Számos bejelentésre készül a Sega

  • Írta: fojesz
  • 2010. december 14.
  • Bejelentés
Link másolása
A Sega értékesítési és marketingigazgatója szerint számos bejelentéssel örvendeztetik majd meg a rajongókat a közeljövőben: végre viszontláthatjuk az Aliens: Coloniel Marinest, bemutatásra kerülhet a Bayonetta készítőinek új játéka, és kapunk 2-3 új Sonicot is, tudjátok, csak a rend kedvéért.

A Game Informernek adott interjúban árulta el Alan Pritchard (ő a Sega nyugati részlegének értékesítési és marketingigazgatója), hogy a következő hónapokban "újra" lehullhat a lepel a jó ideje mellékvágányra terelt Aliens: Colonial Marinesről. Mint mondta, folyamatosan együttműködnek a játékot fejlesztő Gearboxszal, akik egyébként a nyári Duke Nukem Forever bejelentés után nyugtatták meg a közönséget, hogy kedvenc idegeneinkről sem feledkeztek meg a nagy hajtásban.

Végre bemutatkozhat a Platinum Games új játéka is. A japán stúdió 2008-ban négy játékra írt alá a Segánál, közös munkájuk gyümölcsei a MadWorld, a Bayonetta, az Infinite Space és az októberben megjelent Vanquish voltak, az így elért siker után pedig a szerződés meghosszabítása mellett döntöttek. Pritchard nem árult el részleteket, csupán azt erősítette meg, hogy hamarosan új játékot fognak bejelenteni a platinumos srácokkal.

Tippre a Bayonetta 2-ről lehet szó, de hát nem lehet tudni: egyedül a MadWorld folytatása kizárt, mert a Wii-tulajdonosok nem igen kajálták a platform-exkluzív vérengzést.

Átalakulóban van a kiadó "Sonic-politikája" is, Pritchard elismerte, hogy a múltban túl sok címet adtak ki a kék sündisznó nevével fémjelezve, s ez finoman szólva is ráment a minőség rovására, ezért - figyelem! - évi 2-3 játékra mérséklik majd a Sonic-megjelenéseket. Elmondása szerint ez a menetrend idén tökéletesen helyt állt: a Sonic 4 jó értékeléseket kapott, a Free Riderst eladta a Kinect, a Colorsra pedig több előrendelés érkezett, mint bármelyik Sonic-játékra korábban. Elemében van tehát a sorozat, így jövőre is ennyi részt fogunk kapni - ha minden igaz, a bejelentésekre már a jövő év elején számíthatunk.

13.
13.
hedzsooo
#9: Meg most is jo a hangulata ! :D ;)

En is leginkabb alien-el tolom multiban, a kedvencem, bar most mar nem erek ra, de Karacsony utan majd megint tolom neha. STEAM-en is hedzsooo-kent vok reggelve. :)
11.
11.
Fetto
colonial marines ütő lesz
10.
10.
Gaben X
ez fasza szép és jó de a CONDEMNED 3 ? azzal mi a fuck van?igen kuss van róla.
9.
9.
Samu
Alien,Predator,egyben vagy külön is jöhet!Nekem bejött a legutóbbi AVP game is,csak a sok fakezű nem tudta irányítani a dögöket a plafonon,hogy hátbatámadja a tengerészgyalogost aztán átdöfje...pedig milyen jó kis hangulata volt...Kiváncsi leszek erre a Colonial Marines-re!
8.
8.
Jinbobo
Csináljanak még Iron man játékot! Azok annyira de annyira jók!!!!!!!!!
7.
7.
Scoo
Évi egy Sonic elég lenne. Legalább tudnának valami minőséget produkálni. Lásd a Nintendot, aki a nagy címeit sose sieti el.
6.
6.
hedzsooo
Az alien-es szerintem is varos, biztosan jo lesz, ill. en is remelem ! :)
5.
5.
Oliv3r
erre a Colonial Marines-ra már nagyon kiváncsi vagyok, tényleg mutathatnának belőle valamit...
egyébként igazán feldolgozhatnák így a Predator témát is. csak úgy külön magában, Alienek nélkül.
4.
4.
givi6
én egykis avp-nek örülnék, :)
az egyik alien-t is mégsézték, kiváncsi lettem volna
3.
3.
adamsfamily
Remélem nem rontják el az alien-t.
2.
2.
Grand Hustle President
Új Crazy Taxi-t és Jet Set Radio-t akarok!
1.
1.
Mortis
Kedves Sega. Valami új?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...