Lelki ismeretek filmkritika

Joe Gardner élete egyik percről a másikra megváltozik, igaz, nem úgy, ahogy szerette volna. Ahelyett, hogy élete fellépésére készülne, váratlanul a túlvilágon találja magát, ahol egy vadóc lélek oldalán léte legnagyobb kalandja várja.

Végre nálunk is megnyitottak a mozik, ami azt jelenti, hogy számos olyan alkotást mutatnak be, amelyek külföldön már régen lefutottak. Ezek közé tartozik a Lelki ismeretek is, a Pixar legutóbbi animációs filmje, amelyről már azt is tudjuk, hogy Oscart nyert, tehát lehetetlen egyféle elvárás nélkül beülni rá – bár az is igaz, hogy a Pixar-mesék ritkán maradnak Oscar-díj híján, szóval ez annyira még nem beszédes.

A Lelki ismeretek középpontjában Joe Gardner áll, akinek gyermekkora óta a zene, a jazz a szenvedélye, befutott előadó azonban sosem lett, csupán egy iskolai zenetanári pozícióig futotta. A fordulópont akkor jön el, amikor megkapja élete lehetőségét, hogy egy jazzkvartettben zongorázzon. Egy ballépésnek köszönhetően azonban a túlvilágon találja magát, még épp azelőtt, hogy álmai beteljesülhetnének.

Mivel nem készült még fel arra, hogy belépjen a Nagy Azutánba, menekülés közben a Nagy Azelőttben találja magát, azon a metafizikai síkon, ahol a Földre készítik fel a friss lelkeket. Joe talál egy kiskaput, amikor megismeri a 22-es számú, meg nem született lelket, aki önbevallása szerint egyáltalán nem vágyik az értelmetlen földi életre, ezért a végső, „lelki ismeretek” kurzust sem végezte el soha. Az egyezség a következő: Joe kiokosítja Huszonkettőt az élet értelméről, aki így megszerzi a „bizonyítványát”, amivel aztán helyette Joe visszakerülhet a Földre.

A Pixar egyik zseniális vonása, hogy képes mindig újra feltalálni magát, miközben gyakran ugyanazokat a paneleket használja fel. A Lelki ismeretek alapfelállását is számtalanszor láttuk már: két eltérő habitusú karakter közös kalandra kényszerül, aminek a végén mindketten tanulnak. Hasonló szerepelt a Toy Story első és negyedik részében is, a Felben, az Agymanókban vagy az Előrében is – mondjuk ebből kettőért szintén a rendező Peter Docter felelt, szóval a hasonlóság talán nem véletlen. Ennek megfelelően ezúttal is borítékolható a cselekmény egy része, kezdve az összecsiszolódástól a már-már kötelező jellegű, utolsó előtti pillanatban bekövetkező összeveszésig.

A Lelki ismereteknek azonban nem is a cselekménye a nagy dobása, hanem a szellemiség, amibe öltöztették. Példának okáért, ez nem a tipikus „küzdj az álmaidért” mese, nem arról szól, hogy Joe minden akadályt legyőzve végre sikeres zenésszé válik. Ez inkább a „néha nem is az az álmod, amit annak hiszel” típusú történet: mind Joe, mind Huszonkettő komoly önvizsgálatra kényszerül a film másfél órája alatt.

Ilyen háttérrel elkerülhetetlen, hogy ne kerüljön elő néhány súlyosabb gondolat. „Félek, hogy nem marad utánam semmi, ha meghalok” – jelenti ki Joe a film egy pontján, ami jól jelzi, hogy néhány egzisztencialista kérdés is megfogalmazódik a Lelki ismeretek során. Peter Docter azonban nem hagyja, hogy ezek a (bizonyára sokunkat is foglalkoztató) gondolatok lehúzzák a filmet. Alattomban elmozgatja a hangsúlyt más irányba, így alakítva optimistává a végkicsengést.

Ügyesen lavírozik azzal, hogy nem kinyilatkoztatásokat tesz arról, mi az élet értelme. Nem akarja megmondani, miért születünk erre a világra, helyette az élet szeretetéről beszél, a szépségről a legapróbb dolgokban is. Nem célokról és nagyságról hallunk, vagy a különlegesről, hanem a mindennapi csodákról – és arról, hogy az öröm mindenki számára mást jelent, más forrásból származik. Sőt, a célokat és a boldogságot még szembe is állítja némileg egymással, illusztrálva azt, hogy az élet értelmét kereső megszállottság miként választ le minket mindenről, amiért érdemes élni az életet. Ezeket a vonásokat pedig kreatívan szövi össze a zenével.

A magyar fordításban sajnos elveszik, de nem véletlenül Soul az eredeti cím, ami egyszerre utal a lélekre és a soul zenére is, amely szegről-végről rokon jazzel együtt a felszabadultságról szól. A belemélyedés, avagy flow-élmény, újra és újra visszaköszön a film során, mint az az állapot, amelyben mi, földiek is képesek vagyunk kapcsolatba lépni a lelkek világával: ha festünk, ha zenélünk, ha gördeszkázunk vagy bármit teszünk, amit igazán szeretünk, kicsit elhagyjuk a halandóság láncait, és magasabb síkra lépünk.

A Lelki ismeretek olykor kifejezetten mély és egyértelműen gondolatébresztő, ugyanakkor nem felejt el mese sem lenni – ahogy a tanulsága is mondja, mi értelme lenne, ha közben nem élveznénk? Aranyos, érzelmes és humoros, ami különösen a film második felében jön elő, amikor visszatérünk a Földre, hogy a Joe által előadott elméletet testközelből vegye szemügyre Huszonkettő.

A zenéről már írtam, milyen természetesen olvad bele a cselekmény és a mondanivaló szövetébe, de a vizualitás is viszonylag ötletes, különösen amikor a metafizikai síkon járunk: az elmosódó kontúrok, a bolyhos színek és az alakváltó Jerryk tényleg mind olyanok, mintha egy másik létsíkról érkeztek volna. A kék lélekfigurák is aranyosak, de messze nem annyira érdekesek, mint az, amikor alámerülhetünk a Nagy Azelőtt álomszerű világába.

A Pixar ismét nagyot alkotott a Lelki ismeretekkel, amely olyan elemeket mesél el, amiket ugyan láttunk már részben a Cocóban vagy az Agymanókban, ugyanakkor képes új irányból megközelíteni őket, új csavart adni az értelmezésüknek. A felnőtteknek valószínűleg többet ad, mint a gyerekeknek – míg utóbbiaknak csak egy újabb aranyos mese, előbbieknek megadhatja azt a löketet, amellyel magukba nézhetnek, és kicsit felülvizsgálhatják, hogy a nagy célok kajtatása közben nem felejtették-e el élvezni is ezt a kis kalandot, amit életnek nevezünk.
 

Gamekapocs értékelés: 8.5 

Eredeti cím: Soul
Rendezte: Peter Docter, Kemp Powers
Szinkronhangok: Jamie Foxx, Tina Fey, Graham Norton, Phylicia Rashad, Rachel House
Forgatókönyv: Peter Docter, Kemp Powers, Mike Jones
Zene: Trent Reznor, Atticus Ross
Hazai premier: 2021. június 3.

2 komment - szólj hozzá!