Sakaguchi a The Last Story után is folytatja

  • Írta: InGen
  • 2010. július 18.
  • Érdekesség
Link másolása
A játék címéből, és egy korábbi, félrefordított nyilatkozatából arra lehetett következtetni, hogy ez lesz a Final Fantasy atyjának utolsó játéka. De nem ez a helyzet.
A játék címéből (Az Utolsó Történet), és egy korábbi, félrefordított nyilatkozatából arra lehetett következtetni, hogy ez lesz a Final Fantasy atyjának, Hironobu Sakaguchi mesternek az utolsó játéka. De nem ez a helyzet.

 
Sakaguchi mostanában sokat ijesztget minket. Pár hónappal ezelőtt például elhintette twitteren, hogy leborotválta bajuszát. Mi is híreztünk róla, de még akkor rögtön tisztáztuk is, hogy ilyenről szó sincs: a mester bajusza maradt, csak az iPhone egyik applikációjával kísérletezett.

A The Last Story-val kapcsolatban Sakaguchi azt nyilatkozta, hogy érzelmileg akár lehetne ez is az utolsó játéka, annyira beleadott mindent ő is, és a csapata is. Mindannyian 120%-ot nyújtottak, úgyhogy büszke lenne magára, ha ezzel fejezné be pályafutását, de erről egyelőre szó sincs.
5.
5.
zola2000
Jó hogy nem fejezi be, rajtuk kívül talán csak a level 5 és a konami gyárt még klasszikus jrpgket (az ff13 túl "nyugatias" próbál lenni, a nippon-ichi is jókat gyárt, de azt nem nevezném klasszikusnak)...
4.
4.
NECROSMOKE
még nem annyira öreg,hogy ne lennének ötletei.

3.
3.
zola2000
Nagyon sokszor van félreértés japánból félrefordítások miatt...
2.
2.
Szajolihoher
helyes hogy nem fejezi be:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...