Video Game Awards 2010 LIVEBLOG

  • Írta: zoenn
  • 2010. december 12.
  • Bejelentés
Link másolása
Kicsit megkésve ugyan, de itt vagyunk a Spike TV házi rendezvényén, ami nem csupán az év játékairól fog szólni, hanem egy halom játékbejelentéssel is kecsegtet. Minden eddiginél markánsabb felhozatal ígérkezik, szóval szemből csipát kitörölni, lássuk miért fogunk sóvárogni az elkövetkezendő hónapokban.

4:00 - Ennyi lett volna? Nagyon úgy látszik. A stáblista gördülése közben láthatjuk, hogy Ezio, Kratos stb. hogyan venné át a díjat, nem találunk szavakat. Érdemes volt fenn maradni, mindenképpen! Mondjuk a Neil, mint műsorvezető a lehető legrosszabb választás volt, az apró gegek inkább szánalmasak, mint viccesek voltak - mint televíziós produkció, igen langyosnak tűnt az idei díjátadó. Az újonnan bejelentett stuffokról már inkább áradozhatunk, a legdurvább egyértelműen az The Elder Scrolls 5: Skyrim, a Forza 4 és Del Toro Insane-je.

A hétvégén mindenképpen tartsatok velünk, hiszen sorra veszük a nyertesek listáját és az új bejelentéseket megint, videóval kiegészítve, így ha lemaradtál, hát potolhatod. Amúgy is ebben a kora hajnali órákban - érthető okokból - kongott az ürességtől a kommentdoboz. Köszönjük a figyelmet!

3:59 - És akkor jöjjön az év játéka lepel-lerántás - tádáááám: Red Dead Redemption. A Rockstar nagyot alkottott, az open-world játékok csúcsa, egyben a legjobb western cucc. Tényleg. Nincs bennünk csalódás. A fejlesztő csóka mondja: nagyon nehéz volt a fejlesztés és szinte lehetetlen vállalkozás, mondjuk 100 milkából már vétek lett volna elrontani.

3:57 - Igen, igen, fel sem ocsúdtunk eddig, most már inkább, íme a világelső videó az Uncharted 3: Drake Deception-ből. Drake a sivatagban szenved repülőszerencsétlenséget. A megjelenés: 11.11.1.

3:55 - A legjobb férfi karakter pedig: Sgt. Woods, a Black Opsból. Tudjátok, a homlokkendős, megcsömörlött keményarc.

3:48 - Újabb debüt videó, ezúttal a SSX széria legújabb darabjáról. Snowboardos csávó ugrik a hóviharral tarkított hegygerincre a Himalájában. Mint valami akcióstuff, pedig nem az. Kiélezett, halálos kunsztokra számíthatunk, címe ezért is Deadly Descents. Legalább nem valami tucat cím az EA Sports gondozásában.

3:47 - Nathan Fillion szinész úr szökken elő, és a Halo: Reachet fényezi ezerrel.

3:36 - Szemrevaló riporter csajt emelgetnek premier-plán. Majd a Lost-ből jön be srác és bejelenti a videót, ami a FORZA MOTORSPORT 4-et prezentálja. Váááááááááááá. Már 2011 végén jön. Büntet!!!! Igen, ebben lesz a kinectes kocsimustra is.

3:30 - Red Dead Redemption nagyon összerakott kis stuff volt, pláne a zene. Most a rockstaros zeneszerző nyom le egy laza akusztikus gitárral előadott pengetést, énekkel kísérve. Közben hátul RDR jelenetek mennek. Hosé Gonzalez játéka odaver.

3:27 - Neil haverunk zongorázni kezd, egy siratóéneket prezentál a játékokban tragikus körülmények között elhunyt szereplőknek. Milyen megható. Időhúzásnak elég gyenge, majd újabb reklám. Ez már komédia.

3:25 - Portal 2 új jelenetsorokkal, két kedvenc droidunk megint bohóckodik.

3:24 - Del Toro bejelenti a legjobb indie játékot, ez pedig a Limbo. Egyedi ötletekkel, komor kis stuff, megérdemelten kapta meg a díjat.

3:21 - Vérbeli horror - ki gondolta volna? A THQ bábáskodik a rendező játéka felett a címe pedig: Insane. Lesz gyilok meg para rendesen. Mondjuk a címválasztás nem szerencsés, valami magyar vonatkozású autós cuccnak is ez volt a neve. Nem lesz közel a megjelenés, csak 2013-ban, köszönjük.

3:20 - VÁÁÁÁÁÁÁ, Guillermo del Toro a színpadon. Tudjuk, hogy ő is dolgozik egy játékon, csak még konkrétumok nincsenek - eddig legalábbis. Isszuk minden szavát.

3:17 - Haha, a pasi behoz egy csirkét, ki akarja lőni csúzlival, mint az Angry Birdsben. Nekem fáj, mekkora gázosak ezek a megrendezett jelenetek, szerencsére még észbe kapnak a srácok.

3:12 - Igazak voltak a pletykák, tényleg készül a Prototype 2, kapunk az arcunkba még brutálisabb főhőst és még kilátástalanabb világvége hangulatot. A videó büntet persze, remélem, nem lesz olyan puritán a végeredmény grafikailag, mint az első rész.

