Az Activision is meg akarta venni a Rare-t

Az ex-Xbox főnök folytatja a Microsoft körüli érdekes sztorik kiteregetését. Pár napja megtudtuk, hogy az Apple milyen ideges lett, amikor a Microsoft felvásárolta a Bungie-t, most pedig arra derül fény, hogy a redmondiak komoly licitháborút vívtak az Activisionnel a Rare felvásárlására.

Ed Fries, aki 2004-ig a Microsoft játékkiadói részlegének vezetője és egyben a cég alelnöke volt, most egy interjúsorozatban tereget ki néhány érdekesebb részletet, melyek főként az eredeti Xbox elindulásával és a Microsoft akkori ügyeivel kapcsolatosak. Most éppen a legendás Rare körüli felvásárlás került terítékre.


Fries beszámolójából kiderül, hogy eredetileg az Activision akarta felvásárolni az angol játékstúdiót, ám a Microsoft is érdeklődést kezdett mutatni irántuk. Ezután egy licitháború alakult ki, amit eredetileg az Activision nyert, s sokáig úgy tűnt, hogy nyélbe tudják ütni az üzletet.

"Valószínűleg a Rare is inkább az Activision felé húzott, mert szerettek volna függetlenedni a platformoktól, és inkább third-party fejlesztőként akartak tovább menni" - mondja Fries. S habár úgy tűnt, hogy az Activision nyeri meg az üzletet, végül a licitálás folytatódott, s az árak olyan magasra mentek, hogy az akkoriban a Rare üzletrészének felét birtokló Nintendo teljesen kiszállt a versenyből.

Végül aztán valami történt az Activision háza táján, pontosan még Fries sem tudja, hogy mi. Elképzelhető, hogy nem tudtak teljesen megállapodni a  vezetéssel, így Bobby Kotick és csapata kiszállt a versenyből, a Microsoft pedig tett egy végső ajánlatot.

Így történt, hogy a Rare végül a játékiparban soha nem látott módon egy egészen brutális, 375 millió dolláros áron került a Microsoft tulajdonába, s így történt az is, hogy az egykor olyan Nintendo-klasszikusokat készítő cég, mint a GoldenEye 007, a Perfect Dark vagy Killer Instinct, ma már casual hulladékokat fejleszt a Kinectre.

7 komment - szólj hozzá!