Folytatásokon gondolkodik a Sega

  • Írta: fojesz
  • 2010. március 19.
  • Érdekesség
Link másolása
A Bayonettát, az Aliens vs. Predatort és az Alpha Protocolt is folytatná a Sega: a cég fejese egyúttal kijelentette, hogy muszáj lesz belehúzniuk X360 és PS3 fronton.
A Bayonettát, az Aliens vs. Predatort és az Alpha Protocolt is folytatná a Sega: a cég fejese egyúttal kijelentette, hogy muszáj lesz belehúzniuk X360 és PS3 fronton.



Mike Hayes elnök áldását adná a Bayonetta, az Aliens vs. Predator és az Alpha Protocol folytatásaira, ami persze ebben a formában nem sokat jelent, mindenesetre biztató a rajongók számára, hogy nem az első ilyen kijelentést halljuk az utóbbi időben: a fent említett címek fejlesztői is említették már, hogy további részekkel kedveskednének a játékosoknak. A CVG-nek adott interjújában Hayes azt is elárulta, hogy arra is készen áll, hogy a Total War sorozatot egészen más irányba vigyék el.

A Sega az idei évben erősíteni akar PlayStation 3 és Xbox 360 fronton, tavaly ugyanis nem nagyon tudtak villantani. Az első negyedévet jól zárták, a Bayonetta és az Aliens vs. Predator hozták a kötelezőt, mindkettő toplistás játék volt, de még több ilyenre lenne szükség, a klasszikus címeik felelevenítésének tekintetében pedig muszáj lesz jól szerepelniük. Bár a Sega Rally nem volt rossz játék, a Golden Axe már csúfosan lebőgött, emlékeztetett Hayes. A jövőben több régi játékukat - mint a Streets of Rage vagy a Crazy Taxi - is előveszik majd, s megpróbálnak valami értékelhetőt kihozni belőlük a jelenlegi generáció gépeire. Egyúttal az is kiderült: a Segának van már játéka a Natalhoz, az E3-on fogják ők is bemutatni.
12.
12.
Mortician
#2: Ugyan a platform Sega volt a régi Road Rash-ek esetében, de már akkor is az Electronic Arts készítette őket. Ha minden igaz akkor már készül az új rész.
11.
11.
Kyuubi
Next-gen Crazy Taxi! Az mekkora királyság lenne.
10.
10.
Ca$h
#9: :))))))))))))))))9
9.
9.
Batri
#8: bannolja már valaki ezt a hülyegyereket! -.-
7.
7.
Ca$h
BAYONETAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA! EZAZ! :)
6.
6.
Giga0509
Crazy Taxi mekkora game volt :D abból se lenne rossz 1 új rész :D
5.
5.
Giga0509
AVP folytatás jöhet! csak legyen hosszabb mint az előző. :)
4.
4.
amd33
Bayonetta folytatásnak nagyon örülnék iszonyatosan bejött a game...
3.
3.
tibisan
hamár sega hír : jön a conduit 2 .

várható volt , elég folytatás szagú volt az első rész vége.
2.
2.
Optimus Prime
PC-re is jöhetne Bayonetta. : (

De ha régi címek, akkor talán a régi SEGA MegaDrive-os Road Rash széria is jöhetne, persze ha PC-re nem jön az se, akkor mindegy.
1.
1.
Batri
Bayonetta 2 jöhet! A Natal-os cimre is kiváncsi vagyok, remélem össze tudtak hozni vmi normális cuccot rá...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...