Billentyűs hangszerrel jön a Rock Band 3

  • Írta: fojesz
  • 2010. május 26.
  • Teaser
Link másolása
Xbox 360-ra már letölthető a Green Day: Rock Band demója, ami már önmagában is jó hír, de mintegy ráadásként a végén még a Rock Band 3 teaser képe is helyet kapott.
Xbox 360-ra már letölthető a Green Day: Rock Band demója, ami már önmagában is jó hír, de mintegy ráadásként a végén még a Rock Band 3 teaser képe is helyet kapott.



Az idei E3-on végre leleplezhetik a Rock Band harmadik részét, amely a készítők szerint nagyon jó lesz ugyan, de ezt így egyelőre rajongóként sem tudjuk elfogadni. A Green Day: Rock Band demója végén látott teaser kép viszont már valami, ez alapján már kezdünk bizalmat szavazni az új résznek.

A kép érdekessége, hogy a szokványos gitár-basszus-dob-mikrofon ikonok mellett feltűnik egy billentyűs hangszer is (zongora vagy szintetizátor, ki tudja), amely alapján szinte nyilvánvaló, hogy a Rock Band 3 újabb hangszerrel bővíti a játékot. Emellett további érdekesség, hogy a játékban megint (mint a Beatles-részben) lesz háttérvokál, azaz mostantól legalább heten kellünk majd egy teljes zenekarhoz: a gitárosokon és a doboson felül kell még egy billentyűs és három énekes is.
15.
15.
gerelysa20
Már jöhetne az a Greenday Rock Band.
14.
14.
ppgabesz
én feltettem a kezem. sztem jó. pedig ne mvagoyk fan...
12.
12.
BGEE
áá Már nagyon várom :D

Kiváncsi leszek erre a billentyűs cuccra.
11.
11.
Meg kell majd egy 200 centi átmérőjű LCD is, hogy minden elférjen most már. :D
10.
10.
Knodros
Tegye fel a kezét,aki szerint a GD egy jó zenekar.:) :):D



Aztán dugja a seggébe.
8.
8.
Pain
Már jöhetne olyan is amiben olyan együttesek szerepelnek, mint a Stratovarius vagy a Sonata Arctica.
7.
7.
bitbandita
"Billentyűs hangszerrel jön a Rock Band 3"



Nahiszen... ahol még a gitár is billentyűs hangszer X)

Én maradok Stratomnál....
6.
6.
simon 555
5.
5.
gerelysa20
Meg van az elosztó amit adnak hozzá. Tuti hogy meg lehet oldani amúgy meg érdekes lenne. :D

Amúgy nálam az évben a legjobban várt játék.
4.
4.
Zsohi
PS-re 8at lehet igy ott ez nem gond.
3.
3.
hakydakillah
1. majd idővel jön a Porn Hero. Egy felfújható nőt csatlakoztatsz a konzolhotsz, és ritmusra kell megdöngetned :-)
2.
2.
Raam989
És ezt hogy a fenébe oldják meg? Elvileg csak 4 kontrollert lehet rácsatlakoztatni a boxra meg a Ps-re, nem? :O
1.
1.
-T0ng-
A zenei játékok áradata szerintem égi bosszú. Olyan mint az özönvíz:D Kíváncsi vagyok mikor jön egy Symphonic Hero vagy Orchestra Band, amiben egy nagy-zenekar tagjaként kell majd hegedülni, vagy az üstdobot püfölni. Hogy még tökéletesebb és korszerűbb legyen a játékélmény, lehetne a játékos karmester is, mellyel ki lehetne használni a három konzol mozgásérzékelős technológiáját.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...