King’s Man: A kezdetek filmkritika

  • Írta: Shifty
  • 2021. december 21.
Link másolása
Matthew Vaughn úgy gondolta, jó ötlet lenne megmutatni, hogyan is alakult meg a különböző titkos ügynökségek és kormányok felett álló King's Man. Mindenki jobban járt volna, ha ehelyett inkább Töki újabb küldetését kaptuk volna meg.

A Kingsman első felvonása arra épített, hogyan csatlakozott Töki a szervezethez, és nemcsak a látványosan megkomponált, kreatívan kivitelezett összecsapások, de a kémfilmeket lazább oldaláról megközelítő, szókimondó stílusa is telitalálatnak bizonyult, miközben azért megvolt benne a James Bondokra jellemző kifinomultság is. A Kingsman: Az aranykör esetében az volt bravúros, hogy bevonták a történetmesélésbe az amerikai testvérszervezetet, a Statesmant, miközben a védjegynek számító stílusjegyektől nem rugaszkodtak el a készítők. Az összkép ennek ellenére már felemás volt, talán azért, mert nem hatott kellően újszerűnek az élmény. Nem csoda, hogy ezek után Matthew Vaughn nem egyből a harmadik számozott epizódnak, hanem az előzményeket felskiccelő King’s Man: A kezdeteknek állt neki, ami azt igyekszik bemutatni, hogyan is született meg a legelső független hírszerző ügynökség.

A történet kezdetén az I. világháború kirobbanása előtt járunk, amikor Oxford hercege, Orlando Oxford (Ralph Fiennes) a Vöröskereszt képviselőjeként meglátogat egy koncentrációs tábort a családjával. Oxford és családja ugyanis úgy véli, hogy nem szabad a rang mögé bújva a fejünket a homokba dugni, és igenis tudomást kell vennünk a világ szomorú történéseiről, sőt, ha tehetjük, akkor segítenünk kell megoldani ezeket a konfliktusokat. A látogatás azonban balul sül el, mert egy mesterlövész halálos sebet ejt Orlando feleségén, Emilyn (Alexandra Maria Lara). Orlando megígéri haldokló feleségének, hogy minden áron megvédi közös gyermeküket az újabb és újabb értelmetlen háborúktól.

Az időközben felnőtt férfivé érett Conrad (Harris Dickinson) azonban nehezen viseli, hogy édesapja nem engedi, hogy a háború küszöbén állva hazája szolgálatába álljon. A film első, lassan hömpölygő szekciója az apa-fia közötti kapcsolat kibontakozásával telik, hogy aztán ez az adok-kapok legyen végül a cselekmény egyik katalizátora, vagy legalábbis a Kings' Man születésének egyik motorja. Oxford titokban elkezdi kiépíteni besúgóhálózatát, amivel nem csak az Egyesült Királyság védelme, de az is célja, hogy a fiát távol tartsa a háborútól. A másik oldalon pedig ott áll az I. világháború kirobbantását tervező rejtélyes gonosztevő, aki olyan történelmi alakok karikírozott másaival szervezi a nagy világégést, mint Raszputyin, Mata Hari, Lenin vagy Erik Jan Hanussen. 

A fikciós történelmi körítés nagyon jól áll a King's Mannek, de az egyik probléma pont az a filmmel, hogy néha borzasztóan túl vannak tolva ezek a karikatúrák. Raszputyin egy-egy jelenete már kifejezetten zavarbaejtő, sőt, kínos volt. Emellett teljesen kilúgozott, visszafogott formában kapjuk csak meg azokat a stílusos elemeket, amelyek mindig is jellemezték a sorozatot. Mindössze két olyan látványos párharc van, ahol valamelyest elszabadult a kreativitás, de amúgy sem mondanám akciódúsnak az előzménysztorit. Közben pedig a főgonosz egy hatalmas csalódás. Nem csak azért, mert jó előre kitalálható, ki mozgatja a szálakat, de azért is, mert a nemzeti önérzetéből fakadó hisztije kifejezetten gyerekessé tették a motivációit.

A King’s Man: A kezdetek nagyvonalú tollvonásokkal vázolja fel, hogyan is jutunk el oda, hogy Oxford létrehozza titkos kémszervezetét. Rengeteg karaktert akar mozgatni a film, közülük jó sokan teljesen jelentéktelenek, szerepük nyúlfarknyi, a cselekmény szempontjából igazából irrelevánsak. A lassan beinduló történetmesélés miatt sokszor borzasztóan vontatott, amit látunk, miközben az utolsó harmadára azért feléled a film, csak hát addig eltelt legalább másfél óra a kétórás játékidőből. Ráadásul sikerült az új Mátrix és a Pókember: Nincs hazaút közé időzíteni az évek óta tologatott premiert, ami valószínűleg előrevetíti, hogy anyagilag óriási bukást könyvelhet majd el a stúdió, és nem biztos, hogy ez jó hír a Kingsman már belengetett harmadik részének.

Gamekapocs értékelés: 5.0

Rendezte: Matthew Vaughn
Szereplők: Gemma Arterton, Aaron Taylor-Johnson, Harris Dickinson, Matthew Goode, Ralph Fiennes, Djimon Hounsou, Tom Hollander, Stanley Tucci, Daniel Brühl, Rhys Ifans, Charles Dance, Alexandra Maria Lara
Játékidő: 131 perc
Hazai premier: 2021. december 23.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...