Sűrítené a Halo-megjelenéseket a Microsoft

  • Írta: fojesz
  • 2010. szeptember 23.
  • Érdekesség
Link másolása
Phil Spencer alelnök szerint jelenleg nem elég gyakoriak a Halo-megjelenések, a két éves szünetek már nem működnek. Hozzátette, nincs szó arról, hogy évente dobálnák ki az új játékokat, de azért az évről-évre megújuló Call of Duty érdemeit elismeri: mint mondta, van mit tanulni az Activisiontől.

Most, hogy a Bungie elment, és helyüket a 343 Industries veszi át, sűrítené a Halo-megjelenéseket a Microsoft. Phil Spencer alelnök szerint a jelenlegi fejlesztési ütemterv, miszerint három évente jön egy új Halo, már nem elég jó - más kérdés, hogy az utóbbi időben, ennél jóval gyakrabban kaptunk új Halo-játékokat.

"Határozottan azon gondolkodunk, hogy ne tartsunk két éves szüneteket és folyamatosabban biztosítsuk a Halo-élményt a játékosok számára, amiben a Live a multiplayer módokkal egyértelműen a segítségünkre van" - kezdte Spencer. "A 343 Industries rengeteget gondolkodik azon, hogyan vigye tovább a sorozatot úgy, hogy a rajongók azt érezzék: állandó kapcsolatban állnak a címmel és lehetőségük van gyakrabban szórakoztatni magukat."

Spencer hozzátette: szó sincs arról, hogy "minden november 6-án jön egy új rész", ennek ellenére azt elismerte, hogy a Call of Duty sorozat hatására másképpen néz az évente új résszel megújuló címekre. "Van mit tanulni az Activisiontől, vannak pozitívumok és lehetőségek is abban, amit csinálnak; persze még mindig rendkívül magas minőséget szolgáltatnak, ami elengedhetetlen szerintem."

Fontos megjegyezni, hogy az említett három éves modell csak a számozott részekre illetve a Reachre húzható rá, a Halo Wars és a Halo 3: ODST másfél-egy éves különbséggel jelentek meg a Halo 3 után.

21.
21.
janko00
sz.tem meg szomorú,hogy csak az activizon képes évente dobni új gémet-nem is rosszat-.Az áldott ps2-es időben ez nem vol gond,jöttek a honorok a rallyk a shypon filterek stb....
20.
20.
mephi
Hurrá, évenkénti megjelenés.. kell ennél jobb hír? Kaszálnak a fiúk minden évben, mi meg kapjuk a tucatterméket.
19.
19.
Killió
Én adok egy esélyt ezeknek...
18.
18.
Sir-Vival
Bugie mínusz, hajtás, kapkodás plusz. Mi lehet ebből? A Reach kiemelkedő darab, volt hozzá szerencsém. Az ODST után nagy katarzis, tényleg komoly lett.
De megvan rá az esély, hogy ezzel a sorozatnak ebben a formájában, minőségében vége is van.
Mindegy, eddig csak cimboráknál láthattam Bungie játékot, ez majd most megváltozik! Juhú!
17.
17.
ilor14
16.
16.
ilor14
#1: ehhez még annyi, hogy az idő ne a játék rovására menjen!
inkább várunk 3 évet egy "rövidebb"játékért mint egy hosszú de szar játékért 1 évet
15.
15.
kevinbutler
#3: Valahogy nekem is ilyen érzésem van ez könnyen minőségromláshoz vezethet, inkább fejlesszék több ideig, az Activisiontól pedig inkább ne tanuljanak el semmit
14.
14.
p.balou
3: Ca$h ilyet ne is mondj, még egy képkockát sem kaptunk :) De remélem/jük hogy nem lesz igazad :D
13.
13.
Oliver S96
ha szar, ha nem, veszik mert HALO :D ha sűrítik a megjelenést akkor azt úgy csinálják hogy közben nem rontanak a játékon
12.
12.
LtK
hat mind1 szerintem... ebbe ugyse lesz beleszolasunk :S. Majd kiderul ugyis amikor kijon az uj Halo.... meg hogy mennyi ido alatt... :D
11.
11.
NinjaNorb
hát ha eredeti lenne mind szal rendesen megcsinálják és nem szétcseszik a sorozatot vele akkor nem lenne nagy baj sztem csak hát attol függ h a 343 egyedül milyen játékot rak majd le az asztalra:)
10.
10.
X-Master
Szerintem a minőség nem függ össze az időtartammal. A San Andreast kb. 2 évig fejlesztették, a Mafia 2-t 6 évig, és melyik a jobb? Abban mondjuk egyetértek, hogy 2 év azért mindenképpen kell 1 igazán jó játékhoz.
9.
9.
Top Secret
Hülye ez már bocsánat lehet hogy több Halo lenne ha 1 évente csinálnának de most azt fogják eljátszani mint az NFS-nél inkább várok csak jobb legyen.
8.
8.
Fetto
sztem hanem cseszik el akor jöhet,engem nem zavar:)
7.
7.
pjoco
Na NFS meg Call of Duty sorsra jut ez is! :D
6.
6.
360Petke
#3: "mert ez volt az utolsó igazán jó Halo játék..."
inkább eddigi legjobb...nem tudhatod,hogy mit hoz még a sors...A CoD ok se rosszak azért mert Treyarch fejleszti őket nagyrészben...nem a legjobbak..de semmi képp sem rosszak....meglátjuk..várjunk meg 1 új Halo-t..és majd utána mehetnek az ellenkezések...:) énis fogok Mivel Halo Fan vagyok akár csak te...és szerintem a reach év játéka és nem pontoztad túl.na Peace:)
5.
5.
TEEBEEX360
#4: Sztem se kéne.Nem is értem miért hozzák ide álladóan a CoD-ot.Két teljesen eltérő világról van szó.Közük nincs egymáshoz.Csak annyi hogy FPS mind a 2.

Amúgy a hírhez hozzászólva.Sztem ezt nagyon nem kéne.Mivel pontosan ezért volt jó mindíg is a HALO.Hogy foglalkoztak vele 3 éven át.Most áttérnek erre az 1 éves gyártásra ne adj isten sztem akkor ennyi volt a gém.Bőven jó ez a 3 év.Ne tegyék ezt mert akkor ugyanarra a sorsa jut mint pl NEED FOR SPEED.Halo ODST 1,5 év különbséggel jelent meg a halo 3 után.De az olyan is volt.Úgy érzem újabb siker címet fognak elcseszni megint.Grat.De remélem nem így lesz és maradnak a 3 évnél.
4.
4.
Optimus Prime
Ha PC-re nem terveznek, akkor nekem úgyis mindegy. :(
De a CoD egy más világ, szerintem nem szabadna összehasonlítani vele.
3.
3.
Ca$h
Már eleve kockázatos dolog volt lemondani a Bungie-ról, nem hogy még futószalagra is rakják a címet! Valóban sokáig fogunk még emlékezni a Reachre... mert ez volt az utolsó igazán jó Halo játék...
2.
2.
K/G.
Ha elég nagy csapatot állítanak rá, az egy-másfél éves megjelenés, sem hozza maga után feltétlenül a minőségromlást.
1.
1.
wildláma
én meg azt mondom, hogy ez így bőven jó. Az xbox egyik húzócímét nem tömegjátékosítsák el. Ha 3 évet kell várni, akkor 3 évet várunk, de akkor jobban fog esni vele a játék
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...