Hatalmas hiba volt az Age of Empires III

  • Írta: fojesz
  • 2011. február 15.
  • Érdekesség
Link másolása
Az Age of Empires-sorozat atyja szerint teljesen elszúrták a játék harmadik részét, miután az még a legkevésbé sem hasonlított a korábbi epizódokra. Visszaemlékezésében arra is fény derül, hogy anno direkt megkérték a Microsoftot: ne az Age of Empires cím alatt jelenjen meg a játék.

Most, hogy az Ensemble Studios nincs többé, és ő maga is a Zyngánál tengeti a mindennapjait, Bruce Shelley, az Age of Empires-sorozat atyja minden kulisszatitkot megosztott a széria harmadik része körüli felhajtás kapcsán. Mint kiderült, a csapat annyira meg akarta reformálni a sorozatot, hogy pont a lényeget felejtették el: az igazi Age of Empires hangulatot.

"Az Age of Empires 3-mal minden új ötletet kipróbáltunk" - kezdte monológját. "Úgy gondolom, ez hatalmas hiba volt. Olyasvalamit akartunk létrehozni, ami 30 százalékban ugyanaz, 30 százalékban átvett ötlet és 30 százalékban innovatív - azt hiszem, túl sok mindent próbáltunk meg csinálni."

Shelley elárulta, hogy ezt már a munkálatok közben érezték, s ugyan megpróbálták az egészet visszacsinálni és visszahozni a hamisítatlan Age of Empires játékmenetet, de akkor már túl késő volt. "Olyan volt, mikor egy gyerek átállítja a TV távirányítójának a gombkiosztását, majd megpróbálja visszahozni a képet. Ez akkor már nem volt Age játék többé." Érdekesség, hogy a stúdió olyan elkeseredetten próbálta menteni a menthetőt, hogy még azt is megpróbálták elérni a Microsoftnál, hogy a játék ne az Age of Empires cím alatt jelenjen meg, de Redmond ezt elutasította.

Az Age of Empires azóta parkolópályán figyel, a Microsoft most készül feltámasztani a sorozatot egy ingyenesen játszható online játék keretében, amit az ex-Ensemble-munkatársakból verbuvált Robot Entertainment fejleszt. Az Ensemble Studios utolsó munkája az Xbox 360-exkluzív Halo Wars volt, a csapatot 2009-ben oszlatták szét.

30.
30.
Gabesz202
Számomra az Age Of Empires sorozat a legjobb stratégiai játék, amit valaha készítettek!!! Sok szép napot, köszönhetek neki!:) Nagyon örülnék ha lenne folytatás!!!!!!!!!
29.
29.
Irasalgor
Szerintem pedig az AoE III marha jó játék volt, közte van életem 10 legjobb stratégiai játéka között
28.
28.
Kerik
#26: a Microsoft alapból arról híres, hogy rossz döntéseket hoz. Az AoEIII szerintem a legjobb lett, pont ez volt a jó, hogy különbözött a többitől. Az 1. részben már a kötelet kerestem amivel kinyírhatnám magamat, annyira unalmas volt.Építs falakt, épületeket, fejlődj korokat, képezz ki haszontalan katonákat..... Itt viszont gyönyörű és élethű grafika, megválaszthattad az alapokat amikből indulhatsz, igazi játékélmény.Esetleg annyi baj van vele hogy a gép hamar támad és hogy kevés létszámú a hadsereg.
27.
27.
UCSIVO
Nemtom én nem játszottam az elsővel de nekem a harmadik is ugyan úgy tetszett mint a második.
26.
26.
gorezalan
#24: hat igen, a microsoft nem arrol hires, h barmit is ingyen adna :))
25.
25.
Quent1n
Pedig szerintem bizony igencsak ütős játék még ma is! Már egy ideje érlelődik bennem a gondolat, hogy felrakom újra és játszok vele egy kicsit, de ez a hír meghozta a kedvem. :)

Nem értem miért tartja a jó öreg Bruce hibának, mert bár nem lett klasszikus darab mint elődei, de simán átlag fölötti szerintem. Egyáltalán nem kár érte én úgy gondolom! Egyébként szerintem is az újdonságok hiányoztak belőle főleg. A grafika, a hangulat minden egybe volt! Én azt mondom szép munka volt! :)
24.
24.
dzsiádzsó
EZ A HÍR BIZTOS HOGY HAMIS!

