TGS 2010: Rekord látogatószámmal lett vége

  • Írta: fojesz
  • 2010. szeptember 20.
  • Rendezvény
Link másolása
A Tokyo Game Show szervezéséért felelős CESA közzétette a rendezvény látogatottságáról szóló adatokat, amelyből kiderült: ennyien még soha nem nézték meg a japán kiállítást. A szervezők jövőre megint három-négy naposra tervezik a TGS-t, ehhez pedig jól jönnek a biztató számok.

Tavaly 185,030 fő vett részt a Tokyo Game Show kiállításon, idén pedig 207,647 érdeklődő tette tiszteletét a rendezvényen. A legtöbben az utolsó két napon voltak, ekkor nyitották meg ugyanis a nagyközönség előtt is a standokat - addig csak a szakmabeliek és az újságírók nézelődhettek:

  • szeptember 16: 24,764 fő
  • szeptember 17: 24,229 fő
  • szeptember 18: 81,469 fő
  • szeptember 19: 77,185  fő


A kiállítás nézőszáma először ütötte át a 200 ezres álomhatárt, a biztató tendencia pedig megerősíti a CESA-t, hogy jövőre is hasonlóan hosszú, három-négy napos expót szervezzenek - az egyelőre nem dőlt el, hogy egy vagy két napot szenteljenek a szakmabeliek részére. A tervek szerint ettől függően szeptember 15-én vagy 16-án kezdődik, majd 18-án fejeződik be a jövő évi TGS.

Kiosztották a show legjobbjainak járó elismeréseket is a Japan Game Awards keretein belül: idén 183 címet értékelt a zsűri, de csak a tíz legjobb kaphatta meg a díjakat:

  • Idolmaster 2 (Namco Bandai, X360)
  • Vanquish (Sega, PS3/X360)
  • El Shaddai (Ignition, PS3/X360)
  • Gran Turismo 5 (SCE, PS3)
  • Dance Evolution (Konami, X360)
  • Dissidia 012 Final Fantasy (Square Enix, PSP)
  • Ni no Kuni (Level-5, DS)
  • Final Fantasy XIV (Square Enix, PC/PS3)
  • Monster Hunter Portable 3rd (Capcom, PSP)
  • Yakuza: Of the End (Sega, PS3)
2.
2.
air 2
Én voltam a tavalyi Gameshow-n.Szerintem évről évre színvonalasabb!Hát nem egy Tokyo Game Show,de mi magyar gamerek már minden rendezvénynek örülünk!
1.
1.
Top Secret
Jó sokan voltak kívácsi lennék itthon hányan voltak tavaly.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...