American McGee már dolgozik Alice új epizódján

  • Írta: Ghost
  • 2009. február 20.
  • Bejelentés
Link másolása
American McGee legutóbb kicsit mellényúlt a Grimm játékokkal, ám ismét itt a lehetőség, hogy első igazán nagy sikerét megismételje az Alice folytatásával.
American McGee legutóbb kicsit mellényúlt a Grimm játékokkal, ám ismét itt a lehetőség, hogy első igazán nagy sikerét megismételje az Alice folytatásával.

Már oly sok éve, hogy megjelent az American McGee nevével fémjelzett Alice, amely Csodaország egy másik oldalát mutatta be. Sokak tetszését elnyerte a játék, köszönhetően a fejlesztő beteg fantáziájának. Az Alice sikerei után voltak más próbálkozásai is McGeenek, ám sohasem ért el mégegyszer akkora sikert, mint a Csodaországban játszódó kalanddal. Úgy tűnik, hogy ismét itt a bizonyítási lehetőség, ugyanis az Electronic Arts megbízásából már fejlesztés alatt áll az Alice második része, amely talán ismét akkorra sikereket érhet el, mint az első rész. Reméljük, hogy American McGeenek sikerül ismét egy fantasztikus történettel és egy kellően beteg világgal elkápráztatni bennünket.
7.
7.
cica nem hinném hogy lesz, az első rész vége előtt sajnos elvesztette a fejét ha jól emlékszem... vagy mégsem??

bár manapság már mindenki feltámad, ez a módi!

első részt tényleg nem lehet überelni hangulatban, mcgee maradt volna inkább a kaptafánál, mert a grimm egy hoki volt sztem.

7. youtube...vagy mi... :)
6.
6.
peterpal7
Lehúzás, dícsérés, diplomatikus, dícsérés, dícsérés..... akkor én most diplomatikus leszek. :D



Én még (rövid) életemben nem hallottam erről a gémről...
4.
4.
OldM4n
Hogy is van? Az első post lehúzza, a második dícséri, a harmadik diplomatikusan semlege, akkor én most lehúzzam? Inkább nem.

Tény, Első Alisz eléggé agyatlanul beteg volt, a Q3 motor elég jól nézett ki annak idején, én jól elvoltam vele. (Mondjuk én olvastam is Alice-t a gyerekeimnek, úgyhogy észreveszem a nüansznyi utalásokat is) Akár jó is lehet a cucc. Meglátjuk.
3.
3.
HomoLudens
Az első Alice el játszottam és nagyon szerettem remélem ez is jól sikerül. Egy üde színfolt volt akkor is és most is ezt várom csak tőle.
2.
2.
wolf15
Sztem jó volt a Grimm.Nekem tetszett.Kellőképpen volt sötét és volt beteg a hangulata...felüdülés volt az agyatlan tömegjátékok után.
1.
1.
aBen
Remélem is...a Grimm enyhén kaki volt. :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...