Az EA Sports is ejti a nyomtatott kézikönyveket

  • Írta: fojesz
  • 2011. március 21.
  • Érdekesség
Link másolása
A környezettudatos gondolkodás a játékiparba is betörni készül, a Ubisoft után a sportjátékairól ismert EA Sports is bejelentette, hogy felhagy a nyomtatott kézikönyvek készítésével. Az intézkedéssel persze spórolni is tud a cég, arról nem is beszélve, hogy a bejelentés marketingeszköznek is elmegy.

Rob Semsey, az EA Sports szóvivője erősítette meg a korábbi feltételezéseket: igen, a kiadó felhagyott a nyomtatott kézikönyvek gyártásával. A döntés tulajdonképpen nem érhette váratlanul a közönséget, elvégre már a március 1-jén boltokba került Fight Night Championból is kimaradtak az útmutatók, utoljára az NBA Jam találhattunk ilyeneket.

A döntés a környezettudatos gondolkodást tükrözi, elvégre így nincs szükség papírhasználatra, azonban üzletileg is sokat jelent, hiszen a gyártó megspórolja a nyomtatással járó költségeket. Talán a játékpiacra ez kevésbé igaz, de az is bizonyított, hogy a vásárlók szívesebben vesznek olyan cuccot, melynek gyártója védi a környezetet.

Tavaly a Ubisoft jelentett be hasonló intézkedéseket: a franciák szerint a játékútmutatókhoz használt papírhoz tonnánként 13 fát kell kivágni, a feldolgozásuk révén pedig 6 ezer font szén-dioxid termelődik, és 15 ezer gallon vizet pazarolnak el. Uborkáék játékai egyébként azóta újrahasznosított műanyagból készült tokokban érkeznek.

21.
21.
Extol
#17: Miért? Most pl az összes Gothic és a Batman részek is 75% os akción vannak.
20.
20.
Al365
#10: Hát ekkora baromságot rég hallottam. Te azért veszel játékot, hogy a készítők gyarapodjanak? Miért? Mi vagy Te? Máltaiszeretetszolgálat? Én azért veszek játékot, mert játszani szeretnék vele, s a készítők kurvára nem érdekelnek. Egyébként megsúgom, a kiadó gyarapszik, nem a készítők. Csak halkan mondom, ne mond el senkinek. :)))

