Játékokat állít le, dolgozókat küld el az EA

Az Electronic Arts több játék fejlesztését is leállította most ősszel, jövő tavaszig pedig nem kevesebb, mint 1500 dolgozójától készül megválni.
Az Electronic Arts több játék fejlesztését is leállította most ősszel, jövő tavaszig pedig nem kevesebb, mint 1500 dolgozójától készül megválni.

Kemény éven, de még keményebb döntéseken van túl az Electronic Arts. A világ legnagyobb játékkiadója kénytelen átszervezni a válság miatt, embereket küldd el, játékokat állít le, és új piac felé nyit. 2010 márciusáig 1500 dolgozójától válik meg, a leépítés pedig olyan nagy csapatokat is érint majd, mint a Tiburon, a Redwood Shores, a Mythic és a Black Box. A dolgozók elküldése és az új munkafolyamatok megtervezése, illetve elindítása nagyjából 130-150 millió dollárjába fog kerülni az EA-nek, ezért cserébe viszont a tervek szerint évi 100 milliót takarítanak majd meg.

John Schappert EA fejes bejelentéséből megtudtuk továbbá, hogy több fejlesztés alatt álló játékot is leállítottak, ám hogy ezek pontosan mik voltak, azt nem árulta el. Azt viszont megtudtuk, hogy az idei év legsikeresebb címei a Need for Speed: Shift, a FIFA 10, a Madden NFL 10, az NCAA Football 10 és a The Beatles: Rock Band voltak, így ezek biztonságban vannak még egy jó darabig. A jövőre megjelenő NFS-t a Burnoutot is készítő Criterion csapat fejleszti jelenleg, illetve lesz megint Medal of Honor is, mely a pletykák szerint a COD-hoz hasonlóan szintén átköltözik a modern harcmezőkre.

Témába vágó érdekesség, hogy a kiadó tegnap 100%-ban megvásárolta a MySpace-re és Facebookra több játékot is készített Playfish-t. A cég a Restaurant City, a Pet Society és a Country Story címeivel vált híressé, a csekkre pedig nem kevesebb, mint 275 millió dollárt írt az Electronic Arts. Valamit tudhatnak!
14 komment - szólj hozzá!