Vuvuzelával harcol a Ubisoft a kalózok ellen

  • Írta: fojesz
  • 2010. december 3.
  • Érdekesség
Link másolása
Emlékeztek még a nyári focivébére? Tudtok mondani egy dél-afrikai futballjátékost? És egy tradicionális népi hangszert? Na ugye. A vuvuzelákra mindenki emlékszik, jobbára még azok is, akik egyébként annyira kerülik a focit, amennyire csak lehet. És a Ubisoft most velük áll bosszút a kalózokon.

Úgy tűnik, a Ubisoft is megunta a másolásvédelmet, a hülye kódokat és az ehhez hasonló, teljesen hasztalan biztonsági intézkedéseket: inkább egy kreatív módszerrel igyekszik felvenni a kesztyűt a szoftverkalózok ellen. Történt ugyanis, hogy a Michael Jackson: The Experience DS-es verzióját miután - ahogy az lenni szokott - feltörték, a kalózok kellemetlen meglepetéssel találkoztak: még pedig vuvuzelákkal. Sokkal.

A táncjátékban ugyanis, ahol ugye kiemelkedő hangsúlyt fektetnek a zenére, még hosszas imádkozással sem lehet elnémítani a vuvuzelákat, amelyek folyamatosan szólnak, miközben játszunk. Bár a videó nem a legjobb minőségű, azért a lényeg - az állandó darázszümmögés - hallatszik, és valóban őrjítőnek tűnik, még így, 11 másodperc után is.

Kevésbé humoros megoldás, de a játék kalózverzióiban az érintőképernyős funkciók is kikapcsolásra kerültek, noha ezek fontos szerepet játszanak a virtuális tánc közben.

18.
18.
Hát az a 300-as gép szerintem inkább csak 100, mert hülye azért nem vagyok :))) Core2 3Ghz+4G ram+Radeon HD5770-en ami már elég régi vas, de legalább nem drága :))) simán elfutnak a mai játékok pld. 22'-os monitoron full felbontáson (1680x1050)- ami azért jobb, mint a 720p-s mai konzolos játékok minősége*... Ennek az ára jó esetben is 6 premier játék és ez nem ígéret, tapasztalat: ugyanis ilyen vasam van ! :) Szóval ne mondja nekem senki, hogy a warez pénzügyi kérdés. Ez pusztán erkölcsi dolog. Ezt látod fentről, te is ezt csinálod, ennyi, de ez nem mentség, akkor is csak egy kib@szott kifogás ! :(((

*: ne legyen ebből flamewar: programozóként (és 3D ogl+directx fejlesztőként) tisztában vagyok vele, hogy egy 4 magos xeon és a 8 magos cell matematikai képessége jóval nagyobb, mint egy kétmagos core2-é, csak hát ügye a nv70-es (gf7600++) videókártya és a 2x256 mb ram nagyon visszahúzza mindkét konzolt.
15.
15.
SLi
még hogy nem tudnánk dél-afrikai játékost mondani
hát hogy felejthetné el bárki is Tshabalala-t?
14.
14.
Exinor
#12: Valahol olvastam, hogy a Nintendo mindent megtesz a 3DS-nél a kalózok ellen, mert hiába adtak el több mint 100 millió DS-t, ehhez képest kevés szoftvert adtak el és magas a kalózkodás aránya. Ebből mi igaz és mi nem azt nem tudom.
13.
13.
JohnnyBoy001
Az ismertebb hekker csapatoknak ez csak egy újabb kihívás lesz amit majd idővel megoldanak természetesen....
Igazából az a baj, hogy én is kezdek úgy lenni vele, hogy már mind a két oldalt megértem: a kalózokét is meg a fejlesztőkét is. Sajnos amit egy játékba bele lehet programozni, azt abból a játékból ki is lehet törölni, aki pedig ért hozzá, annak ez nem probléma. Úgyhogy mindig is lesznek olyanok akik majd szépen torrenttel letöltik a játékot ingyen, ahelyett, hogy fizetnének érte. Ám a készítőknek meg szerintem nem ilyen hülyeségekkel kellene védekezniük ez ellen, mert ez kivédhető. Inkább tényleg afelé hajlani amit Teuton is mondott: a DLC-ek legalább ingyenessé kellene tenni azoknak akik már megvették egyszer a játékot, és esetleg a játék árából is kicsit lefarigcsálni. Én nem is igazán értettem ezt a DLC rendszert amikor kitalálták...miért akarnak a játékosokról további pénzt lehúzni? Szerintem igazságtalan....és szerintem ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Márpedig aki szintén így érez, az esélyesebb rá, hogy inkább letölt egy adott játékot, mintsem megvenné azt.
12.
12.
leviske
Nocsak, akkor DS-en is van warez? Eddig azt hittem, ez PC-s privilégium. :P

#7: PC-n pl rengeteg játéknak az ára lemegy 3-4k-ra egy év alatt, mégse szüntette meg a kalózkodást.

