Overlord II - új információk és képek érkeztek

Link másolása
Új információk bukkantak fel az Overlord második részével kapcsolatban - néhány friss kép mellett szó esik a játék egyes elemeiről, és magáról történetéről is.
Új információk bukkantak fel az Overlord második részével kapcsolatban - néhány friss kép mellett szó esik a játék egyes elemeiről, és magáról történetéről is.

A játék története Nordbergben indul, ahol éppen a karácsonyt ünneplik, mikor a lakók varázstárgyait követelve egy csapat katona áll meg a falu kapuja előtt. Mivel az embereknek nincsen semmi ilyesmijük, úgy döntenek, hogy az adoptált, fura szemű kisfiút adják a katonáknak, tőle úgyis fél mindenki. Azonban mielőtt a katonák hozzáérhetnének, egy csapat barna, farkason lovagló misztikus lény elrabolja tőlük a fiút - hiszen ők már tudják: Ő lesz az új Overlord. Az előzményekben tanúi lehettünk, ahogy a fiú apját, az akkori Overlordot elárulták, egy másik világba száműzték, tornyát pedig elpusztították. Az Overlord várandós szeretője ezek után úgy döntött, jobb lesz a gyermeket a Világ legtávolabbi csücskébe elrejteni. Míg a fiú felnőtt, a Világ teljesen megváltozott, és egy új birodalom lépett hatalomra, az új erő célja pedig nem más mint, a mágia teljes elpusztítása. Ennek oka a torony varázslat általi pusztulása, ami a környező falvakat, városokat is káoszba sodorta. Az új Overlord még csak most kezd hozzászokni frissen nyert hatalmához, ám nincs ideje sokat gyakorolni, útjába kell állni az ellenségeknek. Lennart Sas, a játék vezető dizájnere elárulta egy interjúban, hogy az Overlord II-be próbálnak minden dolgot belerakni, amit a rajongók kértek, ennek hála egy trónban is elfoglalhatjuk majd helyünket. A játékmenethez sok köze nincsen, de sokan kérték ezt állítólag. Mostani rejtekhelyünk a föld alatt fog elhelyezkedni, ahol ismét lesznek külön bejáratú dolgaink, mint az előző rész tornyában. Szörnyeink típusából ugyanannyi maradt, de a régi barátaink kaptak újításokat, többek közt lehet már például farkason és pókon is lovagolni. Mielőtt azonban használatba vehetnénk ezeket az állatokat, le is kell őket győzni. Szörnyeink ezúttal öltözködni is tudnak majd, aminek hála katonának álcázva belopózhatunk az ellenséges bázisra, hogy bentről kezdjük meg pusztításunkat. Erősebbek is lettek kis barátaink, így olyan tereptárgyakat is ketté tudnak törni, amik eddig az utunkban voltak, ezáltal bejárhatatlan utakat is felfedezhetünk. Újítás még az Overlord új képessége, ami által egy szörny felett átveheti az uralmat, hogy rajta keresztül irányítsa a csapatokat, míg a saját teste egy biztos helyen vár. Lesznek lopakodós küldetések is, ahol a Splinter Cell sorozatot próbálják lekoppintani fejlesztők. A játékból ezúttal kimarad a jóság, cselekedeteink alapján vagy gonoszak, vagy pedig nagyon gonoszak lehetünk csak.
10.
10.
jónak tűnik eddig a játék.

remélem is, hogy igazán gonosz lesz, mert az első rész sajnos nem volt annyira az mint vártam.

ettől függetlenül nagyon tetszett az első rész, várom ezt is.

és nemsokára itt is van, ha jól tudom júni közepén érkezik.
9.
9.
Gula
az a kamera állás de nem jön be
7.
7.
Populos
A jeges részek nagyon érdekesen hangzanak. Az érdekel nagyon, hogy az új Overlord mennyiben különbözik majd a papától.
5.
5.
Gula
1, 3 : hát én mint rajongó nagyon akartam tudni hogy titeket nem érdekel a játék...tényleg.......

a végén az a gonosz vagy nagyon gonosz jol hangzik de ezt nem vennem ujjitásnak, az előző overlordot sem avatták szenté ....a játék mottója is "be evil or realy evil" volt

remelem hogy az overlord is bővűlt pár fincsi animált mozgással...jol mutatna ha mondjuk pop mintára valahogy felugrálna annak a bazi nagy poknak a hátára és onnan döfné le............vagy ami mégjobb mig a minionok a kicsin az overlord a nagy pókon lovagolna
4.
4.
felegyi
2# Hát az első résznél biztos nagyobb lesz a gépigénye:)... nyugi tudom mire gondoltál!
3.
3.
Lachgas
én se értem h mit ettetek az elsö részbe h annyira istenitettétek.

játszottam az 1 demójával de nemadja!!! nagyon nem
2.
2.
Dcrysis02
1:Mivel még ki se jött,nehezen tudna. ;)

Én az elsőt szerettem,más volt mint a többi játék.Vicces volt,kicsit nyugtatóként hatott.Viszont jobban is optimizálhatták volna akkoriban,remélem most kicsit gépbarátabb lesz az új rész.
1.
1.
ACDC 4ever
engem vhogy nemnagyon láncol le ez a játék
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...