DiRT 3 - immár Colin McRae nélkül

  • Írta: fojesz
  • 2011. február 16.
  • Érdekesség
Link másolása
Az tulajdonképpen nem újdonság, hogy a DiRT 3 borítóján már nem szerepel Colin McRae neve, arra viszont egészen máig nem kaptunk választ, hogy miért éppen most döntöttek úgy a készítők, hogy a 2007-ben elhunyt raliversenyző nevét leveszik a játék címe mellől.

Colin McRae 1998 óta volt a Codemasters ralisorozatának reklámarca, és a versenyző nem csak nevét adta a játékokhoz, de a munkálatok során is közreműködött. 2007-ben tragikus körülmények között azonban fiával és két barátjával együtt elhunyt egy helikopterbalesetben. A Colin McRae: DiRT folytatása ugyan két évvel a halála után került boltokba, viszont az az amerikai változatot kivéve mindenhol Colin McRae: DiRT 2 címmel volt kapható.

A Codemasters most érezte úgy, hogy ideje megválni McRae nevétől: "Pár év telt el azóta, hogy Colin elment, így itt volt az ideje, hogy levegyük a nevét a dobozról, de továbbra is hatással van a játékra, nem csak tartalmában, de ethoszában is" - mondta Andy Gray, a csapat közösségi menedzsere, aki szerint a DiRT 2 amolyan tisztelgés volt az egykori ralibajnok előtt.

Paul Coleman dizájner szerint McRae autói még mindig a játékban vannak, és többek között az idő visszatekerésének lehetősége is az ő szemléletét tükrözi, elvégre ez az eszköz megengedi a játékosoknak, hogy a lehető leggyorsabban hajtsanak, és csak a versenyzésre koncentráljanak.

37.
37.
Black16
#36: Pontosan az idei WRC tabellán is csak a 22.
36.
36.
STi22b
Komolyan nem értem mi ez a nagy Ken Block istenítés. Először is Block a szó klasszikus értelmében véve nem drifter, mivel nem hátsókerkes, hanem 4kerekes autónak küldi, a japánokkal így összehasonlítani is felesleges. A Formula Drift amit meg az idiota amerkaiak csinálnak egy rendes tougehez képest olyan mint valami aranyos kis ovoda, buta kis amerkiaiaknak akik, azthiszik tudnak vezetni. Ken block kézifékhuzogatással bohóckodik, leforgatják a 5-8perces videoit 2nap alatt, azalatt csak megcsinálja látványosan, ezen mi a nagy szám?:D Egyértek az elöttem szolóval aki azt írta nézzétek meg a WRC eredményeit, lassú és béna, nem rallys csak egy eladható termék, nagyon jó megnézni a videokat, csak ezt akármelyik rallys megcsinálja, ö viszont nem tud rallyzni és ez elég nagy különbség.
31.
31.
dareal
#29: no igen, a japán drifterek :) drift bible megvan? eszméletlen! veled teljes mértékben egyetértek, nem isten block, de az kérdés nélkül állíthatjuk, hogy jól vezet.

japó gt versenyek visznek mindent, amatőr a poénok miatt, profi meg a tudás miatt :)
30.
30.
dareal
#24: vezettél már 500LE körüli autót? no nem egyenes úton és fél gázzal. nekem "csak" egy clk 55 amg-hez volt szerencsém, 5.5L motor, asszem 380LE környékén mozgott, no azt sem egyszerű úton tartani nyélgázon (no én nem is nyomtam neki kövéret, csak kóstolást, de a tulaj megmutatta, hogy nagyjából mit tud, persze ő sem egy versenyző szintjén), nem hogy driftelni, és az autónál picit nagyobb helyen körbe-körbe forogni. (az autó nem az enyém volt, egy ismerősé). bár erről az unokatesóm többet tudna mondani, lévén ő már vezetett nascar pacecart, ami 700LE volt (itthoni bemutatón ő vezette), valamint indulni szokott budapest-bamako-n, de anno még paris-dakar-on is indult, no ő beszél állandóan arról, hogy mennyire imádja a block show-kat, meg hogy milyen jól tolja. (desert-őr csapat, nissan patrol)

