Új(abb) Tomb Raider-film készül

De amikor azt mondom, hogy újabb, ne arra tessék gondolni, hogy Angelina Jolie visszatér bohóckodni még egy kört. A megújuló, megkomolyodó Tomb Raider egy teljesen új filmes adaptációt kíván, és úgy látszik, hogy erre nem csak a játékot készítő Crystal Dynamics jött rá, hanem Hollywood is.

Örömteli hír, hogy a Tomb Raider filmes jogait bezsebelte a GK Films. Még nagyobb örömhír lenne, ha ez a rövidítés a Gamekapocs filmes stúdióját takarná, de sajnos nem arról van szó, hogy film végén az Executive Producer felirat alatt Bőle Gyuri nevét, a főszereplők listájában pedig Kováts "Ca$h" Pétert találjátok majd, s a rendező sem mindenki kedvenc Balsai "Daks" Balázsa lesz.
 
A GK Films ugyanis egy brit cég, ahol Graham King a nagyfőnök, és többet között ők felelősek a mostanában mozikba kerülő Rango című animációs filmért, meg a The Touristért is, amiben egyébként a korábban Lara Croftot alakító Angelina Jolie játszik.

De ennek úgy néz ki vége. Mármint Angelina és Lara kapcsolatának, mert a hírek szerint a játékkal párhuzamosan a filmes vonalat is rebootolni szeretnék, így a mozis verzió is megfelelhet a Crystal Dynamics által megálmodott sötétebb, keményebb, emberközelibb víziónak. Rendezőről, íróról vagy főszereplőről egyelőre nincs hír, de 2013-ra tervezik a megjelenést.

38 komment - szólj hozzá!