Andy Serkis szerint jó úton jár a Ninja Theory

  • Írta: InGen
  • 2010. október 12.
  • Érdekesség
Link másolása
A Gollam karaktere nyomán megismert Andy Serkis mára már igazi legenda a filmes iparban, s lassan a játékosok köreiben is, hiszen neki köszönhetjük az Enslaved motion capture felvételeit. Serkis szerint a játékfejlesztőknek jobban kell figyelniük a sztorira és a forgatókönyvre.

Az Enslaved kapcsán láthattuk, mennyit dob egy játékon, amikor tényleg profik készítik a forgatókönyvet, s profik rendezik és készítik el az átvezető jeleneteket. Andy Serkis szerint jó úton járnak, s a legtöbb mai játékban pont ezek hiánya képezi a legnagyobb problémát.


"Szerintem ahol a mai játékok keveset nyújtanak - legalábbis ahogy látom a gyerekeimet játszani -, azok az átvezetők, a történetmesélés és a karakterek színészi teljesítménye" - mondja Serkis. Éppen ezért úgy gondolja, hogy a fejlesztőknek nagyobb figyelmet kell fordítani a forgatókönyvre, a jelenetek megtervezésére és okos kivitelezésére, hiszen ha már egyébként is ennyi művészeti értéket képvisel egy játék, hiba lenne pont ezeket nem tökélyre vinni.

"Amikor a Heavenly Swordöt csináltuk, mindenki azt mondta nekem, hogy az átvezetőkre senki nem kíváncsi, hiszen mindenki csak játszani akar a játékkal. Szerintem ennek az egyetlen oka, hogy az átvezetők teljesen kilógtak, nem voltak a játék részei" - említi Serkis. Az úriember azt látja megoldásnak, hogy az átvezetőket, a színészeket, a forgatókönyvet és mindent, ami ezekhet kapcsolódik már a fejlesztés elejétől kezdve szem előtt kell tartani és projekt többi részével együtt vinni előre. Így a játékmenet, a grafika, a karakterek, a jelenetek és az egyéb művészi dolgok is közösen alakulnak ki.

15.
15.
shatterhand
a játékort azért szokták lehúzni:
mert rövid a sztori rész
vagy/és mert hülyének nézik és nem kell gondolkodni benne, meg ügyesnek lenni

A többi csak utánna jön.
14.
14.
killzone2
Szóval egyetértek Serkis úrral ajánlom neki a Metal Gear Solid 4-et annak biztos tetszenek majd az átvezetői. Kérek sok-sok gamebe átvezetőt. (MGS4 átvezetőit kb 5ször néztem meg, jó sok nehézségi fokozat, nyamm. XD)
13.
13.
killzone2
Szóval egyetértek Serkis úrral ajánlom neki a Metal Gear Solid 4-et annak biztos tetszenek majd az átvezetői. Kérek sok-sok gamebe átvezetőt. (MGS4 átvezetőit kb 5ször néztem meg, jó sok nehézségi fokozat, nyamm. XD)
12.
12.
killzone2
Én végigtoltam a teljeset,és a játék amíg a városban illetve később a csajnak az otthonában játszódik addig istenkirály aztán a lopakodósabb kevésbé csapkodós részeket felváltják a nagyobb harcok amik azért nagy változások az előtte levő játékmenethez képest. A vége annyira nem jött be, kivéve az átvezetők szempontjából. Elég igényesek lettek az átvezetők és a sztori is kellemes. Ettől függetlenül csak egy jó game,nem kiemelkedő. ŐŐŐ bocs az off-ért. Az átvezetők szerintem szerves részei egy játéknak,mint pl egy könyvben a hosszú leírások. Abszolút királyai számomra az átvezetőknek: MGS sorozat abból is főleg a 4,DMC (remélem az új karaktert lecserélik a régire),Final Fantasy és hogy legyen valami stratégiai game is World in Conflict (DX10ben valami hihetetlenül jó az összes in game átvezető,na meg a renderelt is. :D)
11.
11.
bzsp
#1: nekem is tetszett a demo, jó kis játék lett. ha lejjebb megy az ára beszerzem :)
10.
10.
Scoo
#9: Az már a készítők hibája ha nem lehet átléptetni az átvezetőt.
9.
9.
BloodyDeath
Szeretem én is az átvezető videókat, ha igényesek, és jol kivannak dolgozva. De öszintén szolva még 2. csak csak megnézem, de akkor is csak a jobbakat, de ha már 3-jára tolom ki egyáltalán nem szeretem avval huzni az időt. Nagyon sok játéknál ez van, hogy mindent megmutat nem is lehet átlépni, de kivülröl fulyom az egészet, ez nagyon sokszor frusztráló.
Természetessen hozzá tartozik a játékhoz, meg kell is bele, mert azok nélkül a történet nem teljes. De hát kinek van ujbol ujbol és ujbol megnézni. Persze van aki imádja, megnézni öket, természetessen minden ember más.
Nekem ez a véleményem.
8.
8.
IceColdKillah
Hogyha ennyire odafigyelnének hogy igényes és jó minőségű, már-már filmszerű grafikát csináljanak a játékokhoz akkor már miért nem egy játszható filmet csinálnak? Elvégre meg lehetne csinálni, csak nem lenne vas ami mozgatná. Azt viszont aláírom, hogy egy játékon feltűnik ha mondjuk mo-cap technikával csinálják meg és nem animációval.
7.
7.
NinjaNorb
hát ha ennyire felvilágosultak akkor remélem azt a dantét kidobják a kukába és 1 tökös DMC játékot összehoznak szintén zseniális sztorival és átvezetőkel!
6.
6.
Scoo
Én egyenesen imádom az átvezető filmeket. Feltéve ha igényesek és ezalatt azt értem, hogy ilyenkor szebb látványt várok el, mint a játék alatt valamint azt, hogy rendesen meg legyen rendezve az a pár perc.
5.
5.
Top Secret
Nem hallottam még róla...de nem is rossz.
4.
4.
aRkye
A tesztnél leírtam a véleményem. Nagyon tetszett.
Ami az átvezetőket illeti, soha sem szoktam átnyomni, mindig megnézemőket, mert az a játékhoz tartozik, az is egy láncszem, sőt annál több, mert sokszor fontos tudnivalókat is tartalmazhat, s én élvezem nézni, főleg, ha az szép, kidolgozott... Hogy is nézne ki, mondjuk egy Final Fantasy-nél átlépni a kisfilmeket...
Az Enslavednél nagyon látványosak ezek a kisfilmek, nagyon jó munkát végeztek az alkotói! Szívesen megnéztem volna őket mégegyszer a végigjátszás után, de nem láttam ilyen opciót. Kár...
3.
3.
jardo
A demó nem rossz, bevallom őszintén, videók alapján rosszabbra számítottam. Mondjuk a kamerakezelés elsőre kicsit fura volt, zavart is némileg, de aztán végül pár perc alatt simán megszoktam.

A demó alapján nekem az a tapasztalatom, hogy kicsit sok a platformrész az akcióhoz képest, bár ahogy elnézegettem a videókat, ez biztosan változni fog, mert elég sok a harc a különböző gameplay videókban.

Egyértelműen pozitív csalódás számomra, ha lejjebb megy az ára, még akár az is előfordulhat, hogy megveszem.
1.
1.
zsilvolgyi
Demót végignyomtam, nem rossz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...