A fő gond inkább az, hogy a kiadók nem várnak el olyan minőséget a fejlesztőstúdióiktól, amiért érdemes volna fizetni és erre a kalóznak számító felhasználók többsége nem úgy reagál, hogy az adott játékot ignorálja, hanem úgy, hogy letölti. Aztán innen jutunk tovább ahhoz, hogy a "kalóz" hozzászokik, hogy a játékokat csak letölti és ezért már minőségibb játékokra sem költ.
11.
11.
Exinor
#10: Ez így van. Nemrég eladtam a PS3at anyagi gondok miatt, de ez nem azt jelenti, hogy most veszek egy box-ot, mert nincs pénzem de játszani akarok. Majd, ha jobban állnak a dolgaim akkor újra veszek egy gépet.
Az a legviccesebb amikor valaki egy 200-300ezres asztali gép mögül mondja azt, hogy drágák a játékok, vagy ott a 200ezres Full HD LED tv az Xbox mellett. Akinek ezekre a gépekre van pénze, annak játékra is van.
Mellesleg rengeteg hobbi létezik még a világon, én is le tudom kötni magam PS3 nélkül.
Viszont a másik oldalon meg a kiadóknak kellene rájönniük, hogy nem 300-400%os haszonnal kellene árulni a cuccaikat, meg sajnos a DLC-k is egyre nagyobb teret nyertek. Emlékszem régen, ha jött egy stratégiai játékhoz patch akkor mindig kaptunk bonusz pályákat és mindezt ingyen. Most meg néha már meg kellene vennie az embernek a DLC-ket, hogy befejezhesse a játékot, vagy ne unja meg a multit, mert az alap játékban van 4 pálya, DLC-ben meg kétszer annyi...


Régen a Settlers 2-ben voltak érdekes másolásvédelmi hibák, amikor a bányából disznót hoztak fel a munkások, vagy birkát, már nem tudom:)
10.
10.
IceColdKillah
#7: Nézd, ha valakinek már az is gondot okoz hogy kenyeret vagy zsömlét vegyen, akkor szerinted hogy a rákba képes kockulással foglalkozni? Ez nem Tunézia ahol a legszegényebb putri tetején is ott a parabola antenna (nem vicc, voltam ott 3 éve a családi nyaraláson!!!!!) Szal ha vki éhezik akkor tökmindegy hogy 10k vagy 20k, mert még 1k-ja sincs!

Ami a torrentezést illet, én úgy vagyok vele hogy ha lehet akkor félrerakok a fizumból és megveszem, ha viszont egy számomra nagyon kedves játék nem kapható itthon akkor azt letöltöm. Ennyi.

U.I. A multi miatt éri meg megvenni a játékokat, és nem hamacsin gyökérkedni hogy menjen.
8.
8.
adriano28
hehe nekem tetszik ez a vidi xD
7.
7.
miki1105
Szerintem a kalózkodás azért van mert, mint mindenki tudja a kalózcsapatok (reloaded, skidrow) nekik ez hobbi. De ha a másik szemszögből nézzük akkor nem mindenki engedheti meg magának, hogy 10.000-20.000ft-kat adjon ki a játékokért, főleg a mostani gazdasági helyzetben amikor a legtöbben azért harcolnak hogy tudjanak enni meg hogy tető legyen a fejük fölött. De viszont ahogy Teuton mondta elég lenne ha levinnék az árakat, és nem ez a DLC rendszer lenne.
6.
6.
bledzer
és mind mindenre erre is fognak megoldást találni:P aki meg akarja venni az ugy is megveszi, aki meg nem, az még csak azért sem
5.
5.
Akatsuki
amugy Tshabalala, Khune.
4.
4.
Teuton
Szerintem meg jó lenne ha két irányból támadná a kalózokat, nem egyfelől.
pl nem csak keresztbe tenni nekik minden áron, de alacsony árakkal kiadni, dlc-ket megszüntetni (adják ki rendesen, ne szeletelve), és a többi
2.
2.
Top Secret
És milyen igaza van az Ubinak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...