többek között maga a címszereplő is háttérbe szorul. Tavaly már elhalványította őt az internetkedvenc Baby Yoda fénye, idén azonban még nagyobb árnyék borul rá – annak ellenére is, hogy Pedro Pascal kap néhány erős jelenetet az újabb nyolc epizód során. Eddig sem túl árnyékolt jelleme csak az évad vége felé fejlődik, míg a Gyermekkel való kapcsolata sem kap sok figyelmet. Az ötödik epizódban végre lépünk egy nagyot előre ezen a téren, de a zöld csöppség addig csak azért van, hogy cukin egyen ezt-azt.

A készítők jó érzékkel, nem túl feltűnően élnek a mélység helyett a menőséggel. Az állandó és beköszönő szereplők vagányok, veszélyesek, csak úgy hullik előttük az ellen. Az évad során rohamosztagosból tucatjával gazdagítják a túlvilágot, már-már nevetséges könnyedséggel, aminek hála általában nehéz izgulni a szereplőkért. Ezen mondjuk az sem segít, hogy néhány epizódban (Robert Rodriguezében például) a rohamosztik szabályszerűen csak a főhősök puskája elé spawnolnak, mint egy videojátékban.

És ha már videojáték, a The Mandaloriant már előző évadjában is érte a vád, hogy a cselekményvezetés inkább hasonlít egy játékéhoz. A helyzet a második etapra sem javult, a legtöbb epizód így épül fel: Mandónak kell valami valakitől, aki ezért cserébe elküldi őt egy mellékküldetésre. Ilyen mellékküldetések láncolata építi fel az évadot, ami így, hogy ismerjük a konkrét célját, kissé vontatottá, feleslegesen vargabetűzővé teszi a sorozatot.

Mando többnyire kilúgozott jelleme tényleg hasonlatossá teszi őt a szerepjátékok avatárjaihoz, de a narratívában is többször bukkan fel a videojátékos logika. Egyes történéseknek nem narratív, hanem funkcionális szerepe van: egy ponton Mando például nem azért szerez meg egy fegyvert, mert annak megágyaztak a cselekményben, hanem kizárólag azért, hogy közelharcban legyen esélye a Darksabert forgató Gideon ellen.

Óhatatlanul rosszá teszi ez a sorozatot? Nem. Favreau-ék pontosan tudják, hogyan szóljanak a rajongókhoz, és a The Mandalorianben meg is szolgálják a rajongást. Emlékeztek, amikor a Disney kukázta az Expanded Universe-t? Már nem kell úgy érezned, hogy elragadták tőled a gyerekkorod Star Warsát. Kifizetődik, hogy láttál és olvastál mindent, amit csak lehetett, kikacsintanak rád, és ezt szeretettel teszik.

Mondjuk az kérdéses, mennyire tiszta minden ebben az évadban azoknak, akik nem látták A klónok háborúját vagy a Lázadókat, de ez szinte mellékes is – talán még tisztább is, mert ellentmondásokat biztos nem fognak találni. A The Mandalorian azokat szólítja meg, akik alaposan beleélik magukat a Star Warsba. Újra lehet ötletelni és elméleteket gyártani hétről hétre, majd örülni, amikor azok beigazolódnak. Ezt a sequel-trilógia elvette a fanoktól.

Ha azonban eltekintünk az (egyébként jól kivitelezett) fan service-pillanatoktól, a The Mandalorian, mint önálló alkotás néha billeg. Egy laza heti sorozat, ami a különféle rendezőknek köszönhetően ingadozó minőséggel rendelkezik (mondjuk a Dave Filoni dirigálta ötödik rész abszolút csúcs, szinte minden szempontból), a sztori viszonylag egyenes, nagy csavarokra és áll-leejtő pillanatokra nem kell számítanunk. Olykor ennyi is elég, bár a benne lévő potenciálhoz még nem ért fel.

A westernes hangulat visszaszorul az univerzumépítés javára (Ludwig Göransson remek zenéjének ellenére is), és a második évad ismét bizonyítja, hogy nehéz újat alkotni a Star Warsban, azt szeretnénk újra és újra viszontlátni, amit már ismerünk. Az évadzárót tekintve, és azt, hogy megvolt a spin-off-felvezetősdi, remélem, a harmadik évadban többet kísérleteznek az újdonságokkal. A régi ismerősöket mindig jó újra látni, de ha egyszer már The Mandalorian a sorozat címe, akkor a főszereplő és a vele érkező világ is kapja meg az őt megillető figyelmet!

Gamekapocs értékelés: 7.5

Showrunner: Jon Favreau
Rendezők: Jon Favreau, Dave Filoni, Rick Famuyiwa, Bryce Dallas Howard, Peyton Reed, Robert Rodriguez, Carl Weathers
Írta: Jon Favreau, Dave Filoni, Rick Famuyiwa
Szereplők: Pedro Pascal, Gina Carano, Carl Weathers, Giancarlo Esposito
Zene: Ludwig Göransson
Évadok száma: 2
Epizódok száma: 16

24 komment - szólj hozzá!