Aranylemezen a Killzone 3

  • Írta: fojesz
  • 2011. január 14.
  • Bejelentés
Link másolása
A PlayStation hivatalos blogján jelentette be a Sony, hogy befejeződtek a Killzone harmadik részének a munkálatai. Most már csak a sokszorosítás van hátra, és semmi más nem állhat a február végi megjelenése útjába! Közben az is kiderült, hogy körülbelül 70 percnyi átvezető lesz a játékban.

Az előző résznél lényegesen kevesebbet kellett várni a Killzone harmadik részére: alig két éve, hogy a Killzone 2-t befejeztük, február végén már folytathatjuk is. Az ISA és a Helghast Birodalom háborúja folytatódik, Sev és bajtársai pedig rendületlenül küzdenek a győzelemért. A Guerrilla Games új ellenfeleket, új fegyvereket, új helyszíneket és egy új, az eddigieknél kidolgozottabb sztorit ígért.

Ami azt illeti utóbbira van is sansz, ezt bizonyítja, hogy a korhatár-besorolásért felelős brit BBFC szerint mintegy 70 percnyi átvezetőt kapunk a harmadik részben, hozzávetőlegesen pedig az is kiderült, hogy ezek a mozijelenetek a játék durván egy tizedét teszik majd ki.

A 3D- és Move-támogatást is élvező Killzone 3 Amerikában február 22-én, Európában pedig február 23-án jelenik meg - a standard kiadás mellett elérhető lesz egy gyűjtőknek szánt Helghast Edition is, amelyben többek között egy Helghast figura és egy Helghast sisakreplika várja a rajongókat.

16.
16.
marley3333
Kell vennem egy ps3-at még február előtt = /
15.
15.
Jinbobo
#14: Nekem az egy nem tetszett. Túl slanszos volt. Ráadásul bugos hébe hóba. A második már kijavította az előd hibáit. A harmadik részt nagyon várom! Kíváncsi vagyok, a fejlesztők mit tudnak még kitalálni hogy mégjobban maguk köré csavarják a rajongókat. A második résszel kicsit magasra tették a lécet.
14.
14.
wigyory
Ez egy jó hir számomra, a kedvenceim között van a KILLZONE-család!
Leporolom a Ps2-őt, nosztalgiával kezdem, és végigtolom az 1-et, majd a 2-őt is!
12.
12.
megalonagyix
8#aztamindenit, ez már hárdkór!-.-' vicc
11.
11.
NECROSMOKE
Ez igen.Vajon gyüjtőkiadás mennyi lesz szerintetek?Amugy ez a rész is ISTEN lesz mint elödei.
9.
9.
Mortis
Nocsak...70 perc. Elég szép FPS-hez mérten.
8.
8.
nasario
#7: Kb így :)http://www.youtube.com/watch?v=K7JTvkhvWus
7.
7.
fomar
Move? Hogy kel lövöldét játszani Move val?
6.
6.
Hardy
Irigylem ez a játék miatt a PS3 gamereket. :D
5.
5.
shatterhand
#4: fa.. tudja miért, de rohadt nehéz már most beszerezni
ha sikerül, az se olcsó
4.
4.
koffein
eladom a vesémet február végéig azt veszek egy helghast editiont
3.
3.
shatterhand
elő is veszem a 2. részt és a sztorit újra végignyomom
És remélhetőleg ismét lesznek majd full magyar 32es szobák 2hónapog biztosan.
2.
2.
HeSiKe
aaaaaaaa must have!!
Premierbe megveszem :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...