HWSW: Veszteség és elbocsátások az EA-nél

  • Írta: Daks
  • 2008. november 3.
  • Biznisz
Link másolása
A vártnál nagyobb veszteséget jelentett a harmadik naptári negyedévre eső második pénzügyi negyedévében az Electronic Arts - írja a HWSW.
A vártnál nagyobb veszteséget jelentett a harmadik naptári negyedévre eső második pénzügyi negyedévében az Electronic Arts - írja a HWSW.

Az EA forgalma a negyedév során a tavalyi 640 millió dollárról 894 millióra növekedett, elsősorban a 4,5 millió példányban eladott Madden NFL 09, valamint a pár hét alatt 2 milliós eladást hozó Spore sikerének köszönhetően. A látványos bevételnövekedéshez ugyanakkor a veszteség bővülése is társult, a vállalat mérleges 310 milliós hiányt mutatott, míg egy éve csak 195 millió dollár volt a negatívum.

Eric Brown pénzügyi igazgató bejelentette, az iparágban kiemelkedően magas fejlesztési költségeket átszervezésekkel és elbocsátásokkal próbálják meg visszafogni, hogy a cég javítsa nyereségtermelő képességét. Ennek érdekében az EA dolgozóinak mintegy 6 százalékától válik meg, ami több mint 600 alkalmazottat jelent. A lépésektől a vállalat évi 50 millió dolláros megtakarítást remél.

Érdekel mi újság az EA pénztárcájában?
Irány a Nagytestvér!
17.
17.
Petike x
21: Nem a játékaik minősége miatt csökken a bevételük. Lehet hogy szerinted például a Spore 1 baromság, de attól még az év legsikeresebb PC-s játék. Az Undercovert is kritizálni fogják, de azért rengetegen megveszik.

Ez kell a népnek, és ezzel nincs is semmi baj. A fogyasztó dönti el hogy melyik játékot akarja, és ha azt amelyik a kritikusok szerint igénytelen, akkor is valójában az az igényes, mert megfelel a fogyasztók igényeinek.
16.
16.
Shadowman
Na most ezen megkéne lepődnöm???Mert én kurvára nem lepődök meg ezen!!!21-es kommentel egyet értek!!!Tényleg rakás fosokat gyártanak!!Egyedüli nagy játékuk mostanság a DEAD SPACE amit tjames is említett!!Ezen kívül lófaszt se tudnak felmutatni!!!A NEED FOR SPEED az meg már most leírom!!!Grafikailag tovább fejlesztett MOST WANTED!!Más szóval kula!!!
14.
14.
gorgo2
Ha kiadják pc-re a maddent az Nba,a Tigert w.golf-ot hiába mondják hogy sok a warez a pc-n de akkoris sokan vették volna meg a játékokat eredetiben főleg amerikában a jubileumi Madden 09-et.Az EA szerintem saját magával szúrt ki mert konzolon (xbox360,ps 2)sok a warez.Úgy kell nekik csak nyavajogjanak még jó hogy a NFS-t kiadják Pc-re is.(különben nekem konzolom van)és nemvagyok a Pc ellen mert sok cimbimnek az van.......És mindigis lesz warez!!!!Ez van
13.
13.
Optimus Prime
Az EA fejesek nézi a magyar híreket? Nem megszorítások kellenek, Játékokat kell készíteni.
12.
12.
MT Raze
Bár megjegyzem, mintha az EA téleg kezdene minőségi játékokat gyártani :D (pl. tjames--> dead space)
11.
11.
tombar
ez van.... tjames kommentjében van igazság. meg aztán mindenki megveszi a legócskább játékokat is ha igazi fanboy :)
10.
10.
kasy
Csődbe menni természetesen nem fog egy jó darabig az EA, de valóban változtatni próbálnak. Valószínűleg ezért is kezdték árulni a játékaik megfilmezési jogait. Eddig eszük ágában nem volt hasonló, most pedig egyre több játék jogait adják.
8.
8.
drip
Hát szerintem ne hadjanak fel az NFL-el az biztos kiugranék az ablakon X_X meg mi az hogy nem minőségi??, ezt konkrétabban ha szabadna kérem
8.
8.
tjames
watto: Azt is vedd figyelembe, hogy az "éves forgalom" az "éves bevétel" és az "éves profit" három különböző fogalom. Forgalmazhatsz te 1Mrd-t is, ha több a költség, mint a bevtél, akkor a profitot úgy hívják: veszteség.

Mellesleg valaki montda hogy 10.000 nagyságrendűleg az alkalmazottak száma. Ez is túlzás. Az alkalmazottak száma ettől jóval kisebb, a többi csak bedolgozó. Egy szinkronszínészt már ne soroljunk alkalmazották közé. Nem azokat rúgják, ki.

Még annyit, hogy ezek szerintem csak számok. Be is zárnák a kapukat, ha nem lene nyereséges. Ezek csak jól megkevert számok. Seni sem dolgozik a másik két szép szeméért. EA már egy ideje ilyen számokat hoz, mindemellett az egyik legnagyobb marketinggel bíró cég.

Mindemellett képesek minőségi játékok kiadására is, lásd DeadSpace. Szó nem érheti....
7.
7.
MT Raze
Watto: csak a véleményem mondtam el. Nyilván megéri nekik gyártani ezeket a sorozatokat, épp csak nem a minőség ezeknek a védjegye.
6.
6.
watto
7: jónagy marhaságot írtál, mert a cikkben is bennevan, az NFL-ből 4,5 millió példány kelt el, ami kiemelkedő, NHL-ről nincs infom, Fifa is jól kel az országokban



6: Giga, azért a csődtől az EA nagyon messze áll, idézem "Az EA forgalma a negyedév során a tavalyi 640 millió dollárról 894 millióra növekedett"
5.
5.
SystemOfAndrew
10 000 ember? Minek? Értem én szily,hogy akkor nekik nem lesz munkájuk,de nem is kellett volna annyit fölvenni.Amúgy az ITT nem igaz,hogy több ember többet dolgozik,mert itt minél többen ülnek egy játék fölé annál több az ellenkező vélemény,és annál több az egyedi ötlet.

A San Andreas-t kb 150-200 ember programozta, a többi csak nanrátor meg kaszkadőr meg színész.Ha a EA Gmes a jelenlegi összes készülő játékára ennyi embert tartana akkor is kijönne az egész cég 3-4 ezer emberből..
4.
4.
MT Raze
Szerintem nem kéne neki ennyi sok dolgozó... jóval kevesebbel is lehetne minőségi játékokat gyártani, és szerintem fel lehetne hagyni a FIFA meg az NHL meg az NFL és minden ilyen sorozattal teljesen. (personal vélemény)
3.
3.
Giga0509
Na lassan már az EA is csődbe megy ha így folytatják...
2.
2.
peterpal7
2: kb 10 000 ember dolgozhat ott. Érthető a veszteség, kiadnak egy évben min. 10-15 játékot és abból kettő sikeres.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...