2010 legpikánsabb gamer fejezetei

  • Írta: zoenn
  • 2010. december 31.
  • Érdekesség
Link másolása
Az óév is bővelkedett szexis és némileg megbotránkoztató eseményekben, üdvözöltük a játékokban fellelhető fülledt jeleneteket, mellyel végre komolyabb megközelítésbe került ez a médium. Szilveszter a visszatekintések ideje, igyekeztem némileg könnyedebb témát megragadni, ez lett belőle.

A legjobb meztelenkedős játékbeli videót már bizonyára mindenki betéve ismeri, nem is soroljuk fel őket, hiszen Shepard és Kratos magánélete senki előtt sem tabu, így a játékvilággal szorosan összefüggő szexis listát állítottunk össze. Sőt, ha a pezsgő buborékai a fejünkbe szálltak, akár egészen megkapó felfogásba kerülhetnek előttünk az alábbi viseltes dolgok.

Madison ruha nélkül

Az év elején a Heavy Rain igyekezett komolyabb, morális kérdéseket is boncolgatni, ahol az emberi test kendőzetlen eredetiséggel és a PS3 impozáns grafikai teljesítményével állt előttünk. Madisonnak minden porcikája a helyén van, sehol nincsenek túlzóan mű vonalak, csupán a természetesség.

Kratos a gyengébbik nem tisztelője

A spártai harcos két olimposzi isten leverése között ismét megmutatta, hogy harmadjára is talpig férfi. Jelen esetben Aphrodité és két bájos szolgája lesz a kéj tárgya. Kratos nem kérlel, elveszi azt, amit akar. A női báj gyümölcseit élvezi. Irigyeljük!

Korabeli Playboy-modellek a Mafia II-ben

A Take-Two és a népszerű nyuszis magazin szerződésének értelmében, Vito kalandjai közben gyüjtögetheti a Playboy magazin ötvenes évekbeli címlaplányait. Persze a Mafia II másban is rekordott döntött: ebben a játékban hangzik el a legtöbb F-betűs káromkodás. Mert egy olasz maffiózó sem megy újság nélkül a mellékhelységbe (a képre kattintva az összes modell elérhető).

Jócsaj DiRT 2-zik

Az év közben beütött a bomba az alábbi videóra rálelve, gyanútlanul böngészgettünk a gamer témájú mozgóképek között, mire egy szemrevaló hátsóval megáldott hölgyike műsorába botlottunk. Bizony, a tökéletes alfelű csaj az egyik legimpozánsabb off-road címen munkálkodott. Mi meg rajta munkálkodnánk inkább.

Az első szexjáték Kinectre

A 3D Sexvilla alkotóinál tehetségesebb fejlesztőket nem is tudnánk elképzelni a mozgásérzékelős kontrollerből adodó technológia pikáns kihasználására. Két kezünkkel kalandozhatunk el a virtuális hölgy domborulatain. Egyelőre várni kell még arra, hogy ágyéktájunk adottságait is érzékelje a szenzor, de azért a kézimunka sem semmi.

Kalandozás vaginaföldön

A Zombie Cow úttörő vállalkozásba fogott, amikor a nemi betegségek veszélyeit előtérbe helyező játékot, a Privatest megalkották. A játéktér nem más, mint a női vagina és később a végbél. Bemutatja milyen kockázatott rejt egy fertőzött testrész, hőseink óvszer-katonák, akik a HIV-vírussal, szifilisszel és számos csúnya betegség mókás képviselőivel veszik fel a harcot. Az újévben jelentkező DLC-ben már a pénisz szűkös járataiban is kalandozhatunk. Az Xbox Live-nak nem kellett, PC-n szerencsére ingyenes.

Duke Nukem fanfilm vetkőző csajokkal

Végül egy egészen friss gyöngyszem. Habár a Duke Nukem Forever elérhető közelségbe került a Gearbox felkaroló hadművelete jóvoltából, egy igazi filmmel még mindig adósok a stúdiók. Néhány rajongónak eszébe jutott mindez, így egy ütős kis amatőr filmet ütött össze, melyben észrevehetőek a játék főbb jellegzetességei - kiváltképp a sztriptíztáncosnők. A Duke: Fate of Humanity-ben nem sok szöveg van, viszont hősünk sört vedel és csajokat stíröl. Nem mehetünk el szó nélkül mellette. Egész estés változatok kérünk!

Biztosan találtunk volna még jó pár perverz résztvevőt, de elégedjünk most meg ennyivel. Ha kicsit is szerencsénk lesz, jövőre mégtöbb hasonlóan élvezetes jelenettel gazdagodhatunk, tuti, hogy nem romlik a tendencia. Reméljük ez a kis komolytalan összeállítás úgy esett számotokra, mint egy tányér finom lencsefőzelék - monokiniben felszolgálva.

31.
31.
Neo1989
A Heavy Rain-es csaj jóféle :D
30.
30.
KillZzzoNE
28.
28.
Berencsit
27.
27.
Berencsit
#24: köszi a fordítást, kicsit részeg voltam :D
26.
26.
zgeri
:P :P megyek én is ahoz a jó seggű csajohoz :D heheheee
25.
25.
Hardy
Kicsit későn de BUÉK mindenkinek! :D
24.
24.
p.balou
#20: Fordítás: Na boldog új évet mindenkinek na megyek ahhoz a jó seggű csajhoz Xd.
22.
22.
N360
#20: Berencsit, Te sem kölyökpezsgőt ittál! :) Vagy ez valami tálib nyelvjárás volt?:) BUÉK!
21.
21.
Berencsit
#12: nem is bánnám...:D
20.
20.
Berencsit
ns bpldig uj ávet mundenknienk ln mek ahut a jk seggz csajhyz dX
19.
19.
kukac450
18.
18.
tomfucius
hát tényleg jó a dirt2-ző csaj segge de én nem nagyon szállok el töle mert hát én már hozzá vagyok szokva az ilyen jo formákhoz .de azért jól mozgatja a seggét van ott izom és lehetne mint kezdeni vele:D
16.
16.
NECROSMOKE
A látvány magáért beszél.Épp ezért nem írok ide mást.
15.
15.
Mortis
Khhh...(köhécsel) Szépek. :D
13.
13.
Kisjuszker
ÓÓ anyám micsoda segg :)
mit tudnék vele csinálni :)
12.
12.
papailajos
#11: Ugy megdolgozna hoggy csak na ;))
11.
11.
Berencsit
#10: na akkor a csaj és én eggyütt......:D a lényeg ugyanaz, bááár ha jobban belegondolok....:D
10.
10.
Killerbee
9.
9.
Berencsit
Jócsaj DiRT 2-zik

hogy én mit tudnék csinállni azzal a csajjal....:D
8.
8.
Netsu
Hehe,Sheperd=Seperd! :D
6.
6.
Blade96
princeps27, olvasd el a cikket, ha meg megtetted értelmezd.
"A legjobb meztelenkedős játékbeli videókat már bizonyára mindenki betéve ismeri, nem is soroljuk fel őket, hiszen Sheperd (itt egy hiba, Shepard) és Kratos magánélete senki előtt sem tabu, így a játékvilággal szorosan összefüggő szexis listát állítottunk össze. "
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...