Crysis 2 - egy generációval szebb a PC-n

  • Írta: InGen
  • 2010. november 28.
  • Érdekesség
Link másolása
Egy újabb adag benzint locsolt a Crytek a PC-s és a konzolos játékosok között örökké zajló vita lángjára. A cég programozói szerint ugyanis a Crysis 2 legalább egy generációval jobban fog kinézni a személyi számítógépeken, mint az aktuális konzolokon.

Eddig azt hallottuk a Crytek felől, hogy mindent kihoznak majd a konzolokban rejlő erőforrásokból, s minden eddigi játékra köröket fognak verni vele - legalábbis grafikailag. Most azonban kiderült, hogy a konzolok maximális grafikai színvonala mégis legalább egy generációval le fog maradni a PC-s változat kinézetéhez képest.


"A PC most már simán egy generációval előrébb jár grafikailag. Úgy hisszük, hogy a PS3-on és az Xbox 360-on a Crysis 2 és az új CryEngine után a játékok minősége már nem a grafikai fejlődésben fog megmutatkozni, hanem az ötleken és a témán. Nem lehet majd többet kihozni ezekből a gépekből" - nyilatkozta Cevat Yerli, a Crytek nagyfőnöke.

Ezzel tehát az úriember gyakorlatilag azt mondja, hogy a Crysis 2-vel elérik majd a jelenlegi konzolgeneráció határait - már ami a grafikai lehetőségeket illeti. A Crytek viszont továbbra is személyes ügynek tekinti, hogy a PC-n abszolút vezető legyen vizuális megjelenítést és a játékmotort tekintve: "A legtöbb fejlesztő ma már nem tartja nagy dolognak a PC-t, s tudják, hogy jóval kevesebbet tudnak eladni rá, mint a konzolokra. Amíg a PC-s piac nem tud nagyjából egyenlő eladási adatokat felmutatni, addig a legtöbb stúdió nem fog annyit foglalni a PC-s verziókkal."

191.
191.
hedzsooo
Na, a lenyeg, h szepen keszulget a CRYSIS 2 is. :)

En varom, aki meg nem rajong az ilyen jatekokert, az kimeljen meg minket a sok OFF-jatol, THX ! ^^ ;)
190.
190.
shatterhand
#188: még vagy 5 évig ne kelljen azért
akinek konzolja van az nagyon nem szeretne pár évenként cserélni
Arról nem is beszélve, hogy most már ki fog drágán venni premier gépet ami megbízhatatlan? Ezt jól elbaszta mind a microsoft, mind a sony.
189.
189.
DzsungelCsirke
Gratulálok mindenkinek hogy ismét csak konzol-PC és warez témákban sikerül sok kommentet összehozni. Szerintem kéne egy filter az ilyen hírekhez, úgyse ír senki semmi értelmeset.
188.
188.
givi6
ez várhato volt, hogy jobb lesz!
de gy generácio az brutális! az xboxot, meg ps3-t olyan 10 évre tervezték, vagy 5, kb ennyi egy generácio,
hát sztem itt az ideje kiadni a a xbox720 at meg a ps4 et :)
187.
187.
ChainGun112
eddig sem volt vitás, hogy a crysis jobb lesz pc-n... ismétlem a CRYSIS :D
186.
186.
dareal
#185: Az illegalitás azért túlzás, a kiadók által megfogalmazott eula szerint az, mert nekik a legtöbb lóvé kell ugye. Ezen alapon pl a használtautó piac is "illegális" lehetne, csak a gyártók ott ilyen megkötést nem szabnak meg. Igazából szerződés szegés kategória. De nem vagyok jogász :) sajna a szoftverek jogi körítése naaaagyon gáz
185.
185.
shatterhand
#180: Ezt én se tudtam és el is tudom képzelni a dolgot.
Akkor már csak azt nem értem, ha illegális akkor, hogy hogy árulhatók ezek a dolgok (gamestop, ebgames ahol szoktam vásárolni még...azok szinte csak ebből élnek).
Ráadásul pont ezért kellett kitalálni vmit. Az EA a ezt az online passt vezette most be.
184.
184.
kevinbutler
#180: Ejha ezt nem is tudtam eddig.
182.
182.
bitbandita
:O Uramatyám mi megy itt! Rohadt szomorú ezt látni, és sajnos teljes mértékben tükrözi az emberek hozzáállását, toleranciáját (is). "Az én apukám erősebb mint a tied"-szintű irígy megnyilvánulás véresen komolyan gondolva... 2010 vége, Magyarország. Szomorú. Természetesen tisztelet a kivételnek.
#169: abszolút egyetértek!
180.
180.
dareal
#177: a használt játék adás/vétel szintén illegális (az eula szokta is tartalmazni, hogy te nem adhatod el a játékot, nem adhatod bérbe, stb), picit jobb, mint a warez, de a kiadók ezt sem szeretik.
egyszerű, hogy miért nem: egy játékot megvesz valaki, ami utána x emberhez jut el. noha fizetsz érte, de abból a kiadónak már nem megy semmi, a kiadó csak az első vétel után kapja meg az összeget, mert a használt játékokkal kereskedők természetesen nem fizetnek az eladások után a kiadók felé.

