A konzol a múlt, mondja a BioWare

  • Írta: fojesz
  • 2010. július 15.
  • Érdekesség
Link másolása
A BioWare alapítója a Develop konferencián fejtette ki a véleményét a piacról: állítása szerint a konzol már a múlté, a jövőt - természetesen - az iPhone és a Facebook jelenti.
A BioWare alapítója a Develop konferencián fejtette ki a véleményét a piacról: állítása szerint a konzol már a múlté, a jövőt - természetesen - az iPhone és a Facebook jelenti.

Dr. Greg Zeschuk szerint a fejlesztőknek muszáj lenne picit elszakadniuk a konzolos fejlesztéstől, majd új üzleti modellek felé nyitniuk: Zeschuk hozzátette, hogy a BioWare már minden opciót végigzongorázott, az egyszerű Facebook-játékoktól kezdve a konzolos AAA-s címekig.

"A jövőt nem feltétlenül a konzolok jelentik, az már a múlt. Egy erős jelenségről van szó, ami továbbra is él és virul majd, de a jövő a most megjelenő, új piaci lehetőségekben van."

"Muszáj terjeszkednünk, nézd meg, min játszanak ma a gyerekek: iPhone-on és iPaden. A 3DS is nagyon jónak tűnik, de mindezek csupán platformlehetőségek, és mi mindenhol ott szeretnénk lenni" - mondta a mester, s egyúttal megnyugtatott mindenkit: továbbra is kapunk tőlük nagyobb konzolos (és remélhetőleg PC-s) címeket, ugyanakkor az alternatív lehetőségek agresszív feltérképezésére is készülnek.
54.
54.
jtrencsenyi
#48: 2001 óta működik a cégem és köszöni szépen, jól van! Eddig fejlesztettünk már PC-re, konzolokra, handheldekre és mobilokra is. Ha nincs 500 millád a bankban, akkor el lehet felejteni a konzolos fejlesztéseket. Kivétel ez alól a letölthető játékok (XBLA, PSN, WiiWare).



De gondolom komoly tapasztalatokkal rendelkezel játékfejlesztő cég vezetés tekintetében, hogy ennyire tudod, hogy rövidesen tönkre megy a cégem, ha Facebook, mobil vonalon fejlesztünk! LOL! :)
53.
53.
jtrencsenyi
#44: Jelenleg 450.000.000 Facebook felhasználó. csak a FrontierVille-lel 20.000.000-an játszanak hetente és ez csak egy játék.

iPhone-on hasonlóan brutális eladások. Két játék lépte át eddig az 5 milliós eladási határt. Mindkettő alacsony fejlesztési költségű, 2-3 hónap alatt készült, kevesebb mint $20.000 befektetésével. Számolgass kicsit.



"Tehát ha mindenkinek csak egy játéka lenne az akkor is 57 és fél milló játék."



Átlagosan 7 letöltött alkalmazás jut egy iPhone-ra, aminek 70% játék. Az közel 400.000.000 eladott játék.



Akkor még nem beszéltünk az Android felhasználókról, ahol most úgy napi 200.000 készüléket aktivál a Google.



Szóval azt gondolsz, amit akarsz, de a számok és a tények azok makacs dolgok!
52.
52.
zola2000
#51: Te nem, lassan 300millió (ds+psp+Iakármi) tulaj igen.
51.
51.
tomi07
Full HD+ha rávan kötve házimozira mint nekem!Sose vennék olyan kis szart!
50.
50.
zola2000
#42: a 80 millió is kevesebb mint a 130 ^_^
49.
49.
Noctis
Mi a f+sz? Kb ez volt reakcióm, köszi de nincs az a pénz hogy mondjuk a Facebook-hoz kötödő játékokat játsszak, közben pedig időnként végignézzek egy-egy reklámot is.
48.
48.
XDannyL
#42: Tényleg nem akarlak szekálni meg ilyenek, de ez nem egy hosszútávú vállalkozás :S
47.
47.
NinjaNorb
#46: Az irányítás meg a másik felexD
46.
46.
XDannyL
#45: NA OTT A LÉNYEG! :)

Hol van az iPhone vagy az iPad a Full-HD-től? :D

Meg az irányítás xD A saját kezemtől nem látom mi történik :D:D
45.
45.
NinjaNorb
#32: de az otthoni gépek akkor is erősebbek lesznek és már nem azért de ha én játszani akarok azt otthon nagy képernyőn full hd-ban fogom tenni nem ilyen fosos i micsodákon:D
44.
44.
XDannyL
#42: 57.500.000 eladott konzol (és ez csak az Xbox 360 és a PS3).

Ennek a 100% játékra használják (jobb esetben). Tehát ha mindenkinek csak egy játéka lenne az akkor is 57 és fél milló játék.



80.000.000 eladott iOS. Ennek talán az 50%-a gyerekek kezében köt ki, de lehet hogy sokat mondtam. A felnőttek közül nem hiszem hogy oly sokan lennének akik azért vennék hogy játszadozzanak rajta és nem minden gyerek játszik a telefonján vagy az iPad-jén.

Tehát azt mondanám hogy 30-40 millió játék (ha mindenkinek csak egy van), de szerintem kb. fele ennyi lehet...
43.
43.
XDannyL
Ez a csávó vagy nem volt magánál amikor ezeket állította, vagy fegyvert szegeztek a fejéhez :)

Méghogy a Facebook a jövő xD :)

A Facebook sem a mult sem a jelen, pláne nem a jövő...

Megaztán a GYEREKEK iPhon-on, meg iPad-en játszanak????

Tudjátok mennyibe kerülnek ezek a kacatok????

