Új városépítő technológiát használ az Eden Games

  • Írta: ATi0021
  • 2009. május 6.
  • Hír
Link másolása
Az Eden Games nemrégiben jelentette be az új, Garden nevet viselő motorját, melyben egy teljesen új városépítő technológiát fognak bevetni.
Az Eden Games nemrégiben jelentette be az új, Garden nevet viselő motorját, melyben egy teljesen új városépítő technológiát fognak bevetni.

A Gamr7-el kötött hivatalos megállapodásnak köszönhetően az Eden Games a Gamr7 által készített új generációs Ürban PAD rendszerét építheti be a Gardenbe, melyet a jelenlegi és jövőben érkező konzolokon kívánnak hasznosítani.

"A Garden alapjai a massively multiplayer és a multi-support access szolgáltatások, valamint a közösség, és a felhasználók által készített tartalmak." - mondta David Nadal, az Eden Studio vezetője. Majd megjegyezte: "Hatalmas nyitott területekhez használjuk a Gardent, mely rengeteg apró részből épül fel. Ezért is fontos a Gamr7 Ürban PAD, mely ígéretes technológia a Garden városainak felépítéséhez."

A bejelentés után a különféle közösségi oldalakon, fórumokon máris találgatásokba kezdtek, mely szerint az Eden Games újonnan vásárolt rendszerét és készülő grafikus motorját a Test Drive Unlimited 2-ben fogja elsőként felhasználni. Sajnos ez csak találgatás, de kíváncsian várjuk a további fejleményeket, és persze a ti véleményeteket is.
10.
10.
Mathia$
7:nemzavar, nagyon sok játszható game van mostanában :D
9.
9.
ATi0021
1: Sajnos egyenlőre semmi hivatalos infó nincs azon kívül, hogy készül. A pre-béta képek is csak pletykaként vannak nyilván tartva. Elvileg az E3-mon érkezik a nagy bejelentés. Legalábbis most már ideje lenne.



9: Remélem a moderátorok észreveszik és törlik a spamjeid.
8.
8.
szlav
Várom.. ezt ish a többi sok között:D

http://href.hu/x/8w6b ...amúgy:)
6.
6.
aBen
6: Fejlődjenek is, de így messzebb lesz a megjelenés :(
5.
5.
Mathia$
De jó... fejlődjenek csak!
4.
4.
aBen
2: egy fórumon már láttam a pre-alfájából képeket, talán még itt is le volt közölve...
3.
3.
Pukhi-zik
Ez szép és jó, viszont az ecceri gémert hol érdekli? Kicsit sok már ez a sok uj technologia amiből majd 4 év mulva lesz is valami. Bár hírnek hír..
2.
2.
k_mark93
Szerintem a TDU2 csak jövőre lesz kész,mindenesetre nagyon várom,tuti alázni fog!:)
1.
1.
tyler001
még képek sincsenek csak concep-t art-ok tudtommal....szal ez mégjókérdés..bizzunk a legjobbakban és év végére rem. kinlesz
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...