PES 2010: lehullt a lepel a titokzatos számlálóról

  • Írta: wolf15
  • 2009. június 21.
  • Hír
Link másolása
Tegnap éjfélkor lejárt a Pro Evolution Soccer honlapján lévő számláló, a frissen bejelentett infók olvasása közben pedig sok érdekességgel találkozhatunk.
Tegnap éjfélkor lejárt a Pro Evolution Soccer honlapján lévő számláló, a frissen bejelentett infók olvasása közben pedig sok érdekességgel találkozhatunk.

Kezdjük is a két legfontosabb újdonsággal. Az első egy motion-capture videó Lionel Messivel, aki röviden nyilatkozik a játékkal kapcsolatos múltjáról, és láthatjuk őt munka közben. Ezen kívül az egyik PES producer arról beszél, hogy idén igyekeznek minket, gamereket jobban belevonni a játék "készítésébe" oly módon, hogy megpróbálják feltérképezni, mit is szeretnénk majd látni.


És így el is érkeztünk a második fontos újdonsághoz, ami a visszajelző fórum. Itt lehetőségünk van elmondani a Konamis fejlesztőknek, hogy mit is szeretünk a PES-ben, és mit nem. Reméljük hallgatnak majd ránk!

Megtalálhatóak még az oldalon a korábban bejelentetett videók és hírek, de érdemes ezeket újra átfutni. Ilyen például a főoldalon nézhető E3-as trailer; a PES blog, ahol mindig friss információkat olvashatunk a készítőktől; az idei játék újításairól szóló összefoglaló; a részletes profil oldal a játék arcáról, Messiről; valamint egy érdekes felhívás, mely életre szóló lehetőséget kínál majd egy vagy több (még nem tudni) szerencsés játékosnak, hogy szerepelhessen a PES 2010 reklámkampányában. Erről majd bővebb infókat is kapunk a közeljövőben, szóval érdemes gyakran olvasgatni az oldalt, nehogy lemaradjunk egy ilyen lehetőségről.

Látni akarod mindezt a saját szemeddel?
Irány a PES 2010 hivatalos honlapja!
10.
10.
Jocilus
Nah álljon meg a bicikli!A fifát most eddig szinte mindenki leírta,de miért?Vki játszott már a PES10-el?Nem.Valaki játszott már a fifa10-el?Nem.Én még nem mernék határozott véleményt mondani.Megvárnám amíg kijönnek...

Én már izgatott vagyok,hogy melyik lesz a jobb...:
9.
9.
laller88
Ha a Konaminak van esze a pcs verzióra hajt rá!

aláírom ott sokkal jobb mint a Fifa, de a next gen konzolokon a Fifa 08 óta elveszett...
8.
8.
ACDC 4ever
jólvan már csak hülyéskedtem :D

vedd a poént :D
7.
7.
wolf15
#6 : Ez megint a te baromságod,már nem azért. :D

Nekem semmi bajom azzal,h a Barca nyerte a BL döntőt.Ennek az elkészítésénél se volt gond,h most húú..ez Barca. http://docler.hu/video/16845
Szval ja...tebajod.
6.
6.
damien!!!
Én is nagyon várom már a PES-t. Szerintem sokkal jobb mint a fifa. Mióta megvan a PES 09 azóta megállás nélkül azzal jáccok. És most elvileg már jobb lesz a grafja is...
5.
5.
ACDC 4ever
a videó eleje tetszik a legjobban :D

neked is Wolf? ( xD )
4.
4.
wolf15
#3 : Ehh...ez kellett T_T

Nem mernék rá megesküdni,de sztem 99%,h nem játszottál még vele ^^





Amúgy egy javítást még mindig várok!! :D

Nem tnap éjfél,hanem péntek éjfél...köszönöm. =)
2.
2.
wolf15
#1: Biztos lesz demo.Mindig szokott lenni.Sztem olyan szeptember eleje felé lesz majd...



Am. ez a "tegnap éjfélkor" nem jó így :D Mivel tnap küldtem be a hírt és akkor írtam tegnapot...vagyis péntek éjfélkor járt le a számláló.
1.
1.
bzsp
kiváncsi leszek rá. lesz demoja?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...