Dead Space: Ignition - megjelenés előtti trailer

  • Írta: fojesz
  • 2010. október 13.
  • Videó
Link másolása
Mától tölthető le a Dead Space 2 előzményeit elmesélő Dead Space: Ignition. A megjelenés alkalmából érkezett még egy utolsó trailer, amelyben nem csak kellemes ízelítőt kapunk az új "köztes" rész hangulatából, de bemutatásra kerülnek a játék során feltűnő puzzle feladatok is.

No jó, a Dead Space: Ignition sok mindenben más, mint a másik két játék, sőt az először Wii-n bemutatkozott Extractionre sem hasonlít a program. Ezúttal egy kalandjátékot kapunk, amelyben sokat kell olvasni, el kell döntenünk, hogy milyen úton próbálunk meglépni a nekromorfok elől, sőt fejtörőket is meg kell oldanunk, háromfélét is.

A Dead Space: Ignition ma jelenik meg, a Dead Space 2 előrendelői ingyen tölthetik le a játékot. A rajongóknak mindenképpen beszerezni az anyagot, hiszen nem csak a második rész előzményei derülnek ki belőle, de a végigjátszásával egy új ruhát is betárazhatunk Isaacnek, mire kijön a teljes értékű folytatás!

13.
13.
tjames
12.
12.
Ca$h
Látszik, hogy a legtöbb embernek fogalma nincsen arról mi ennek a játéknak a célja, és hogy mekkora nagy kreatív ötlet áll mögötte. Ha 1.100 forintot valóban lehúzásnak érez bárki is akkor az bizony az ő baja. Sokkal pozitívabban kéne hozzáállni ehhez a kérdéshez, de nem részletezem tovább, majd a hamarosan megjelenő cikkemből ki fog derülni minden...
11.
11.
joati
Nekem túl világos az alap játékhoz képest .
10.
10.
Mortician
#8: Jelenleg 2011 Január a megjelenés ideje.

#9: Fel lehet ezt fogni rókabőrnek is, aminek valahol alapja is van, de a Dead Space-nek is van saját univerzuma, mint pl. a Mass Effect-nek. Ezt az univerzumot egy rajongó szeretné komolyabban is megismerni, elvégre, ahogy korábban a fejlesztők is nyilatkozták, nem fér bele minden egy játékba. Szvsz, amíg a fejlesztők próbálják az eseményeket más szempontból is bemutatni, úgy, hogy az másoknak is tetszik, addig ezzel nincs semmi baj. Senkit se köteleznek a játék megvásárlására és személy szerint nekem tetszik, hogy más módon is próbálják bemutatni a történetet, illetve annak előzményeit, mellékszálait.

A trial után majd eldöntöm, hogy kell-e nekem a teljes. :)
9.
9.
BloodyDeath
Hát nem tudom srácok, de ez nem más mint zsíros róka bőr. Ez már semmi másról nem szól, csak minél több pénzt kicsaljanak a gémesekből.
De most komolyan gondoljunk csak bele logikussan, ez olyan, mint ha a God of War-ból csinálnának egy stratégiai játékot. A természetessen cím a történet adott, de csak pénz bezsebelés a fontos a fejlesztőknek. Avagy az NFS-ből csinálnának egy GTA klónt.
Természetessen lehet, hogy én nem látom át teljes mértékben a különbözö eladási terveket és statisztikákat.
A gém meg biztos jó lesz, de ez már olyasmi, hogy vannak olyan gémer rétegek akik szeretik ezt a stílust, azoknak jó, de könyörgöm miért kell párhuzamot húzni egy ilyen játékkal? Miért nem lehet, egy kis változtatásokat vinni bele más címet adni, és már is máshogy állnának hozzá az emberek. Igaz akkor meg fenn áll az a lehetőség is hogy nem veszik meg, mert nem mit tom én mien gém prologusa.
Na mindegy tény, nem értek hozzá, A véleményet kifelytettem, amihez tartom magam. Akinek meg lesz annak kellemes idő töltést kivánok.
8.
8.
Ecneb
A 2 mikor fog kijönni? Mert olvasgattam utána és olyanok voltak, hogy 2011...
Mellékesen örülök, hogy végre nem csak olyan FPS játékot csinálnak, ahol megyek, lövök és viszem a ribit haza, hanem kell benne gondolkodni és olvasni is! Már látom előre, hogy a sok NOOB az olvasós részt eltekeri a fenébe és csak mennek...
7.
7.
zsilvolgyi
A Demót kipróbáltam... eszméletlenül SZ*R!
6.
6.
Top Secret
Az 1 állat volt szerintem hű marad elödjéhez.
5.
5.
Scoo
Én nagyjából chrissel értek egyet, mivel a történeten kívül nem sok közös pontot látok a Dead Space-el. Ettől függetlenül persze lehet jó játék, de nekem ez amolyan rókabőrnek tűnik.
4.
4.
Mortician
Tetszetős. Külön jó benne, hogy még páncélt is lehet szerezni a DS2-höz. Kéne vennem MS pontot... :D
3.
3.
Ca$h
Juhééééé... azon veszem meg és írok róla! :)
2.
2.
Exinor
#1: Mert gondolkozni kell benne?

Én értékelem az ilyen nem megszokott megyek és ölök játékokat, nekem tetszik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...