Elkelt a százmilliomodik a Need for Speed

  • Írta: fojesz
  • 2009. október 23.
  • Érdekesség
Link másolása
Százmillióra rúgnak a Need for Speed-sorozat eladásai! Nem is kellett több, az EA azóta a világ legkeresettebb autóversenyeként emlegeti a szériát.
Százmillióra rúgnak a Need for Speed-sorozat eladásai! Nem is kellett több, az EA azóta a világ legkeresettebb autóversenyeként emlegeti a szériát.



Ráadásul ez már a második hasonló mérföldkő házon belül, nemrég a The Sims is átlépte a bűvös százmilliós határt. A hajdan szebb időket is megélt Need for Speed-sorozat első része 1994-ben került boltokba, azóta pedig 15 rész jelent meg 14 különböző platformon, s nem mellesleg a széria mintegy 2.7 milliárd dollárt hozott az óriáskiadó konyhájára. Miután az utóbbi részek rendre leszerepeltek a kritikusok és a játékosok körében (mégha az eladások nem is ezt mutatták), az EA idén döntött úgy, különböző piacokat megcélozva több részt ad ki egyetlen év leforgása alatt. Így született meg a komolyabb kihívásra vágyó játékosoknak szánt Need for Speed: Shift, az alkalmi játékosokat megcélzó Nitro és az ingyenesen játszható MMO, a World Online. Az ötlet eddig bevált, a Shift hosszú idők óta az első Need for Speed, amelyet kifejezetten élveztünk.
15.
15.
Mat00
#12: Kiborít egy fát, felborít egy másik autót mikor nekimegy oldalról, és van az oldalán 6 karc. :D Tiszta lag az egész, a játékosok átmennek egymáson és ők nem ütközhetnek, am ha nincs semmi dolgod el lehet vele tölteni az időt, de valahol nem látom az értelmét. :D
14.
14.
szellemfiu12
Sajnos a Need for Speed már sosem lesz olyan mint régen...

A Carbonig mind jó volt,utána következtek a hulladék részek... A Shift-el még nem játszottam,illetve játszottam,fél percet... Utána túlmelegedett a videókarim,szerencsére pár nap és lesz egy 8500Gt-m:D
13.
13.
CJgabor
a shift nekem is bejött, egy haveromnál jáccottam rajta :)
12.
12.
Adamoooo77
Hát ja, jó is volt régen az nfs, de sajnos egyszer minden jó véget ér. Amúgy nem tudjátok hogy a NFS World Online mikor jön ki?
11.
11.
laca009
és ezt füzöm hozzá :D ezért akarok vele játszani rohadt jó :D

http://www.youtube.com/watch?v=5cQ81uOVpwE
10.
10.
laca009
mi a franc van a wo-val miért nem lehet már eu-ban is játszani vele?
9.
9.
Skippyke
Nekem nem jött be. Szimulátornak kevés, árkádnak meg lol. Meg amúgy is sablonos és lineáris.
8.
8.
laptos
én eddig úgy általában útáltam az autószimulátoros játékokat. de a shiftet úgy döntöttem, kipróbálom, és ez úgy megfogott hogy még most is ezzel tolom
7.
7.
simon 555
7:ne emlegesd a GRID-el mert a GRID sokkal jobb mint ez a sz*r....
6.
6.
"az EA idén döntött úgy, különböző piacokat megcélozva több részt ad ki egyetlen év leforgása alatt. Így született meg a komolyabb kihívásra vágyó játékosoknak szánt Need for Speed: GRID " :D
5.
5.
Mathia$
Legjobb kocsis gamek, nfs meg a burnout.

Grat az EA-nek a sok király játékért, és azért hogy a shiftet sikerült nfsnek mélróan elkészíteni! Most is azzal tolom.
4.
4.
bzsp
nekem vhogy kimaradt az NFS...Nálam az FM2 a favorit:D
3.
3.
elite_hun
Ti most kinek gratuláltok? Sztem az EA nem olvassa a GK-t :P
2.
2.
debidevil10
hát én jobban élvezem a DIRT2-őt!

kíváncsi leszek a pc-és verzióra is!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...