Pro Evolution Soccer 4 hivatalosan is

Az EA évekkel ezelőtt egyeduralkodónak számított a sportjátékok területén. FIFA, NHL, NBA sorozatok majd sorra jöttek az új sportjátékok, mint például NFL vagy éppen a golfjátékok. Azonban pár éve az a jellemező az EA játékaira, hogy komolyabb újítást nem tudnak felmutatni. A grafikát kicst felturbózzák, kicsit csiszolnak az írányításon, de igazán áttörő újítás egyik sorozat sem tudott felmutatni. Mindez természetesen a monopolhelyzetnek volt köszönhető.

Aztán jött egy új csapat a Konami Computer Entertainment Tokyo, Inc., mely Shingo 'Seabass' Takatsuka  vezetésével valami újat tudott alkotni. A játék neve: Pro Evolution Soccer, mely nem csak a csodálatos grafikájával tűnt ki, hanem az írányíthatóságával és az életszerűségével is. A sorozat most már a negyedik résznél jár, melyet a mai nap folyamán a Konami of Europe csapata jelentett be. Az új passzolási rendszer mellett új engine-t is kap a játék, melynek köszönhetően szemetgyönyörködtető élményben lesz részünk. Végre a bírót is a pályán találjuk, akik gátlástalanul osztogatják majd a sárga vagy a piros lapokat. Megjelenés ez év végén PC-re, PS2-re és XBox-ra.

 

0 komment - szólj hozzá!