GDC 2008: Commodore-játékok Nintendo Wii-re

  • Írta: fojesz
  • 2008. február 22.
  • Bejelentés
Link másolása
A Nintendo bejelentette, hogy az idei év végén több, Commodore 64-en már bizonyított klasszikus megjelenik Wii-re a Virtual Console szolgáltatáson keresztül.
A Nintendo bejelentette, hogy az idei év végén több, Commodore 64-en már bizonyított klasszikus megjelenik Wii-re a Virtual Console szolgáltatáson keresztül.

A korábbi pletykák tehát, miszerint bővül majd a Virtual Console által támogatott platformok listája, igaznak bizonyultak - a C64-re viszont vélhetően nem sokan gondoltak. A rendszeresen érkező játékok listáját egyelőre homály fedi, eddig csupán az Uridium és az Internation Karate címeket erősítette meg a japán cég. A kizárólag európaiaknak szóló bejelentés szerint 500 Wii-pontba kerül majd mindegyik játék - ez körülbelül 5 eurós tételt jelent.
4.
4.
eleven
Remélem, Donald Duck - ot is kiadják, meg a No Mercy - t, állat grafikája volt.

Na de a No Mercy az annak idején tényleg jó játéknak számított, úgy 20 éve, volt 1 célkereszt és akkor le kellett lőni a kommandós egységeket, közbe vitte balról jobbra a képet a gép, és egyfolytában tüzelni kellett.

3.
3.
DAud_IcI
LEGÁLISAN magyarországon csak a HETVEN éves játékokat lehetne megszerezni xD

más dolog, h a legtöbb gém abandonware, azaz a jogtulajdonos feloszlott, és egy nemlétező cég elég nehezen tudot beperelni... EDDIG!

Mostantól a NVC-s C64 játékok jogtulajdonosa a Nintendó lesz, szal az ha lopod velük gyűlik meg a bajod...
2.
2.
SWBF2
Ez van.

És Mario Kart Wii-m is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
1.
1.
Scoo
Ez azért már túlzás! Ráadásul a legtöbb C64-es játék olyan régi már, hogy legálisan ingyen is beszerezhetőek. Ezért pénzt kérni kicsit pofátlanság.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...