3:10 - Íme a legjobb szinkronszínészek listája, a nyertes pedig pont az egyik VGA műsorvezető lett. Neil Patrick Harris (Spider-Man).

3.01 - Egy brutális látványorgia a God of War 3-ből. Minden jel szerint elháromdésítik ezt a részt egy közelgő patch-csel, csak ezt tudjuk elképzelni, mindenesetre most csak annyiról szól a fáma, hogy Kratos cucca is év játéka jelölt. Ezt követően újabb karakterpromó, ezúttal a Black Ops főhőse van terítéken.

2.59 - Az év karaktereinek újabb jelöltje: John Marston a RDR-ből, majd új reklám, naná, hogy vonuljunk a seregbe megint, legyünk büszke golyófogói hazánknak. Kösz nem.

2:50 - Valami '60-as évekre emlékeztető FPS van terítéken, íme az első, nem live-actionos trailer a Resistance 3-ból. Kapunk render képsorokat és ingame-et is. Hoppá, a grafika elbújhat a mai mezőnyben, nem meggyőző annyira, hangulattal nem lesz gond mondjuk, az erőszak tombolni fog. Közelharcra is rágyúrnak.

2.48 - Az legjobb FPS-e, a Call of Duty: Black Ops lett. Mondjuk a Halo: Reach győzelmét vártuk, de nem volt olyan erős idén a mezőny, amúgy se. A fejlesztők átveszik a díjat, megköszönik a rajongóknak. Sablonhegyek.

2.46 - Mass Effect 3, immáron hivatalosan is készül. Mondjuk már napközben felreppentek a pletykák, de mozgásban még szebb. Hangulattal nincs gond, bízzunk a Bioware-ban, hogy képes tovább emelni a sagát. De valami nem stimmel. Londont megszállják az idegenek? Egy frappáns csavarral valós helyszíneken járunk, tuti lesz.

2.42 - Felesleges szócséplés a Comedy Central műsorvezetőjével a játékokban tapasztalt trollkodásról, elmondja, mit utált eddig a Call of Duty: Black Ops multijában. Erőltetett poénok repkedtek alacsonyan. 

2:38 - Végre tudhatjuk, miből van pénze ilyen pazar showra a Spike TV-nek, átlag öt percenként csokiszószos reklámokat bámulni nem menő. Lady Gaga nótája a háttérben, Dennis Richards jön be, jó nő még mindig, Sheen új családon beli erőszakja nem látszik a pofikáján. A My Chemical Romance zenél utána, a Gran Turismo 5-t promotálva. Valami másodrangú emo-csapatnak tűnik.

2:35 - Igen, igen, a Killzone 3 trailere is itt van. Viszont semmi olyat nem mutat, amit ne tudtunk volna eddig. is

2:32 - Tényleg ennyire komoly a helyzet a tengerentúlon? Ennyire szükség van a hadseregnek a fiatalokra? Már megint egy toborzó reklám. Ki akar a Rangerekhez csatlakozni?

2:30 - Már rögtön az év játékiainak felfuttatásával kezdik,Thort megszemélyesítő csóka fel is sorolja a jelölteket. Videón pedig: Assassin's Creed: Brotherhood, azt kell, hogy mondjuk, megérdemelten van jelen.

2:28 - Végre mozgásban a Thor: God of Thunder videogame. A SEGA gondozásában készülő játék a jövő év popcornmozijának játékadaptációja lesz, így elsőre nem tűnik meggyőzőnek, kicsit lightos grafika, esetlen animációk. Persze hangulat ürügyén még lecsaphat Thor pörölye.

2:24 - Meglepetésnek szánták, de nagyon nem lett az: csak PS3-on lesz elérhető Mortal Kombat-extra, Kratos, mint játszható karakter. Valahonnan ismerős ez a helyszín.

2:20 - Igazak voltak a pletykák, tényleg készül a The Elder Scrolls V. A Skyrim alcímmel ellátott új szerepjáték-eposz trailere igen hangulatos, sárkányok is ránk kacsintanak.

2:10: A Batman Arkham City trailertól libabőrösök lettünk, ez már döfi, kérem szépen. Nyomasztó hangulat, új kütyük és kunsztok, baró ellenfelek.

2.02 - Megtaláltuk a lehető legkevesebbet szaggató Livestreamet, most már semmi akadálya a bambulásnak. Kezdődik a show, némi adrenalintermelő táncikálással. Low Budget.

7.
7.
McDuff
nem tudja vki,hogy vissza lehet e nézni vhol a showt teljes egészében?
6.
6.
Mortis
A Black Ops nyert valamit? :O Inkább ez a szánalmas...
5.
5.
Kriccs
Az insane egy jó játék volt. :D
4.
4.
zsilvolgyi
Azt hittem h reggel 8kor leszXD
2.
2.
tjames
Jön a thor film. Ennyi. Jönnie kell a játéknak is úgy érzik...
1.
1.
Ragnarök
Thor: God of Thunder videogame? WTF?! Ha megmerik gyalázni a villámisten nevét, én szétcsapok köztük. :angrysmiley: Aztamindent. (Azért remélem a végkifejlett jó lesz. *_*)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...