Játékokat is készítene a Resident Evil rendezője

  • Írta: InGen
  • 2010. április 22.
  • Érdekesség
Link másolása
Paul W.S. Anderson, a Resident Evil és a Mortal Kombat rendezője szeretné összehozni a film és a játékok világát, így a jövőben ezen fog dolgozni.
Paul W.S. Anderson, aki akkora mázlista, hogy a játéktörténelem két hatalmas címét is filmre vihette (Resident Evil, Mortal Kombat), ráadásul még Milla Jovovich bébit is megkapta feleségül, most új horizontokra vetette tekintetét.


Mr. Anderson a jövőben olyan termékeken szeretne dolgozni, amik a filmvilágban és a játékvilágban egyszerre léteznek, s kapcsolódnak egymáshoz. Az úriember szerint ebben nagy segítségére van az a 15 éves tapasztalat, amit a játékfejlesztő csapatokkal szerzett, amíg az adaptációkon dolgozott.

"Tényleg úgy gondolom, hogy tudom, mikén kellene összekapcsolni ezt a két médiumot, úgy hogy a végeredmény sikeres legyen. A következő pár évben ezen fogok dolgozni." -nyilatkozta a rendező.

Nemsokára érkezik a Anderson következő filmje, a Három Muskétás, ami még nem ennek a projektnek a része, viszont az utána következő sci-fi sorozat, a legendás Buck Rogers új változata már valószínűleg a rendező új terveinek megfelelően fog készülni. 
6.
6.
keiji maeda
elméletileg akarnak csinálni egy normális residentet ami tényleg a story alapján menne . húh az nagyon kéne mert az a milla jovovich -es szupernős nagyon béna !elmegy egy akciófilmnek deh ennyi .residenthez nem méltó
5.
5.
Eddie Krueger
Azért-azért. Lássuk, miket _rendezett_: Mortal Kombat 1 (üssetek meg, de _ez_ sztem nem volt rossz), Event Horizon (akinek ez nem tetszett, azt én ütöm meg :-) ), Soldier (hát, nem túl jó, de láttam ennél sokkal rosszabb überkatonás filmet is), Resident Evil 1 (bejövős, és még van is benne valami a játékokból), AvP 1 (nem ezt a sztorit vártam tőle, de ettől még nézhető volt), Death Race (szerintem amit egy ilyen árkád-autóversenyes sztoriból ki lehetett hozni, azt kihozta). Ennyi. MK2, RE2, RE3, AvP2 filmeket nem ő rendezte. Úgyhogy, ha nem is várom lélegzetvisszafojtva, hogy mit tesz le az asztalra ezután, szerintem jó közepes cuccok lesznek, amikkel kellemesen el lehet majd tölteni némi időt.
4.
4.
MadDragon
De legfőképpen azután az iszonyat rossz AvP film után jobb lett volna, ha elment volna krumplit hámozni.
3.
3.
Slik
Hozzá ne merjen nyúlni a Resihez olyan pocsék film után mint a Kaptár
2.
2.
thelegendary
Ez a fazon egy kretén..... :P

Senki se szólt neki, hogy a filmekkel megerőszakolta a Resident nevet?? :P
1.
1.
Mathia$
Resi6-t elkezdhetnék fejleszteni
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...