Molyneux még három Fable-t tervez

  • Írta: Ghost
  • 2008. július 29.
  • Érdekesség
Link másolása
A videójátékok készítésének egyik kiemelkedő alakja, akit leginkább a Fable megalkotásáról ismerünk még három epizódot tervez a sorozat második része után.
A videójátékok készítésének egyik kiemelkedő alakja, akit leginkább a Fable megalkotásáról ismerünk még három epizódot tervez a sorozat második része után.


Peter Molyneux neve ismerősen csenghet a játszani szeretők számára. Neki köszönhetjük többek között a Black & White két részét, a The Movies-t vagy a nagyszerű Fable-t. Az úriember egy interjúban elárulta, hogy legújabb produkciója, a Fable 2 után szeretne még három részt készíteni ebben a csodálatos világban. Elmondása szerint a játékosok sok dolgot ismerősnek fognak találni a játék második részében, olyanokat, amelyeket az elődben ismerhettünk meg. Azt is megtudtuk, hogy Molyneux egy teljesen más játékon is dolgozik, ami egyelőre nincs bejelentve, ám a munka megfelelően halad, így hamarosan egy újabb leleplezésre számíthatunk.
8.
8.
hopcsiri
Remélem a BC-t jelentik be, jó lenne egy ősember szimulátor.
7.
7.
Krekk
4: én is PCn toltam az első részt, és nekem is beszart és onnantól semmerre:( De szerencsére már a végénél szart be , de azért még szivesen toltam volna...
6.
6.
Seib
uu remélem a black and white 3 lesz az végre... abból is terveztek anno jó sok részt...-.-
5.
5.
Fight!
Jó kis game lesz ez...
4.
4.
MT Raze
Jaja... én is PC-n játszottam a Lost Chapterssel... az egyik legjobb gém amihez valaha is szerencsém volt :) Sajnos valami baja lett oszt nemtok vele jáccani... sebaj. Azért remélem ez is jön PC-re!
3.
3.
Petike x
Úgyis jön PC-re pár hónappal megjelenés után, de ezt minél később jelentik be, annál jobb a Picipuhának.



Vagy úgy jön mint a lost chapters, hogy egy évet várunk rá, viszont egy kieg.nyi exkluzív tartalmat kapunk.
2.
2.
szajoli
Ja énmeg aszittem ezis jön pc re ... namindegy
1.
1.
Krekk
Jóféle! Már a Fable 1et is nagy szerettem és a kettőt is nagy várom, erre meg kiderül, hogy lesz még 3 darab:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...