azaz a megvásárolt játék és annak az árai a boltok és a játékosok között mozognak, a kiadó felé az összeg egyszer jut el x helyett. ha a játék már a 3. emberen megy keresztül, a kiadó ebből csak egyszeri sarcot tudhat magáénak.

félreértés ne essék, nem a használt játékokat eladók és vásárlók ellen beszélek.
179.
179.
shatterhand
#177: vagy ott pl a hardveraprón vagy a többi konkurens oldalon (vagy psn az id fölött)

ilyenkor jó, ha minnél több embert ismer az ember, így a vaterán kívül máshol is tud ajánlást adni magáról
Saját tapasztalatból kiindulva pár éve a ps2 cuccok még ausztriában ólcsok voltak (főleg, ha full angol volt egy játék). Ma már idehaza és angliából tudok a legjobb áron rendelni. 1-2 hónapja assassin creed2 goty verzió postával volt 11font.
úgyhogy nem olyan vészes a gyári játék árak konzolon
178.
178.
NinjaNorb
#175: hát animét nézni régi gépek már nem nagyon jók:/ legalább is ha a 2010es felhozatalt nézzük pl nekem a legendás hősök legendája néhol már szaggat 720P benxD sztem full HD felbontástól meg már elfüstölnexD
177.
177.
kevinbutler
#176: Lehet használtan is. www.jatekaim.hu
176.
176.
shatterhand
#174: a játékok bár drágábbak a pc-nél, de azért idehaza ólcsobb lett már
Régebben már elindultak a 16-18e forint felé a játékok. MOst már az 576ban is "csak"13e. De premierbe megrendelem xy játékot és még ingyen is kihozza a bolt. Inkább 12 körül vannak most már az árak.
Azt mivel el is lehet adni fél év után vagy mikor megunja, a fele ára már vissza is jöhet akár.

Tudom,hogy a 12-13e soknak tűnik, de akkor nézzenek vissza 15 évvel ezelötti sega MD vagy SNES játék árakat: ugyanennyibe kerültek már akkor is. És akkor hol volt a fizu? Kb harmada minimum a mainak.Én se tudok havonta új játékot venni, de 2-3 havonta már igen. Ráadásul most már a multi is kitolja a szavatosságot. Ha meg kell vmi 2-4ezerért már tudok pótolni kimaradt játékokat is.
Szal nem vészes.
A warez nem izgat. Ps1em volt csippelve és a 60 játékból alig élveztem vmit.
175.
175.
zola2000
"ugyanott vagy mint konzollal! Aki erre azt írja hogy a pc drágább, attól annyit kérdeznék: Ha már egyszer megvetted a konzolod, és valamelyik módszerrel megoldottad hogy vigye a másolt játékokat! Honnan szerzed be a játékot?...
...Hát persze! Letöltöd egy gépen a netről! De ha már vettél egy gépet, minek a konzol?"

Hát netezni/animézni jó a legolcsóbb gép is, ami a mai játékokkal semmit sem tud kezdeni, de dvdt írni jó ^^
174.
174.
xyzjkljkl
Hihetetlen hová fajulhat az emberi tudatlanság! De azért élveztem végigolvasni a kommenteket, szeretek azokon röhögni, akik oltári nagy baromságokat mondanak!
Olyan konzolom amivel a mai pc-ket össze lehetne hasonlítani, még nem volt (csak egy ingyen szerzett xbox classic-om van), úgyhogy a teljesítmény részébe nem mennék bele a dolognak! Viszont az még számomra is nyílvánvaló, hogy teljesen értelmetlen a vita a kettő között, a különböző felhasználási területek miatt! Ez olyan, mintha mondjuk egy mezei fűnyírót akarnánk összehasonlítani egy robottal, ami összepakol az udvaron, levágja a füvet, összevágja a tüzifát, és még meg is gyújtja az esti szalonnasütéshez! Ugye milyen viccesen hangzik ez így? :D És amúgy is: Ha valakinek az kell, hogy le legyen vágva a fű! Nem mindegy hogy mi vágja le?

Azért pár félreértésbe én is belekötnék:
A konzolok ugyanúgy fejlődnek, mint a pc-k! A különbség annyi, hogy a pc folyamatosan fejlődik egy kicsit, míg a konzolok, bizonyos időközönként kijönnek egy nagy fejlesztéssel, és utólérik a pc-t! Ezen az elven gépet se vegyél, csak 5 évente, és ugyanott vagy mint konzollal! Aki erre azt írja hogy a pc drágább, attól annyit kérdeznék: Ha már egyszer megvetted a konzolod, és valamelyik módszerrel megoldottad hogy vigye a másolt játékokat! Honnan szerzed be a játékot?...
...Hát persze! Letöltöd egy gépen a netről! De ha már vettél egy gépet, minek a konzol?
És mielőtt valaki azt mondaná pc párti vagyok, a konzoloknak is megvan az előnye! Keveset fogyaszt, csendes, gyorsan boot-ol, nem lesz vírusos (bár láttam már konzolra vírust), és a játékok sem fognak rajta meghalni!

