Hírek a nagyvilágból - rövid infók estére

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 8.
  • Hír
Link másolása
Új sorozatunkban naponta, kétnaponta egy utolsó erőbedobással még megpróbálunk összeszedni Nektek egy kisebb csokor hírt. Ezek rendszerint olyan információk vagy előzetesek lesznek, amelyeknek nem feltétlenül jutna hely a hétköznapi hajtásban, de ezekben az összeállításokban megemlékezünk róluk.
  • Napvilágot láttak az NCsoft pénzügyi eredményei, a kiadó bevétele harmadik negyedévben a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest 6 százalékkal csökkent, míg a nyeresége 1 százalékkal nőtt. A koreai cég a LineAge-sorozat gyengébb teljesítményével magyarázta a visszaesést.
  • Újabb bizonyítékok a Hitman 5 létezésére: újabb életjeleket adott magáról a Hitman ötödik része, igaz, most sem derült ki a folytatásról semmi lényeges. Ezúttal több életrajzban is felbukkant a játék, amelyen az egyes fejlesztők állítólag évekig dolgoztak - egyik biográfiából az is kiderült, hogy jövőre jön az új epizód. Sok ilyet hallottunk már, hisszük, ha látjuk!
  • Jobban érdekli a fejlesztőket a 3DS, mint anno a DS. A Nintendo elnöke, Satoru Iwata szerint a játékfejlesztők világszerte több érdeklődést mutatnak a 3DS, mint anno az eredeti DS iránt, és ami még fontosabb, nem passzívan, hanem proaktívan közelítenek az új hardver felé. A mester szerint a Hollywood is felkapta a fejét, szerinte ők is úgy gondolják, hogy a 3DS lehet az első 3D-s eszköz, ami tömegesen el tud terjedni.
  • Tarolt a Football Manager 2011 Angliában, az összesített toplistán kapásból az első helyen nyitott a PC-re, Mac-re és PSP-re megjelent menedzserjáték. A listán utána a FIFA 11, a Fable III, a Just Dance 2, az új Professor Layton, a New Super Mario Bros. Wii, a Fallout: New Vegas, a Medal of Honor, a Force Unleashed II, majd a Sims 3 következik. Hiába, az angolok imádnak focizni.
  • Élőben közvetítik a Call of Duty: Black Ops brit rajtját, a londoni launch party itteni idő szerint fél nyolckor veszi kezdetét. A műsor a hivatalos Facebook-oldalon követhető, lesznek előadások, versenyek és celebek is. És ha már Black Ops: megérkeztek a játék első értékelései, a Game Informer 9, a kanadai Wild Gunmen 9.5 pontot adott az új részre.
  • És a kötelező ráadás trailer: novemberben jön a Poker Night at the Inventory, amelyben a Team Fortress 2 Heavy-je, Max, Strong Bad, valamint a Penny Arcade Tycho-ja méri össze pókertudását. Alig várjuk!

19.
19.
ramon90
Csatlakozom Oliv3r-hozzászólásához. :)
18.
18.
Awwww
Hát srácok volt lehetőségem ma megszerezni a black ops-ot
nekem nem gyere be annyira mint a többi.
Kane and Lynch,James Bond,és haevy rain keveréke
Messze lemarad a MW2 től
sajna :(
Tudom nem egyről szól a kettő de nekem eléggé nagy a változás a többihez képest :S
17.
17.
Yonny
#8: szerintem sokkal jobb lesz ... az MW2 nagy buktája a "nincsennek serverek" bejelentéssel történt itt viszont vannak szerverek = lesznek modok illetve warok remélem.
16.
16.
Ca$h
Fojesz: ez egy szuper jó ötlet volt, nagyon tetszik! (two thumbs up) (Y)(Y) :D
14.
14.
ChainGun112
aki a facebookon nézi és látta a trailert az pls mondja meg melyik zene ment alatta
13.
13.
Top Secret
#7: Csatlakozom most hívtak hogy árat emelnek az utolsó pillanatban.grr
12.
12.
falselight
http://xbox360.ign.com/articles/113/1132942p1.html
itt lehet nézni.
11.
11.
falselight
másnak sem megy a facebook oldal?
10.
10.
BGEE
nekem nemtőlti be a cod facebook linket :S:
9.
9.
a3a
#4: Ugyanaz a szinkronja de tény, hogy kicsit másnak hangzik elsőre.
8.
8.
warn
#7: Nem, ugyanakkora nagy rakás szar mint az MW2...
5.
5.
pjoco
#4: Nekem nem tűnik másnak!
4.
4.
givi6
ÁÁ
egy nagy hiba! Heavynek más a szinkronizáloja!
3.
3.
p.balou
Ez a pókeres aranyos :)
2.
2.
Maxxer
Na erre a cod launchra ,kiváncsi vagyok. Addigra elintézek magam körül mindent,launch partyt még úgyis csak képekről láttam.
1.
1.
Oliv3r
Cursed Crusade-et azért meg lehetett volna említeni, bitang jónak ígérkezik.
pár napja volt bejelentés képekkel, videóval.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...