Így rajtolt Amerikában a Kinect

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 5.
  • Rendezvény
Link másolása
Tegnap óta vásárolható meg Amerikában a Microsoft új mozgásérzékelős kamerája, a Kinect. A redmondiak hatalmas bulit ígértek a startra, pénz az volt rá bőven - kiválasztottuk hát a legdurvábbnak tűnő New York-i premiert, ahol az egész Times Square lilába borult az új kütyü tiszteletére.

New York egyik legjellegzetesebb helyének számít a Times Square, minden valamire való sorozatban és filmben feltűnik a tér, ha az éppenséggel a világ egyik legnagyobb városában játszódik. Képzelhetitek, hogy nem olcsó mulatság egy ilyen helyet - még ha nem is az egészet, csak a Toys 'R Us környékét - önkényesen kibérelni, de a Microsoft nem volt szívbajos: a sokat emlegetett 500 millió dolláros költségvetésből futotta erre is.

Az éjféli buli kint zajlott elsősorban, a tömegről a Microsoft már jó előre gondoskodott: az első 3000 Kinect-vásárló két játékot és egy éves Xbox Live előfizetést kapott ajándékba. Az újságírók a sor elején álltak, fotózták és kérdezgették az első száz fanatikust, akik - amint azt Peter, az első szerencsés vevő elárulta - már napok óta várták ott a bulit. Közben feltűntek a Microsoft jól ismert arcai: Major Nelson, aki állítólag még az anyukáját is elhozta aznap este (ezt nem tudjuk megerősíteni, mert nem ismerjük a kedves mamát, de minden bizonnyal ő is nagyon büszke), megjelent Kudo Tsunoda, aki még ilyenkor is ilyenkor is napszemüvegben pózolt, és ott volt Don Mattrick is.

A Times Square lilába borult a Kinect tiszteletére, vicces volt látni, hogy a "Te vagy a kontroller" reklámszövegnek adózva, hogyan táncol több száz profi táncos már-már rituális vallási szertartásokat idézve az "Én vagyok a kontroller" feliratú pólókban. Bent már tornyozva várták a kiegészítők a leendő tulajdonosaikat, akiket éjfélkor eresztettek rá a készletekre - a buli pedig később folytatódott a nem messze lévő Hard Rock Cafében.

A Microsoft 5 millió eladott Kinectet remél még az idén, hosszú távon pedig az Xbox 360 életciklusának meghosszabbítását remélik a kiegészítőtől. Az első játéktesztek is elérhetők már az interneten, a Gamerankings összesítése szerint az MTV-s Dance Central büszkélkedhet a legjobb eredménnyel, de egészen jó pontokat kapott a Microsoft berkein belül készült Kinectimals és a Kinect Sports is.

A Kinect itthon november 10-én kerül boltokba 19 nyitójáték társaságában. Ezek közül nem mindegyik jelenik meg az első napon, de a többségüket már a kezdetektől fogva meg lehet vásárolni. Mi éppen tegnap kaptuk meg a kontrollert, amint zöld utat adnak nekünk, olvashatjátok is a tesztünket!

32.
32.
kevinbutler
#25: Nem tudom kérlek fejtsd ki bővebben.
31.
31.
ZsupiDav
#28: Persze, hogy nem volt olyan az érzékelése az Eyetoy-nak, de azért a Microsoftnak volt pár éve pontosítani rajta. A Wii mozgásérzékelője pedig már egy jó ideje működik a telefonokban (legelőször a sonyericssonokban), de a PS2 idején ezzel is próbálkozott a Sony.
30.
30.
.LnB
Ez marketing ennek ez a rendje-módja, jól csinálták. Túlzás? nem amerikába ez nem nagy cucc. ők így tolják az Xboxot 22mx49m es 1080p-s led monitoron

http://theflickcast.com/2009/06/22/xbox-360-on-the-dallas-cowboys-stadium-lcd-wall/

