Holnap nyit a budapesti Mini Softver Expo

  • Írta: Daks
  • 2008. március 6.
  • Hír
Link másolása
A március 7-9. közötti Mini Softver Expo-ra bárki benevezhet, aki otthon érzi magát a játékok világában - a versenyzőknek Kustánczi Lia és Zimány Linda drukkol.
A március 7-9. közötti Mini Softver Expo-ra bárki benevezhet, aki otthon érzi magát a játékok világában - a versenyzőknek Kustánczi Lia és Zimány Linda drukkol.

A hétvégén versenyeket rendeznek Fifa Street 3 és Medal of Honor játékokon, de a helyszínen lesz lehetőség a Sims 2: Szabadidő című kiadvány és a Burnout Paradise kipróbálására is. A rendezvény ugyan a játékok jegyében telik majd, a verseny azonban nem lesz gyerekjáték. Többszáz fiatal küzd majd a konzolokon az értékes nyereményekért, s hogy a hangulatot még oldják egy kicsit, foci freestyle show szórakoztatja majd a megjelenteket.

A Mini Softver Expo-n a nevezők között a három nap alatt kisorsolásra kerül 12 darab Xbox 360 konzol, a játékok nyertesei pedig ajándékba kapják a videojáték és szórakoztató rendszert. A nyereményeket nem akármilyen tagokból álló zsűri adja majd át, szombaton Zimány Linda, míg vasárnap Kustánczi Lia kedveskedik a legügyesebb játékosoknak.

Helyszín: Aréna Pláza, Electro World előtti terület
Időpont: 2008. 03. 07- 09.

Részletes program:

03. 07. péntek
10. 00 Megnyitó – szabad játék kezdete
13. 00 Ajándék-sorsolás
15. 00 Ajándék-sorsolás
17. 00 Ajándék-sorsolás
19. 00 Ajándék-sorsolás
20. 00 Zárás

03. 08. szombat
10. 00 Megnyitó – szabad játék kezdete
12. 30 Regisztráció a Fifa Street 3 bajnokságra
13. 00 Ajándék-sorsolás
13. 50 Regisztáció lezárása
14. 00 Fifa Street 3 bajnokság kezdete – műsorvezető Zola
14. 30 Freestyle Show
15. 00 Ajándék-sorsolás
17. 00 Játék, ajándék-sorsolás Zimány Lindával
18. 00 Eredményhirdetés Zimány Lindával
19. 00 Ajándék-sorsolás
20. 00 Zárás

03. 09. vasárnap
10. 00 Megnyitó – szabad játék kezdete
12. 30 Regisztráció a Medal of Honor bajnokságra
13. 00 Ajándék-sorsolás
13. 50 Regisztráció lezárása
14. 00 Medal of Honor bajnokság kezdete
15. 00 Ajándék-sorsolás
17. 00 Játék, ajándék-sorsolás Kustánczi Liával
18. 00 Eredményhirdetés Kustánczi Liával
19. 00 Ajándék-sorsolás
20. 00 Zárás
9.
9.
westZsolt
Háát még meggondolom:D Kőzelvan de kevés a Játék kínálat a DEMOFifa meg a Bor..-is megvan,barátnőmis van akivel megvagyunk szal nemlátom értelmétt:D
8.
8.
Banano
Ott leszek!:)

Rave 24, www.esl.eu
7.
7.
viceviktor
ha pesti lennék tuti mennék mind 3 nap:D
6.
6.
k_mark93
ÉN elmegyek néhány haverommal,ugyis ki akartam próbálni a Bornout paradise-t:)
5.
5.
Vikitiki
szardmár le őket leélt rossz kurvák

:)O)))

4.
4.
Rave24
Én meg azt h a paraszt burgenlandiakhoz vagyok közel, és én szinte nem hallok semmit hasonlókról tőllük. Ha tud vlki vlmilyen osztrák netes gémer lapot azt megkérném h küldje át nekem. És előre elnézést kérek az olvasóktól és a szerkesztőségtől, h egy németnyelvű oldalt kérek, mert ha Bécsben van, akkor oda szivesebben elmennék.(Inkább utazok egy, másfél órát h elmennjek oda, minthogy 210 km-t Sopronból Pestre.) Amugy én is felmennék és is Pestre, ha nem kezdődne ilyen korán és nem lenne suli időben(értem ez alatt a helyszínre utazás és szállás keresést).
3.
3.
Aramisz93
Zimány Lindától szívesen elfogadok bármit :)
2.
2.
reaper.1911
Ha ezek a cicabbák is ott lesznek akkor én 1000% h ott leszek!!!
1.
1.
Micro Face
Ilyenkor tudom sajnálni hogy nem Pesten lakom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...