Csúszik a Disciples III megjelenése

  • Írta: Ghost
  • 2008. június 24.
  • Hír
Link másolása
Az Akella által fejlesztett, leginkább a Heroes epizódokra hasonlító játék megjelenési dátumát módosították, így csak a következő esztendőben érkezhet.
Az Akella által fejlesztett, leginkább a Heroes epizódokra hasonlító játék megjelenési dátumát módosították, így csak a következő esztendőben érkezhet.

Ugrás a galériához

Aki kedveli a körökre osztott stratégiákat, már biztosan várja a következő Disciples epizód megjelenését. A fejlesztők az idei esztendő végére ígérték a játék érkezését, ám a mai bejelentésükből kiderült, hogy még várnunk kell rá, valamikor 2009-ben jelenhet csak meg. Úgy tűnik, van még mit fejleszteni rajta, hogy méltó folytatása legyen a nagyszerű Disciples sorozatnak.
13.
13.
Metal fiú
na én kiváncsi leszek rá
12.
12.
LonGleY
A Disciples mindig is sokkal igényesebb játék volt, mint a Heroes és a hozzá hasonló sorozatok. Szebben megrajzolt, igényesebben kidolgozott minden porcikájában. Kíváncsi vagyok, hogy ők hogyan élik meg a 3D-re váltást.
11.
11.
Aramisz93
bobby: Azért ez lett megírva mert most erről a játékról jelentették be hogy csúszik. És nem hinném hogy ebbe bele kéne kötni...
10.
10.
Aramisz93
#8: Hát A Heroes 4-t nem nehéz leverni. Szerintem egy gyalázat volt a játék, közelébe sem ért a 3. résznek
9.
9.
szasza666
erről a játékról még anno a Heroes V környékén kezdtek el szivárogni az info-k, elég nagy gáz, hogy azóta sem jelent meg... a grafika is nagyon ocsmány már mai szemmel, persze tudom nem az a lényeg meg körökre osztott stratégiák rajongói meg aztán tényleg tudják, hogy nem az a fontos de ez a szint már most kevés nemhogy jövőre...
8.
8.
Trishtan
Igen a Disciples az egyik leghangulatosabb körökre osztott stratégia.

A 2. része agyon verte anno a Heroes 4-et.

És nagy hülyeség GTA-hoz vagy Solid Snake kalandjaihoz hasonlítani.

Mindhárom játék a maga stílusán belül az egyik legjobb.
7.
7.
Metal fiú
:D ez a game jó egyáltalán???
6.
6.
Ghost
Igen, jobbak. Habár érdekes ezt úgy mondani, hogy még egyikünk sem játszott a Disciples harmadik részével, habár szerintem is jobbak, legalábbis az én szememben. Az MGS4 és a GTA4 meg is kapta a megérdemelt magas pontszámot, tehát nem értem, hol a probléma? :)
5.
5.
bobby
mgs4 sokkal de sokkal jobb! mint ez... meg a gta4is jobb ennél a ratyinál...
4.
4.
bem
ezher egy nagyon jo gamma oes5-öt alázza majd meglátjátok XD

3.
3.
Ghost
Kedves bobby. Mielőtt valakit buggyantnak nevezel, kérlek nézz szét:

http://www.gamekapocs.hu/hir/11045/Csuszik+a+Killzone+2+megjelenese


Mellesleg a Disciples legutóbbi része 83%-os értékelést kapott, szóval nem értem mi a 4-5 pontos játék?
2.
2.
MetalLord
Biztos az is kinn lesz később... Meg amúgy is legalább hallok ilyen játékokról is :p
1.
1.
bobby
és? kit rdekel h késik???? megbuggyantatok? minden késik, nyugi... mért nem irtátok ezt, mikor ez amugy is olvasható: a killzone 2 ps3ra csak következő év elején jelenik meg... akkor ezt mért nem irjátok ki hirnek, és mért ilyen 4-5 pontos játékokat hireztek?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...