Az Apple is meg akarta venni a Bungie-t

  • Írta: fojesz
  • 2010. október 27.
  • Érdekesség
Link másolása
Folytatjuk a tegnapi sztorit: mint azt már olvashattátok, Steve Jobsban, az Apple atyaúristenében felment a pumpa, mikor megtudta, hogy a Microsoft megveszi az addig főleg Mac-es játékokat fejlesztő Bungie-t. Ahogy az ma kiderült, nem is véletlenül: az Apple-t is érdekelte a csapat.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Steve Jobs idegbeteg módjára hívta fel Steve Ballmert (ezek szerint minden vezérigazgató István?), miután megtudta, hogy a Microsoft felvásárolja a Halo-játékokról ismert Bungie-t. A sztori 2000-ben történt, ugyanakkor csak a napokban látott napvilágot az egyik ex-Microsoftos fejes jóvoltából. Akkor automatikusan arra asszociáltunk, hogy Jobs szimplán megsértődött, amiért az eredetileg Macintosh-játékokat készítő csapat átpártolt a nagy konkurenshez, viszont úgy tűnik, a helyzet ennél bonyolultabb.

Tuncer Deniz, a Bungie egyik alapítótagja ma elmondta, hogy akkoriban az Apple is megvehette volna a csapatot, Phil Schillerrel, a cupertinói cég alelnökével még le is ültek beszélni a dologról - ő aztán Jobsnak passzolta a labdát: "Schiller megkérdezte Steve-et, ő pedig azt mondta, hogy nem, majd egy hét múlva azt, hogy igen. Schiller felhívta a Bungie-t, a Bungie viszont már nyélbe ütötte az üzletet a Microsofttal."

Innen már érthető Jobs kirohanása, ugyanakkor nem árt megjegyezni, hogy szimpla tökölésről volt szó csupán, amit az Apple magának köszönhet ezek szerint - mindenesetre érdemes elgondolkodni, hogyan alakult volna a jövő, ha a Bungie nem a Microsoftnál, hanem az Apple-nél köt ki.

14.
14.
Nálunk a cégnél bajban lenne bármilyen apple termék a pc-vel szemben: 7 éve veszek kizárólag hp gépeket és eddig még eggyel sem volt még probléma :)))
13.
13.
zsilvolgyi
7.
7.
givi6
hát ez a apple is megakarta venni a bungiet elég nagy szivás!
az egyetlen cég ami apple-re csinált játékot.. ez egy dolog!
de a Bungie megalkotta a Halo-t ! :):):):):):):):):)
ami aztán elég nagy siker lett!! ez ....
szivás az applenek, mázli a boxosoknak! :D
6.
6.
Top Secret
Jobb így szerintem az Apple már mindent fel akar vásárolni.
5.
5.
Teuton
#1: Rengeteg ilyen van: http://knowyourmeme.com/memes/steve-jobs-bill-gates-comic

Egyik durvább mint a másik ;)
4.
4.
InGen
#3: Lett volna Halo akkor is, mert PC-re és Mac-re fejlesztették, és már szinte kész volt, amikor az MS megvette a Bungie-t, és újra kellett írni az egészet Xboxra :)
3.
3.
ilor14
"mindenesetre érdemes elgondolkodni, hogyan alakult volna a jövő, ha a Bungie nem a Microsoftnál, hanem az Apple-nél köt ki."
akkor nincs halo :( és nem játszanék vele xD
2.
2.
bzsp
"(ezek szerint minden vezérigazgató István?)" XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...