persze, gyakorlás kérdése az egész, de akkor miért nem téged látunk akár egy show keretében, akár egy versenyen? egyik versenyzőt sem nézem le, legyen az első vagy akár az utolsó. a fikázó kommentelőket még egy világ életében utolsó versenyző is úgy verné el, ahogy kell (ez szinte biztos).
amúgy nem védtem senkit, csak nem szeretem a monitor mögött ülő és onnan fikázó mentalitást, bár ez egy "jó" magyar szokás.
29.
29.
lackosor6
#21: Bocs, de látszik, hogy fogalmad sincs a driftről! Amit Block csinál, azt akár napokig veszik, mire sikerül! Ez nem verseny, hanem egy nagy show! Félreértés ne essék én nem azt mondom, hogy a srác gagyi meg semmit sem tud, csak éppen fele akkora sincs, mint amennyire sztárolják! Aki rendes driftet akar az felejtse el tanner foustot, meg az amcsikat általában és figyelje a japcsikat és európát, köztük a Magyarokat! Mindenféle kendácsolt verdával, dögnehéz, szűk pályákon egymástól arasznyi távolságra, az az igazi drift, nem amit az amcsi pénzeszsák sztárocskák csinálnak!
28.
28.
Mikeee
A következő lehet Ken Block Dirt 4 lesz :)
26.
26.
dzsiádzsó
Dirt2 tisztelgés, menjenek már a csápa, egy kalap Ken Block ömlengés volt nyálazva...

Azért vették le mert nem akarnak jogdíjat fizetni, egy elfeledés irányába tartó név miatt, ami már nem emeli az eladásokat!
25.
25.
aludttej
#21: Drifter??? Tood mi az a drift? Tanner Foust-ról hallottál már (volt a dirt2ben is)? Na ő talán tud driftelni. Na meg ez a pali is tud valamit: http://www.youtube.com/watch?v=Coj2wfPouuk&feature=related
XD
24.
24.
Tomeggyilkos
#17: dareal anelkul hogy megsertenelek te tudsz vezetni ? :) mert ha tudnal akkor tudnad autotvezetni nem olyan mint raketat tervezni ezt nem az iskolaba tanulod meg bar latom te azt hiszed :))) szerinted Loeb miert nyert 7x pl ? meee erre szuletett vaz jaaa es hogy miert nezzuk le innen a monitor elol ? jojjjon ide es lenezem szemtol szmbe is najo ez mar csak vicc volt persze de hogy mashogy tudom lenezni egy forumon ha nem a gep elol ? alltalaban 1et ertek tenyelg ne fikazzunk de anelkul hogy kozod lenne Blockhoz nem biztos hogy vedened kene egybol marpedig ahogy nezem nem biztos hogy kepben vagy ;)
23.
23.
X360_FaNbOy
#21: Szeretjük Blockot de azért merész dolog ilyet állítani.. nem azt mondom, hogy nem tehetséges de rengeteg olyan ember van aki jobban ért magához a drifthez, mint sporthoz. Ahogy azt már megbeszéltük (szvsz) ő showman. Nézzél meg egy driftversenyt és haasonlítsd össze egy gymkhanaval. Az elsőt vérbeli sportemberek nyomják a másodikat Block fejlett technologiával csupán hírnév és szórakozás miatt eltölt egy kis időt egy 500 LEs kocsiban. Azt ne mondjátok, hogy meg sem tudnánk fogni egy olyan gépet, mert biztos vagyok benne, hogy simán be lehet tanulni azokat a vezetési technikákat sőt, még élvezném is..
22.
22.
Quent1n
#21: Nálad a pont! Ken Block egy igazi bohóc jó értelemben véve! Vagy inkább autós artista. :)

A névről annyit, hogy szerintem jogos, hogy leveszik mert ez az amcsi májerkedős stílus már nem Colin McRae. Ettől még bitang jó meg minden, de ez már nem az a játék szvsz.

A két figurát nehéz összehasonlítani de én úgy vélem, hogy Colin teljesítménye, meg úgy a VB ászaié(Loeb, Solberg stb), többre értékelendő mint amit Ken Block csinál.

