Új gitárt kap a Guitar Hero: Warriors of Rock

  • Írta: fojesz
  • 2010. június 7.
  • Bejelentés
Link másolása
A hatodik Guitar Hero már új gitárral érkezik, ráadásul nem is a korábbi hangszerek egyszerű átfestéséről van szó - azt kell mondjuk, eddig tetszetős az új játékszer.
A hatodik Guitar Hero már új gitárral érkezik, ráadásul nem is a korábbi hangszerek egyszerű átfestéséről van szó - azt kell mondjuk, eddig tetszetős az új játékszer.



Mint azt a bejelentés óta számtalanszor hangoztattuk: az új Guitar Hero nagyon zúzós lesz, és a nevéhez méltóan megint a gitárról fog szólni a játék. A gyökerekhez való visszatérést az új gitárkontroller is remekül szemlélteti, hiszen eltűnt róla a negyedik résszel debütált gitárnyakon található érintőcsík, csak a hagyományos gombok és a tremolókar maradtak meg rajta.

A hamisítatlan metálérzésre a gitár dizájnja is rásegít majd, különösen a Gamestop-előrendelőknek szánt baltaformájú hangszer (bal oldalon) ragadta meg a fantáziánkat. Slusszpoén, hogy a készítők minden elektronikát a gitár nyakába zsúfoltak, így maga a gitártest egyszerűen lepattintható és kicserélhető lesz. Egyelőre csak ez a két dizájn ismert, de a fejlesztők szerint pont a testreszabhatóság volt a cél az ötlet megvalósításakor, így az infókat megszellőztető Gizmodo értesülései szerint egyáltalán nem kizárt, hogy később például akusztikus vagy a 80-as éveket idéző kiegészítők jelenjenek meg. Az új gitár természetesen a PS3-as, az X360-as és a Wii-s változathoz egyaránt elérhető lesz.

15.
15.
gynorbi
#12: Nem köcsögségből, de akkor már inkább igazi gitár...
14.
14.
Guppi
nem azé, de 30ezer forintot kiadni ezért. xD
13.
13.
iNKARNATE
#12: az valami másik játék volt.
12.
12.
és a rendes 6húros cuccossal mi lesz? már kezdtem örülni, hogy azzal fog jönni, dehát ezvan az majd csak év végén gyün,
11.
11.
Knodros
#10: 1/ Az anno csak év előtt használható

2/ Linket.
10.
10.
Dark_Temptation
15 ezer?? akkor nagyon sz@r helyen vásároltatok ,anno 10 k- ért vettem boxhoz a gitárt újonnan, rá 1 hétre 5-6 k lett...
9.
9.
Motig
tuti kizsebelnek az árral de megfogja érni.. csak vajon az extra testek menyibe fognak kerülni?
7.
7.
Horvi14
na végre tetszetős számok lesznek :D
6.
6.
xXgoronikahunXx
#5: Játékkal együtt gondoltam
5.
5.
fojesz
A gitár csak 15 ezer forint.
4.
4.
xXgoronikahunXx
#3: Harminc ezer volt idáig is a gitár
3.
3.
Knodros
30ezer magyar forintért legyen is már fasza...
2.
2.
xXgoronikahunXx
A videó tökre f*sza nekem is nagyon bejön
1.
1.
BGEE
ez igen! Nagyon kemények néznek ki! Nekem tetszik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...