Megoldás miért:

Valami valami valami Microsoft, valami valami INGYENES valami valami = FAIL :D:)
23.
23.
Giga0509
Én szerettem,szerintem jó volt.
22.
22.
YTy
Nekem nem új AoE kellene hanem Rise of Nations!!! Ott volt hidegháborús, középkori, ókori kampány, az emelőtől az atombombáig lehetett fejlődni. Nálam az a favorit
20.
20.
3NT3R
Igaza van, nem volt igazi AOE.

Az meg, amit most a MS akar művelni.. hát az minden, csak ismételten nem AOE (hanem egy árkád közösségi baromság tízéveseknek, aka farmville--vagy mi).
Nem komálom az MS üzletpolitikáját (és csak sokadsorban a játékok terén).
19.
19.
Netsu
#16: Jaj szegény Microsoft,keblemre! :D
18.
18.
Skyer
Ha jó rts-t akartok, akkor Spellforce, vagy BFME 2.
16.
16.
jakarate
Szeintem roszul eset a Microsoft-nak :(
15.
15.
Mikeee
Én az első résszel keveset játszottam, a másodikat nagyon imádtam. Bár én az az építgetős, elmolyolós játékot szeretem, a 3-ban pont az nem tetszett, hogy a gép nagyon hamar elkezdett támadni, így nem is sokat játszottam vele. DE szívesen várnék egy negyedik részt, ami visszatér az alapokhoz, divat ez mostanában.
14.
14.
NECROSMOKE
Ezt én is igy éreztem.1xer probáltam...max 1 fél órát játszottam vele,és azt mondtam maganban,hogy ez az AoE III?na ne,kéremszépen ez valami vicc?Sajnos nem,igaz volt :(.igy azota sem játszottam.Nekem a AoE II meg az II Expansion marad az örökj kedvencem :)
12.
12.
Sarkadi
Az első 2 örök kedvencem ( volt ) és nekem ezzel sem volt semmi gondom,szerintem igy jó.
11.
11.
imigreen
""Microsoft most készül feltámasztani a sorozatot egy ingyenesen játszható online játék keretében"""

Hát erre kíváncsi leszek, tavaly ősz tálján jött erről az online játékról az első infó, akkor arról volt szó h teljesen más lesz mint az AoE sorozat többi része!!
...képek alapján volt egy erős Settlers-mesevilág beütése a játéknak!
Nem tudom hogy akarják a régi hangulatot így feléleszteni?? Bár azért én kíváncsian várom:D
10.
10.
Mortis
Nekem is tetszett maga a játék. Hogy mennyi köze volt az előzőekhez az már más tészta...
9.
9.
Lada1200
hát nekem az AoE III bejött :)
Semmi gond sincs vele :)
8.
8.
themagott
Érdekes mert nekem pl az első rész a kedvencem a másodikat meg nagyon nem szeretem, viszont ezt a 3. részt a kettő közé lőttem volna, ennyire nagy hibának mint ahogy előadja nem tartom, ennél sokkal rosszabb játékokat is láttam már....
7.
7.
Daetnas
Szerintem legalább olyan jó volt, mint a 2. rész. Ízlések és pofonok.
5.
5.
kukac450
én az egész sorozatot imádom ... felfordul a gyomrom, amikor ilyen II. világháborús meg szupermodern kori RTS-t látok ... még az Age of Mythology az, amit imádok. Sokkal jobb mondjuk a középkorban játszani RTS-t, mint a jelenben v. a jövőben. Szerintem legalább is.
4.
4.
Merchard
Persze azért még kitudtak adni három kiegészítőt
3.
3.
barackostej
AoE 3-ból nem a hangulat hanem pont az újdonságok hiányoztak. Egy sima RTS volt semmi több.
2.
2.
Extol
Szerettem a sorozatot, még most is fentvan az első két rész, erről a bizonyos harmadikról maradtam pont le, ezek szerint nem vesztettem sokat...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...