(Dallas Cowboys stadionja)
28.
28.
DzsungelCsirke
#27: Azt értem én, de mikor ők meg pont egy Wii koppintással akarnak bankot robbantani akkor hol fair az hogy pont a másolásról beszélnek? No meg azt se felejtsük el hogy az az Eyetoy bőven nem tört Kinect magasságokba érzékelés terén.
27.
27.
ZsupiDav
#23: Hát ha a spanyol viaszt nem is, de a kinect alapötletét igen is az Eyetoy ihlette. Legalábbis ez volt az első kamera ami lekövette a mozgásokat, ha nem is olyan tökéletesen. Viszont hozzátenném még azt is, hogy hiába volt gyengébb, kezdetlegesebb évekkel ezelőtt az Eyetoy, akkor sem volt olyan késése mint most a kinect-nek.
26.
26.
XDannyL
#24: Jaja :)
Amerikában kinek nincs fölösleges 150$-ja. Az ottani fizetés mellett ezt bárki megengedheti magának, így nem is csoda hogy gyorsan rajtol.
25.
25.
Yami
#15: Tudod a tapasztalat...
24.
24.
Lauditore
"Akinek van pénze költse el!"<---Új Kinect és egyben teljes Microsoft mottó...
23.
23.
DzsungelCsirke
Szép kis felhajtás, de akármennyire is rühellem a Microsoftot igen sok témában, azt azért be kell ismernem szép kis buli lehetett. Amúgy meg semmi gond nincs ezzel, a Kinect saját magának csinált reklámokt, a Sony pedig tulajdonképpen a Move bejelentése óta negatív reklámkampányt folytat az MS ellen, és elég mocsok módon úgy tesz mintha az Eyetoy sz@rta volna a spanyol viaszt :D
22.
22.
Matteus
Nagy hűhó, a semmiért.
21.
21.
M3rcy
még csak most fog megjelenni? de hát én 3 hete játszottam vele a mamutban
20.
20.
adye
#6: Ezen jót röhögtem =D
19.
19.
kevinbutler
18.
18.
noswear
+1 a boxnak +10 Amerikának!
16.
16.
Mathia$
#15: szerintem csak a neved miatt mondta :)
15.
15.
kevinbutler
14.
14.
Moldren
13.
13.
Giga0509
#12: Ugyan már,ha a Sony csinálta volna ugyanezt akkor nem túlzás...
12.
12.
kevinbutler
Hát ezt elég nagy túlzásnak tartom, de ha az amerikaiak erre vevők akkor csinálják.
11.
11.
Mathia$
Ha nincs ekkora felhajtás akkor várhatóan nem vennék annyira az emberek. Sokan lusták vagy nem tudnak vagy nem is jut eszükbe információt szerezni erről a termékről. Ezt a MS is tudta épp ezért kellett óriási reklámot csinálni hogy fel tudják venni a versenyt a MOVE-al, ami már 2,5 millió leszállított példánynál tart.
#4: neked nem fog jobban kellenni, de az amcsiknak nagyon is. :D Ők erre a fajtára vevők és az Xbox ott fogy a legjobban.
#10: lehet, végülis a Kinect is onnan származik xD
10.
10.
gamerplayer
nem nagy ez a felhajtás egy kicsit?
500 millát nem izraelből adták nekik kölcsön :D
9.
9.
Adamoooo77
Azért beszarás. Ez csak egy játék, sőt csak egy játék kiegészítő, és ahogy a cikk írója is írta már-már vallási szertartásszerű ennek a játékkiegészítőnek a megjelenésceremóniája. Ami azért valljuk be, beteges. :):)
8.
8.
Pukhi-zik
micsoda pénzek vannak itt a vilagban. Elkepesztö, h amcsiban mindenre van pénz.
7.
7.
hakydakillah
5. ebből a szempontból igazad van

6. LOL :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...