Japánban is az élen végzett a Black Ops

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 26.
  • Toplista
Link másolása
Amerikában tegnap hálaadás volt, ezért a szokásosnál kevesebb az érdekes hír, így nincs mit tenni: szemezgessünk a japán lapokból! Mint kiderült a keleti szigetországban is szépen nyitott a Call of Duty: Black Ops, míg a Kinect a vártnál jobban, de nem túl kiemelkedően szerepelt a múlt héten.

Japánban ugyan nem lett rekorder a Call of Duty: Black Ops, azonban tisztességesen helyt állt a múlt heti mezőnyben: a játékból közel 170 ezer példány kelt el, ezek közül a többség PlayStation 3-ra. A második a Fossil Fighters folytatása lett: a DS-játék új része jócskán felülmúlta a 2008-as előd bemutatkozását.

A múlt hétre esett a Kinect japán premiere is, a mozgásérzékelős kamerából 26 ezer példányt vittek haza a játékosok. Az elemzők szerint a PlayStation Move-ból kétszer ennyit vásároltak az első héten, ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy korábban arra számítottak, hogy a Sony eladott kontrollereinek a negyedét sem éri utol a Kinect. A különbséget nyilván az ár is tetézte: míg a Move Japánban olcsóbb, mint egy átlagos játék, addig a Kinect jóval drágább. A Kinect-játékoknak egyébként nem ment olyan jól, a Konami DanceMasters című játékára voltak a legtöbben kíváncsiak - a játékból 6 ezer példány kelt el.

A Kinect megjelenésének köszönhetően az Xbox 360 eladások a háromszorosukra nőttek, és a DSi modellek is jól szerepeltek köszönhetően az új Pokemon-csomagnak. A kézikonzolok között a legjobb eredménnyel a PSP zárt: bár a gépnek újabban egyébként is jól megy a dolga a japánoknál, az előző hét óta megkétszereződött az eladások száma, így összesen közel 100 ezer új gép talált gazdára. A siker hátterében valószínűleg az új színekben pompázó modellek és az új Monster Hunter játék közelgő megjelenése állhat.

Játékeladások:

1. Call of Duty: Black Ops (PS3) - 128,922
2. Super Fossil Fighters (DS) - 42,829
3. Pokemon Black/Pokemon White (DS) - 39,883
4. Super Mario All-Stars (Wii) - 38,219
5. Tactics Ogre (PSP) - 37,350
6. Pro Evolution Soccer 2011 (PSP) - 35,500
7. Call of Duty: Black Ops (360) - 30,279
8. Tongari boushi to maho no omise (DS) - 24,918
9. Pro Evolution Soccer 2011 (PS3) - 22,383
10. Record of Agarest War 2 (PS3) - 20,889

Asztali konzolok:

1. Wii: 39,308
2. PS3: 29,058
3. Xbox 360: 7,083
4. PS2: 1,255

Kézikonzolok:

1. PSP: 96,601
2. DSi XL: 21,836
3. DSi: 20,550
4. DS Lite: 1,904
5. PSP Go: 1,816

8.
8.
adriano28
dicsak jappánban még pokémonnal tolják az emberek xDxD
6.
6.
vytros
A PS3 természetes hogy jól fogy Japánban: 1. Sony 2. Sok japán játék, mi is a magyar játékokat vennénk ha lenne saját nagy cégünk ezzel kapcsolatban xD 3. Rettentő nagy fizuk vannak ott.

Ezzel szemben ugyanez van Amcsiban is, csak Xbox-szal és Microsoft-tal.
5.
5.
hakydakillah
3. ahol látsz egy leheletnyi alkalmat, ott már kezded is... Kár, hogy nincs ezen az oldalon warn, már kaptál volna úgy ezret...

Szépen teljesít az új COD, érdekes, hogy minden új epizóddal meg tudják dönteni az előzőleg felállított rekordot :-)
4.
4.
fojesz
#3: A fanboykodást mellőzük, ha lehet.
3.
3.
Jinbobo
#1: Az egész xbox nem jó!
2.
2.
fojesz
#1: Igazad van, köszi!
1.
1.
wildláma
az asztali konzoloknál az xbox360nak a számával valami nem jó ...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...