Elkészültek az első Kinect-tévéreklámok

  • Írta: fojesz
  • 2010. szeptember 27.
  • Videó
Link másolása
A Microsoft korábban többször is azt nyilatkozta, hogy nem fognak kispályázni a Kinect marketingkampányával, ennek fényében nem is annyira meglepő, hogy kapásból három tévéreklámot készítettek a mozgásérzékelős kamera húzócímeihez. Megerősítették a Sky Player Kinect-támogatását is.

Idilli családkép, bútoráruházak bemutatótermeire emlékeztető szobák és a jelszó: Te vagy a kontroller! A hétvégén megjelent három Kinect-tévéreklám alig mutat valamit a hirdetett játékokból, de ennek ellenére nincs hiányérzetünk, a hangsúly azon a családbarát közösségi élményen van, amire számítunk az új kiegészítőtől.

Aki nem tudná: a színészek azért kalimpálnak olyan furán a kamera előtt, mert vagy sportágakat űznek a Kinect Sportsban, vagy autót vezetnek a Joy Ride-ban vagy éppen kistigriseket vakargatnak a Kinectimalsben. A november 10-én megjelenő Kinecthez ugyan még számos másik játék is elérhető lesz, az itt bemutatott programok - mivel belsős fejlesztésű címekről van szó - a Microsoft legfontosabb zászlóvivői a casual játékosokért folytatott harcban.

Érdekességképpen megjegyezzük, hogy a Microsoft megerősítette a Sky Player Kinect-támogatását is: bár azt nem tudjuk, hogy hanggal lehet-e vezérelni a lejátszót, a kézmozdulatokkal már biztosan tekergethetünk a műsorban és válthatunk a csatornák közöt. A Sky Player itthonról nem elérhető.

16.
16.
XDannyL
Az az igazság. hogy szerintem is bukás lesz, már az ára miatt is.
De arról nem is beszélve hogy ezt a technológiát nem játékokra kéne használni, hanem sokkal inkább netezgetéshez, vagy egyéb dolgokhoz amiket PC-n csinálunk. Egy számítógéphez sokkal jobb hardver lenne.
15.
15.
Starkiller89
#11: az biztos...túl nagy a késés...nem lehet majd vele játszani egy normális FPS-t vagy TPS-t, mindenki vissza fogja venni a kezébe a sima kontrollert :)
14.
14.
chris360
ez is csak reklám neki nem ? akkor minek veszik le ?:O
13.
13.
zoli12i
kevinbutler és james ! Nem sok mindenről maradtatok le ! :-(
12.
12.
tjames
#10: nekem is ezt írja.....lekéstünk :)
11.
11.
Jinbobo
Megmondom a tutit! Bukás lesz!
10.
10.
kevinbutler
#9: Te hogy tudtad ezt megnézni !? nekem ezt írja ki :D Ez a videó már nem érhető el Microsoft Corporation szerzői jogi követelése miatt.
9.
9.
zoli12i
hát ezek nagyon gagyik ! :-D
szerintem nagy bukta lesz a Kinect ! Túl korai ez még. Várni kéne vele még.
8.
8.
kevinbutler
Ez nemigaz gondoltam végre nézhetek valami gameplay-szerűséget erre mindegyiket törlik
7.
7.
Top Secret
#2: Én is de nem akarok vészmadár lenni én nem fogom megvenni mert nem slim xboxom van és kéne hozzá 10eft kábel.
6.
6.
Top Secret
5.
5.
adye
"You are the controller." Nagyon kommersz szaga van.
4.
4.
danez11
lol ennél bénább reklámot keresve se találnék...
3.
3.
adye
Hát ez valami förtelmesen gagyi, mint az ms reklámok többsége, bár ezek még az átlag ms szintet se ütik meg. Vivát Move! =D
2.
2.
sgabo09
Bukás szagot érzek...de ne legyen igazam!
1.
1.
Oliver S96
kíváncsi vagyok már erre a Kinect-re...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...