Lepattintanák a Rock Band fejlesztőit

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 12.
  • Biznisz
Link másolása
Talán a zenés ritmusjátékok zsánerének döglődését jelzi, hogy a Guitar Hero, a Rock Band és a Dance Central játékokat is fejlesztő Harmonixot el akarja adni a tulajdonosa, a Viacom - nekik aztán nem sokat számít, hogy a Rock Band 3 és a Dance Central is óriási kritikai sikernek örvend.

Bár a Rock Band 3 és a Dance Central számos jó újítással rukkolt elő, amit a kritikusok is díjaztak, a Viacomnak mindez nem számít: el akarják adni a játékokat fejlesztő Harmonixot. A Viacom a világ egyik legnagyobb médiakonglomerátuma, az övék többek között az MTV, a Comedy Central és a Paramount Pictures is.

A Viacom a legutóbbi pénzügyi jelentésében árulta el, hogy az elmúlt negyedévben 463 millióról 189 millió dollárra csökkent a nettó bevétele, emellett innen derült ki az is, hogy eladásra kerül a Harmonix - igaz, azt már nem tudtuk meg, hogy miért passzolják tovább a srácokat. A Harmonix közösségi menedzsere megerősítette az információkat, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy mindez nem érinti a Rock Band és a Dance Central sorozatok támogatását. Elmondása szerint a Viacom jelenleg több potenciális vevővel is tárgyal, és továbbra is támogatja a stúdiót.

A zené ritmusjátékok műfaja elsősorban a Harmonixhoz köthető, ők találták ki anno a Guitar Hero-t, majd az Activisiontől elszakadva készítették el a Rock Bandet. Elképzelhető, hogy a mostani eladás annak köszönhető, hogy újabban döglődik a zenés játékok piaca: míg egykor tömeghisztéria övezte az említett sorozatokat, mostanra sokan temetik a kategóriát; a Guitar Hero: Warriors of Rock például csúnyán lebőgött nemrég, az első hónapban még 100 ezer példány sem kelt el belőle Amerikában. A Dance Central-féle táncjátékok talán új színt vihetnek a műfajba, főleg, hogy eddig ez a cím tűnik a Kinect legjobb játékának.

4.
4.
nikye
amúgy ez mér jó nem is lehet játszani nekem van psp-m
ha valakinek van psp-s játéka 500 ért megveszem max.:1500-ért
ha van írj a nicki_07@citromail.hu-ra Thank you!=amúgy ez azt jelenti hogy kössz!!XD:D
2.
2.
Mortis
Lassú halál. Talán a Kinect és a Move hoz pár új ötletet, de a műfaj, ilyen mértékű rókabőrökkel(lásd: Guitar Hero), nem marad sokáig talpon.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...