Venom 2 - Vérontó filmkritika

Romantikus filmszériák esetén gyakori húzás, hogy a második részben – különösen, ha az első cselekménye kifejezetten a pár egymásra találására épült – a szerelmesek kapcsolata próbára tétetik. Felbukkan egy ex, félreértések és bonyodalmak teljes sora zúdul a nyakukba, hogy a néző egy kicsit izguljon az álompárért, de a végén mégiscsak rádöbbennek a főhősök, hogy egymásnak teremtettek. Hogy ez a bevezetés mit keres a Venom 2 – Vérontó kritikájának elején? Azért van itt, mert ez a film pontosan ezt a logikát követi.

A szimbióta (a híres „fekete ruha”) 1984 óta része a Marvel képregényes kánonjának, David Michelinie és az a Todd McFarlane, alkotta meg, akinek később Spawnt is köszönhettük. Venom Pókember legikonikusabb nemezisei közé tartozik, és ebbéli szerepében számos játékban és rajzfilmben visszaköszönt már. A mozivásznat kétszer próbálta meghódítani, egyszer a Sam Raimi-féle Pókember harmadik részében, egyszer pedig egy önálló eredetfilmben. Egyik sem bizonyult kimondottan átütő sikernek, de az utóbbi esélyt kapott egy második menetre is.

A 2018-as Venomnak egyértelmű csúcspontja és legszórakoztatóbb aspektusa Eddie Brock és Venom párosa volt. Az átláthatatlan CGI-harcok és az elnyújtott történet közepette is élvezetesre sikeredett az ember és az űrlény egymásra hangolódása. Andy Serkis és a forgatókönyvíróvá is előlépő Tom Hardy jó érzékkel ezen a vonalon indult tovább, a folytatás középpontjába ezt a kapcsolatot helyezték.

A történet nem sokkal az első rész eseményei után veszi fel a fonalat. Az Élet Alapítvány lebuktatása után Eddie élete újra kezd helyrerázódni, ám a karrierje legnagyobb dobása az lehet, hogy Cletus Kasady, a kivégzésére váró sorozatgyilkos csakis neki hajlandó interjút adni. Venom kevésbé boldog: Eddie-vel nem zabálnak elég embert, és hiába lenne jó energiapótlék a csoki, arra is rá lehet unni előbb-utóbb.

Kettejük konfliktusa a film fő vezérfonala, ezt ölelik körül a történések, amelyek vagy a kapcsolatuk problémáira világítanak rá, vagy abból erednek – mint például az is, hogy Kasady saját szimbiótához jut. A sorozatgyilkos és új barátja, Vérontó saját, holttestekkel szegélyezett küldetésre indul, amelynek a célja kettős: Kasady fiatalkori szerelmének megtalálása és Venom elpusztítása.

A Venom 2 tanult az első rész hibáiból, így a végeredmény egy annál jobban működő, koherensebb film. A rövidebb játékidőnek köszönhetően egy sokkal feszesebb alkotást kapunk, amelyben jobban találták el a hangsúlyokat is. Jobb az ütem, egységesebb az iram – az első rész azon is elvérzett, hogy látszatra nem igazán tudta eldönteni, hogy mi akar lenni. A folytatás ezt már tudja: a válasz természetesen nem a kamaradráma, hanem a szuperhőszsánerben már jól bejáratott, időnként poénokkal feldobott akciófilm.

Andy Serkis megtartotta az első rész működő elemeit, és igyekezett azokat tovább csiszolni, miközben a rosszabbakat pedig elhagyta. Nemcsak az Eddie-Venom interakciókból kapunk többet, de Eddie volt barátnője, Anne és annak pasija, Dan is visszatér, ráadásul mindketten a helyüket jól megálló mellékszereplőként üzemelnek – különösen Dan az, aki ezúttal egy leheletnyivel kompetensebb karaktert kapott.

Az új szereplők mellettük gyengébbnek tűnnek. Patrick Mulligan nyomozó, aki a Kasady-ügy végére szeretne járni Eddie-n keresztül, kifejezetten sótlan, de Frances Barrison (Kasady szerelme) sem izgalmasabb – ennek a kettőnek ráadásul közös múltja lenne, amivel a film nem sokat kezd. A Venom stáblistás jelenetében bevezetett Woody Harrelson egyértelműen élvezte, hogy Vérontó gazdatesteként ripacskodhatott, de még ő is felszínes maradt. Ez még kínosabb annak a tükrében, hogy egy-két jelenetben aztán mégiscsak megpróbáltak mélyíteni a karakterén, sikertelenül.

Akcióból ezúttal is kapunk dögivel, és sikerül azt is elkerülni, hogy átláthatatlan iszaphalommá silányuljanak a szimbióta-szimbióta bunyók. Vérontót sikerült vizuálisan érdekesebbé tenni, mint az előző rész Káoszát, és Robert Richardson operatőrnek hála még néhány kifejezetten emlékezetes, jól beállított jelenetet is kapott a tombolása, például a katedrálisbéli fináléban. Valamit viszont biztosan nem találunk a filmben: vérontást.

Egy ilyen címmel ez önmagában is csalódást keltő lenne (pláne ismerve a képregénygonosz egyáltalán nem gyerekbarát mivoltát), de a Venom 2 még az előddel szemben is elmarad ezen a téren. Még az is mert egyszer-kétszer törött csontot villantani, de a folytatásban egy vércsepp nem sok, annyi sem látszik, sőt egy helyen még azzal is megspórolják a mészárszéket, hogy Vérontó tornádóvá változva pusztít az emberek között. Ha valaki egy vérben tocsogó alkotást várt, annak bizony nem ajánlott beülnie rá.

Ami most is kétséget kizáróan jól működik, az Eddie és Venom már boncolgatott kapcsolata. Tom Hardy továbbra is szórakoztató a kettős szerepben (Király Attila is tartja vele a lépést a magyar szinkronban), de a cselekmény is többször veszi górcső alá a szimbiózist. A forgatókönyv Kassady és Frances, illetve Kassady és Vérontó viszonyát is antitézisként használja, két diszfunkcionális kapcsolatot mutatva nekünk Venomékkal szemben.

A Venom 2 – Vérontó sokat javult az elődjéhez képest, összeszedettebb, átgondoltabb alkotás, aminek bizonyára jót tett, hogy az első rész után már be tudták lőni, mire érdemes építeni. Egy szórakoztató másfél órás mozi, ami tökéletesen hozza azt, amit a legtöbb szuperhősfilm: kikapcsol, amíg előtte ülsz. Néhány kiemelkedő jelenetre jut néhány érthetetlen, de a forgatókönyv általában tisztességes. Woody Harrelson is kihozza Cletus Kassadyből, amit lehet (kivéve a vérontást), Tom Hardy pedig továbbra is remek Eddie Brocként.

Gamekapocs értékelés: 6.0

Rendezte: Andy Serkis
Szereplők: Tom Hardy, Michelle Williams, Woody Harrelson, Naomie Harris, Reid Scott, Stephen Graham
Forgatókönyv: Tom Hardy, Kelly Marcel
Zene: Marco Beltrami
Fényképezte: Robert Richardson
Hazai premier: 2021. október 14.