Szóval összegezve: Aki csak játszani akar, az vegyen konzolt, az előbb felsorolt előnyok miatt! Aki viszont másra is használná amilye van, és szeretne folyamatosan haladni a korral, és mindíg a legszebb grafival játszani, az vegyen csak pc-t! Akinek meg telik rá, az vegyen mindkettőt!

De fejezzétek be ezt a marakodást! Úgysem lesz egyikőtöknek sem igaza, mert a másik le fog fikázni, akármit mondasz!
173.
173.
CJgabor
egy generációval feljebb, és 40 FPS-sel lejjebb :D
azért remélem fut majd a gépemen^^ habár lehet hogy sokat várok a kicsikétől de eddig a játékok nagy része szépen fut:)
172.
172.
kevinbutler
171.
171.
zadori75
egy olyan pc amin a crysis egy generációval magasabban futtatható 1500-2000 font körül mozog, ha nem több. míg egy konzol 200-280 font. egy jó minőségű monitor 200-300 font egy full hd 32" lcd tv pedig 300-500 font. tehát igazán a különbséget csak azok tapasztalhatják, akik sokat költenek a gépükre. ráadásul ez a gép két év múlva már semmit nem fog érni. én mondjuk rendelkezem xbox-al ps3-al és pc-m is van sőtt még laptopom is. a pc-m 1200 eurót kóstált két éve ami mára már nem számít jónak. a laptopom pedig nem hiszem, hogy elbírná a crysis-t full grafikával. pc-re olcsóbbak a játékok, mert azokat ugye hamarabb feltörik :) és úgy ingyen a legolcsóbbak, konzolokra meg az első fél évben drágák, utána pedig már féláron meg lehet venni őket. szerintem hülyeség ez a vita. a pc nem elsősorban játékra lett kitalálva, sok oldalúbb mint egy konzol. vannak olyan játékok amiket pc-n jobb játszani, de a legtöbb játék szerintem konzolokon élvezhetőbb. A játékoknál sokat számít a grafika, de a játékélmény és a hangulat fontosabb.
170.
170.
zola2000
Az is érdekes az ilyen pc vs konzolgenerációnál, hogy ugyebár 1999ben a pc játékok egy generációval szebbek voltak mint a ps1esek (pl unreal engine 1), 2004ben a pc játékok egy generációval szebbek voltak mint a ps2esek (pl doom3/half life2), most itt van 2010, és kb minden játék kb ugyanolyan szép konzolokon és pcn, és most van egy hír hogy lehet hogy lesz kivétel. Csak azt akarom ezzel kihozni, hogy ma valamiért alapvetően más a helyzet mint az eddigi konzolgenerációknál volt, ennyivel gyengült a pc mint játékplatform jelentősége, hogy már nem nagyon csinálják meg szebbre a játékokat rá.
169.
169.
Brotip: Letiltani a hozzászólás funkciót ilyen híreknél!
168.
168.
Ca$h
A trailerek alapján én a konzolos grafikával is maximálisan meg voltam elégedve, annyira, hogy meg is fogom venni! Már csak abban reménykedek, hogy a sztori és a játékmenet nem lesz annyira unalmas, mint az első részben.
167.
167.
dareal
#9: az eddig bemutatott videókon a játék randább volt, mint a pc-s crysis 1. de ez már több alkalommal volt téma, több összehasonlító videó és kép is van erről. sokkal sokkal randább, részletszegényebbek az eddig bemutatott crysis 2 videók. (pl konkrét völgyek tűntek el, gyengébb textúrák, rövidebb látótáv részletesség stb)
166.
166.
shaddam
Ez eddig kamu marketingdumának tűnik.Az eddig megjelent képek és videók alapján a killzone 3 grafikában(is) elkalapálja a crysist.Olcsó kifogás hogy nem képesek tovább fejlődni a konzolok miatt.Nézzetek meg egy 3 évvel ezelőtti platformexklúzot és egy mait.Lehet fejlődni,de akkor nem rinyálni kéne.
165.
165.
Szeretem a Crysist!
Számomra többször több órányi szórakozást jelent: Van egy számomra átélhető, kellően fordulatos történet, amibe könnyen bele tudja élni magát az ember. Szimpatikus karakterekkel (kellően pofába mászó ellenségekkel :) Nagyon jók a fegyverek, jól is használhatóak, kellő kihívást jelentett végig a harc. A pályatervezés zseniális, van roham, igazi pörgős akció, van sunnyogós beszivárgás, menekülés a túlerő elöl, szóval rendkívül változatos a játékmenet.
Szerintem a Crysis egy nagyon jó FPS minden tekintetben. Pedig csak egy p4d 3.2ghz-en geforce 7600gt-vel játszottam közepes-alacsony grafikai szint mellett, annak idején 2007-ben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...