Előzetesen a Beyond Good & Evil HD

  • Írta: InGen
  • 2011. január 6.
  • Videó
Link másolása
Az újgenerációs konzolokkal bejött egy új, nagy divatirányzat is, miszerint a fejlesztők régi klasszikusokat ültetnek át HD-felbontásra. Ha pedig klasszikusról beszélünk, akkor, azt hiszem, a Beyond Good & Evil kimeríti a kategóriát, így abszolút megéri majd újra elővenni, feljavított grafikával.

Michel Ancel vezetésével készült a Ubisoft számára az akció-kalandjátékok egyik legnagyobb gyöngyszeme, a Beyond Good & Evil. Pénzügyileg sajnos nem volt sikeres, de a játékosok és az újságírók is imádták.

Ennek örömére pedig készül a full HD-felbontásra húzott, 1080p-s verzió, XBLA és PSN platformokra. A felbontáson kívül azonban a készítők szerint a textúrák is jóval szebbek lesznek, így szinte teljesen mai minőségben élvezhetjük a 2003-as klasszikust.

Michel Ancel egyébként éppen a folytatáson dolgozik, aminek a jövője ugyan már többször veszélybe került, ám a legutolsó információink szerint gőzerővel készül.

8.
8.
mamgu
Még mindig hiányolom hogy nem adták ki cd-n a zenéjét . Nagyon eredeti játékmenet sok mostani játékot megelőzött koncepciójával játszhatóságával hangulatával . Egy apró hibája volt , valahogy a járművek és a karakterek aránya nem maccsolt , kiváncsi vagyok a felújított verzió is olyan lesz-e ?
7.
7.
TryGun
Azt észrevettétek hogy a viedó 2010-es mer oda van írva hogy 2010 Ubisoft úgyhogy kicsit későn jött ez a hír. (nem kritizálni akarok ezzel senkit csak gondoltam beírom)
6.
6.
Tacskoexe
Dobozos verziót követelek! D: Vagy hússzor végégnyomtam már, de egyszerűen nem tudom megunni. Az egyik legjobb játék amivel valaha játszottam.
5.
5.
aRkye
Várom, hogy ötödszörre is átkalandozzam Hillys-t!!! Imádtam!
És szerintem szép lesz, mint minden felújított gamma!
4.
4.
LiMiT
#3: Ott a pont. Egyébként meg egy Trailer alapján nem lehet ítélkezni :)
3.
3.
Dresa
Nem mintha csúnya lenne az eredeti..
2.
2.
andris1464
#1: dehogynem, dettó ugyanígy néz ki a pc-s változat, kb egy éve játszottam vele utoljára, semmit nem változtattak rajta a trailer alapján...
1.
1.
LiMiT
Kár hogy mi PCsek ebből nem kapunk semmit, de azért örülök hogy más igen :) Benne van azok közt a játékok közt amik a legjobban megfogtak és a leginkább szeretem és a legtöbbször végigtoltam...és már nagyon nem ártana ha ugyan ezt elmondhatnám a BG&E 2-ről is. :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...