Ráadásul nem is arra valóak, sőtt mi több szerintem sehol sincsenek a konzolokhoz vagy a PC-khez képest.

Ha valaki felajánlaná, hogy vadonat új iPhone-t meg iPad-et adna a PS3-mam helyett, én jól kiröhögném :)

Épp csak most kezdenek igazán fejlődni a konzolok.

A konzolt semmi sem fogja felülmulni a játék terén. Az direkt arra készül!

(A Facebook hogy jön szóba mint játék??? Ez még viccnek is rossz. Ennyierővel "A Startlapjátékok a JÖVŐ" xD)
42.
42.
jtrencsenyi
#32: csak halkan jegyzem meg, hogy jelenleg több, mint 80 millió iOS (iPhone, iPod Touch, iPad) alapú készüléket adtak el és nem 37 milliót!



Az én cégem is Facebookra és iPhone-ra fejleszt játékokat jelenleg, de nem Farville szerű 2D-s stuffot, hanem 3D-set. Jelenleg egy casual game-en dolgozunk, majd ezt követi egy AAA 3rd person shooter fejlesztése. Egy plugin letöltésével játszható böngészőben a játék, vagy letölthető formában (Windows, Mac) és iPhone-on, teljes Facebook integrációval. Szóval nem beszél hülyeségeket az ürge, csak még nagyon gyerekcipőben jár ez a dolog, így mindenki a Flash-es, kapálós játékokra asszociál.

Jó példa a Facebookos Paradise Painball:

http://www.facebook.com/ParadisePaintball
...és ez még csak a kezdet! ;)
41.
41.
moustache
#37: 100000 %-ig igazad van. Ezeknek már saját történelmük van!
40.
40.
Mathia$
#32: te le vagy maradva 2 évvel, hozd be.
39.
39.
zola2000
#32: csak 37 millió iOS eszköz van? Azt hittem sokkal több. Elárulom Nintendo DSből meg 130 milliót adtak el, PSPből meg 60milliót, Wiiből 70milliót, Xbox360ból 40milliót, ps3ból 35milliót...
38.
38.
Sir-Vival
Nem a videojátékokat kéne beépíteni a Facebookba, hanem a Facebookot a videojátékokba. Persze weben használható funkciókkal, és a kettő oda-vissza kommunikál.

Mint régen az a mini kvarcjáték, ami memóriakártya nyílásba ment...



Az iPhone és iPod láz meg lecseng. Ezek az eszközök még külföldieknek is drágák.
37.
37.
Exanthematicus
Ki fog majd pl. facebookon CODozni, vagy Assassins creedezni?? A konzol nem a múlté, bár valóban van mit fejleszteni rajta, de ez olyan mint ha azt mondanám, hogy a papír a múlté, most már mindenkinek a tv tetszik. Semmi közük nincs egymáshoz. Akárcsak a konzolnak és a Facebooknak. Szerintem

36.
36.
DAud_IcI
Na de pont a Bioware? Azt a sok energiájukat inkább rendes munkába fektethetnék, minthogy "tudományosan" megalapozott alibizésbe...
35.
35.
plczhenrik
Ebben az a kemény, hogy így is sokaknál probléma, hogy túl sok időt töltenek játékkal, de ha komolyan felfejleszik a kézikonzolokat is, az új korosztály élete már semmi másból nem fog állni, mint hogy játszanak.

Reggeli torna wii-vel, utazás közben és suliban kézikonzol, délutántól estig meg konzol vagy pc.



Csodálkozom, hogy még semelyik kiadó nem jött rá, hol a piacrés, meg kéne oldani, hogy éjszaka alvás közben is játszon a sok kretén és akkor már nonstop játék lenne az élet:)



34.
34.
adye
#33: 100%-ban igaz amit mondasz, én csak arra szerettem volna kilyukadni hogy az iOS egyáltalán nem elhanyagolható mint lehetséges platform, ahogy azt előttem sokan szerintem tévesen gondolták.
33.
33.
vytros
#32: Jó, de tudtommal az X360-on nem lehet felhívni a szomszéd öreg nénit, meg a barátnődet, és valszeg SMS-t sem tudsz küldeni PS3-al. Itt nem csak a játékokról van szó, az IPhone és társai azért kelnek, mert mobil ként is működnek, ezzel szemben az asztali gépek (kivéve a PC-t) általában csak játékra használhatók.



Én játszottam PC-n (állandóan), XBox360-on, meg IPhone-on is. Én úgy érzem, hogy az IPhone-os játékok tényleg csak unaloműzésre jók, de nem hiszem, hogy az unaloműzés iparága kitudná ütni az igazi game-elést.
32.
32.
adye
#29: Marhaság, van fogalmad rólla csak az iOS platform hány készüléken fut? Elárulom 37.000.000, ez a szám több mint ahány 360ast (32.500.000) és PS3-mat (25.000.000) eladtak valaha, egyedül a wii előzi be.
31.
31.
zgreen
en haver iphonejan jatszotam es annyira nem szeretem mert az ujam eltakarta a kepernyot XD
30.
30.
adye
Előző kommentekből látszik (tisztelet a kivételnek), hogy magyarisztánból nézve nagyon más a világ. Elég sokat szoktam olvasni a témában, és higgyétek el alapvetően nem mond hülyeséget. A faszi nem hónapokban beszél, hanem durván 6-8 éves távlatban.



Ezek az eszközök tényleg rohamos ütemben nyernek teret, bár ugyan azt én sem hiszem hogy az asztali konzolokat ki fogják szorítani. De ez a már most hatalmas iparág (értem itt a hadled-játék platformokat) jóval nagyobbra is meghízhat mint a konzolos.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...