A WoW is rásegített a Starcraft: Ghost halálára

  • Írta: fojesz
  • 2011. február 16.
  • Érdekesség
Link másolása
A Starcraft: Ghost anno kifejezetten ígéretesnek tűnt a számunkra, és nem csak azért, mert a Starcraft történetének egy mellékszálát dolgozta volna fel. A játékot végül 2006-ban lelőtték, Mike Morhaime, a Blizzard atyaúristene szerint részben a World of Warcraftnak köszönhetően.

A Starcraft: Ghostot még 2002-ben mutatták be, akkor még PS2-re, Xbox-ra és GameCube-ra készült a játék, vagyis a betonbiztos PC-fejlesztőként számon tartott Blizzard konzolos címéről lett volna szó, ami már akkor is nagy dolognak számított. A Starcraft spin-off Nova, a ghost történetét dolgozta volna fel, és egy Metal Gear Solidra és Splinter Cellre hajazó akciójátéknak tervezték.

A játékon többször is drasztikusan változtatott a Blizzard (ami ugye nem meglepő tőlük), míg nem 2006-ban bejelentették: meghatározatlan időre szüneteltetik a Ghost fejlesztését, hogy jobban feltérképezhessék az új konzolok (így a PS3, az Xbox 360 és a Wii) nyújtotta lehetőségeket. Hivatalosan tehát nem volt szó törlésről.

A projekt leállításának hátterében azonban más is közrejátszott, ezt Mike Morhaime, a Blizzard elnöke és társalapítója erősítette meg: elmondása szerint ha nincs a World of Warcraft, akkor talán még most is létezne a játék.

"Ugyanabban az időben dolgoztunk a Starcraft: Ghoston, mint a World of Warcrafton és a Starcraft II-n. A WoW berobbant, muszáj volt döntenünk az erőforrások kapcsán" - mondta Morhaime, vagyis szimplán arról volt szó, hogy az egyre nagyobb sikernek örvendő WoW elszipkázta a fejlesztőket a Ghost mellől, s miután a játékban eleve nem látták az x-faktort, úgy tűnik, nem is morfondíroztak sokat a végleges elhatározáson.

"Választanunk kellett, nem tudunk mindent megcsinálni."

17.
17.
Netsu
#15: Jaj de nagy tudás volt összeollózni különböző Sci-Fi univerzumok stílusjegyeit egy játékba. (StarCraft,ugye)

A "soha nem csinált rossz játékot" baromi szubjektív dolog. Azért,mert minden játékukat agyon hypeolják,(á lá StarCraft II...)és minden magazin az egekig magasztalja,még nem biztos,hogy valóban mindegyik játékuk egy mestermunka lenne. Maximum a hype hadjárat alatt ezt hitették el velünk.

A Diabló meg az RPG játékok SZÉGYENE azzal a játékmenettel,már ne is haragudjál.

Mellesleg egy cég: BIOWARE. :)
15.
15.
Drizzt do Urden
#12: Mire alapozod ezt a kijelentésed hogy ők is tönkremehetnének , miért lett divat mostanában a Blizzard és játékai fikázása? Lehet szeretni vagy nem szeretni őket ez szubjektív de ne elismerni a tudásukat már nem az! Mondj csak egyetlen olyan céget a világon aki elmondhatja magáról hogy 1 soha nem csinált rossz játékot 2 minden játéka korszakalkotó volt 3 minden játékával milliók játszanak 10 év elteltével is , mert igen ez a helyzet akár Warcraft Starcraft 1 vagy diabló 2-ről van szó.
13.
13.
futurenoise
#12: Az utolsó mondatodra inkább nem mondok semmit. :)
12.
12.
Netsu
#11: Ez megint egy hülyeség,mert ha nincs WoW,akkor még ott vannak a Warcraftok. :D Meg a Starcraft,Diablo... Szóval semmi nem változott volna,ha nincs WoW. :) Sajnos. Pedig igazán csődbe mehetnének ők is,az Activisionnel együtt. :D
11.
11.
futurenoise
#10: Na jó, kicsit túloztam, de szerintem tény, hogy nem lennének ennyire ismertek ha nincs a WoW.
10.
10.
Tacskoexe
#1: Ezt ugye te se gondoltad komolyan... A Blizzard ÖSSZES kiadott játéka kasszasiker volt, és már a WoW előtt is úsztak a pénzben.
9.
9.
UCSIVO
Ajjjj pedig én is nagyon vártam :(
8.
8.
daenath
Pedig hogy vartam mikor eloszor bejelentetek :( De hat ok tudjak, mondjuk nem vagyok egy WoW fun, de hat ez van, azert remeljuk meg nem temettek 6 lab melyre.
7.
7.
headhunter86
Mindig is utáltam ezt a fos WOW-ot. Most már van igazi indokom is rá.
6.
6.
Ca$h
#5: Bízzunk benne! :)
5.
5.
felegyi
#4: Fater, lehet ők is ezen vannak... sőt lehet hogy már pár éve hegesztik a cuccot :)
4.
4.
Ca$h
Én úgy gondolom, hogy butaság lenne a Blizzarnak végképp eltemetni a Ghostot. Elő kéne vennie újra és ráállítani pár embert, így a minőségi végeredménnyel (mint tudjuk) bővíthetnék piacukat a konzolosok felé is. Főleg ha lenne benne multi is!
3.
3.
a3a
Még az is meglehet, hogy az új még meg nem nevezett játékuk pont ebben a világban fog játszódni.
1.
1.
futurenoise
Ettől függetlenül ha nincs a WoW, akkor lehet, hogy a Blizzard ma már nem is létezne. Szerintem jól döntöttek, a mai anyagi és technikai hátterükkel, biztos, hogy sokkal ütősebb Ghost játékot tudnának összehozni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...