Lényeg a lényeg Dirt3 jöhet, DE egyszer kérünk egy hagyományos Rally VB-s kiadást is! :)
21.
21.
felegyi
Ken Block nem rally-s, egyszerűen a világ legjobb driftere... a legjobb! Szóval amit Colin megtudott csinálni, Block soha nem fogja... de amit Block összerak mint Drifter, nos egyetlen egy ember tudott volna hasonlóakat, az pedig Colin... de ezt már nem tudja bebizonyítani, úgyhogy maradjunk annyiban hogy Ken megérdemelné a nevét a játék borítóján, akárhogyan is nézzük! Ha szerinted szar, csináld meg jobban... van akinek szesz kell van akinek gaz, van aki jó fej és van aki nem az!
20.
20.
lackosor6
#19: Elég hülyén rakta be az oldal a kommentemet na mindegy! Csak a második részt szántam válasznak, az első csak az ált. véleményem!
19.
19.
lackosor6
#17: "...nem csak nevét adta a játékokhoz, de a munkálatok során is közreműködött." Igen, látszódott is azokon a játékokon! A mostaniak pedig...visszasírom a jó öreg Colin-t!

Ha majd csilliárdos leszek, mint Ő és elmegyek bohócnak, akkor majd én is fennt leszek a youtube-on! :)
18.
18.
aludttej
Véleményem szerint Block egyszerűen egy sz@r. Elég csak megnézni a WRC-ben nyújott teljesítményét, ahol s2000-es fabiákkal verik be őt, miközben ő wrc-vel megy. Ekkora szégyent el se tudnék viselni.
17.
17.
dareal
nem azért, de akik lenézik Block-ot, azok szerintem az életük végéig a pályán lehetnének az autóval, közel nem nyújtanának olyan vagy hasonló teljesítményt. nem Colint vagy a többi rally versenyzőt fikázom, sőt. csak azért egy picit mókás, hogy a gép mögül lenézik, csak akkor miért nem ők vannak a youtube-on stb? rally teljesítménye nem valami komoly, de a fikázók zöme az első hajtűkanyart sem tudná bevenni sokadjára sem.
16.
16.
p.balou
Én úgy gondolom, ha ezzel a névvel kezdték a sorozatot, ezzel is zárják le.
14.
14.
Tomeggyilkos
#7: jaja ha jol tudom most volt nemreg a Monaco Rally naah a mi super Kenny G-nk
befejezni nemtudta ripora torte a gepet hahaha

koze nincs a rallyhoz pedig lehetne ha mar ennyit vezet pffff dehat mint tudjuk az autosportba nem mindig az vezet aki tud is hanem akinek penze is van ;)
12.
12.
X360_FaNbOy
#11: Oké..rendben. Én is imádom nézni azt amit Block csinál. Kurva látványosan csinálja. a Svédországi rallyról készült összeállítása is fasza. Szóval Davenek (remélem nem zavar a megszólítás) igaza van. Szerintem ő még sokkal inkább Showman kategoria mint vérbeli rally pilóta...Tehát király az lesz belőle de nem WRCben... Sok szerencsét Block! Szeretünk McRae!
11.
11.
Daveout
Szarul álltok hozzá a dologhoz. McRae egy vérbeli rally pilóta volt, ezzel szemben Mr. Block egy Qrva nagy Show Man. McRaenek a vérében volt a versenyzés, Block pedig iskolában tanulta. McRae b@szott gyors volt, ellenben Block kibeß@szott Látványos!!! Amerikának ez kell!!!! 40Millióan látták a Gymkhana videókat öszesen...ehez szerintem nem kell magyarázat. McRae király volt...de most meg kell koronázni az újat...hajrá Block!!!
10.
10.
kriss
Már kijöhetne :D Végre
9.
9.
#6: Ken Block csak csupán egy kőgazdag patikagyáros, aki nemtudja mire költeni a sok pénzét.
8.
8.
3NT3R
Sosem értetten a Dirtet: se nem rally, se nem rc, mégis profinak akarja beállítani magát.
Részemről még mindig inkább a Richard Burns Rallyt tolom, jófajta modokkal.

Ja, és mégvalami: nem furcsállnám, ha a Dirt 4 már Ken Block előtaggal jönne és csak DC-s cipőben versenyezhetnénk.
7.
7.
X360_FaNbOy
#6: Ken Block a WRCben is szerepel..
6.
6.
Kisjuszker
nem akarok viszályt kelteni Colin McRae Rally versenyző volt Ken Block viszon Rally Cross versenyző nem keverendő a kettő.
A rallyban az idő számít a különböző szektorokban majd persze az összesített idő is számít, a Rally Cross viszont olyan mint a F1 csak itt feltuningolt széria autókkal versenyeznek egy kicsi pályán ahol van salak aszfalt és homok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...