Ha nem lesz kézikönyv, akkor az egyenlő azzal, hogy a minimális magyar szövegnek is lőttek elektronikarcéknál. Azért azt nem hinném, hogy nincs szükség a papír alapú kézikönyvre. Emlékszem anno a TDU 1-nél, milyen jó szolgálatot tett a hozzá adott, papír térkép.
Szóval megszüntetik, nincs kedvük vele foglalkozni. Jó multihoz méltóan kirúghatnak pár embert, s mindezt a környezetvédelem álarca mögé bújva teszik. Gusztustalan!
19.
19.
343i
#10: Vajon ezt ők is tudják, hogy van kis hanzánkban CD Galaxis? Nyilván igaz, túlzóak az árak, viszont nem is itt fognak nagy forgalmat generálni.
18.
18.
Cooper911
Most ezen a pár tonna fán aggódnak amikor naponta többszáz hektárnyi esőerdőt felégetnek?
17.
17.
simon 555
#16: a baj csak az,hogy az új játékokat nem akciózzák.
na meg a dollár=euro árpolitika is nagy baromság...
a legújabb játékok amik megjelennek PC-re 50 euroért vannak steamen.50 euroért már PS3-ra is meg veszem ugyan azt a játékot dobozosan.PC-re meg 35 euroért van ugyan az a játék dobozosan.
igaz vannak akciók de akkor is lehúzás.miért fizetne valaki többet azért,hogy letolthesse ha olcsóbban megveheti dobozosan?
16.
16.
Wikho
#10: Amit mondasz igaz, de legtöbbször ez nem így van. A Steam a legtöbb helyzetben a legolcsóbbak a játékok akciók során, sehol máshol nem kaphatod meg annyiért amennyiért ők adják. Elég sokszor hír szokott lenni mekkorákat akcióznak, van hogy 90%-os, esetleg fél áron adják a legújabb játékokat.
15.
15.
Mortis
#13: Most mondok egy kissé kegyetlen dolgot: Ha ez így halad a Föld az előtt válik lakhatatlanná mielőtt kipusztulunk. Akkor inkább fontosabb több millió élet. Mondjuk hülyeséget beszélek, mert a nagy cégek úgyis mindig későn kapnak a fejükhöz.
14.
14.
gucho
én szeretem a kézikönyveket
13.
13.
vytros
#12: Ezzel csak annyi a baj, hogy akkor örülnék, hogyha a kézikönyvek miatt kéne már csak aggódnia a világnak. De nem így van. A rendőrség is a warez-el törődik miközben az utcán kirabolják Marcsi nénit.
12.
12.
Mortis
Nehéz lesz átállni a modern dolgokra, de tény, hogy sokkal környezetbarátabb és olcsóbb( ha nem is túl sokkal). Mindenki jól jár. Én is szeretem a dobozokat látni a polcaimon, de ha meg tudom hosszabbítani egy fa életét pár évvel, akkor készségesen áldozom az ügyben. A mai instabil helyzetben tényleg minden apró tett számít.
11.
11.
krami
#8: Nem sírjuk vissza, csak szerintem mégis jobb ha kapsz vmi kézzelfoghatót a pénzedért. Nálam is kint sorakoznak a polcon a játékok. Nincs vmi nagy gyűjteményem (max 25 db), de azokra jó ránézni:)
10.
10.
galmat
#8: Hát nem tudom, de nekem minden film és játék, amit megveszek kinn van a polcon. Azért veszem meg mert vannak játékok, amik megérdemlik, hogy a fejlesztők gyarapodjanak.
A steam-es üzletpolitikával meg nem értek egyet, főleg az árazással. Kezdjük ott, hogy csak komoly 1 előnye van, hogy bárhol letöltheted, havernál is. Na igen, de egy játékot magammal tudok vinni, mert nem akkora mint egy szekrény. Arról nem beszélve, hogy az új játékok 49,99 dollárba kerülnek, így jobban járok, ha pl megveszem a cd galaxis-ban dobozosan 7999 vagy 8990 ft-ért.
9.
9.
Folti90
#8: Én kifejezetten elcsöppenek, ha ránézek a polcon lévő gamekre, sőt kinyitom és kis könyvet szagolgatom, mint egy perverz állat.
8.
8.
Wikho
#6: Sajnállak ha úgy állsz a dolgokhoz, hogyha valami jogosan megveszel, fizetsz érte ugyanolyan dolognak gondolod, mintha LELOPNÁD... Szerintem a Steamet nem is neked találták ki. Légy egyszerű és boldog.
Vicces amúgy ez a sok sírás dobozok után amik a szekrénybe kerülnek, és soha életetekbe nem fogjátok használni semmire őket.
Olyanok vagytok mint a nyugdíjasok akik a régi időket sírják vissza...
7.
7.
Dresa
#6: De a Steam es verzió miért kerül ugyan annyiba mint a dobozos? kész rablás kb egy bő 5-10% ot kitehet szerintem a játék árából a gyártási költség!
6.
6.
galmat
Hát ez gáz, mert én (lehet nevetni), de a kézikönyv és a szép borító-s doboz miatt vettem meg eredetiben a játékot. Ennyi erővel steam-en is lehet venni. Ne csodálkozzanak ha lewarezolnak majd mindent... Ha már pénzt adok ki egy játékra, elvárom, hogy kapjak valami pluszt, mint ha csak letölteném ingyen... milyen üzletpolitika ez???
5.
5.
Dresa
#4: Sőt az áruk emelkedni is fog , mert h ezzel segíted a környezetet :P
4.
4.
Tacskoexe
Hmm... Azért hiányozni fognak a kézikönyvek. Bár kötve hiszem, hogy környezettudatosságból csinálnák... -_- Simán kevesebbet kell költeni a játékra. Az árukat meg tuti nem fogják lejjebb vinni, úgyhogy több megy a zsebbe...
3.
3.
keiji maeda
#2: tuti hogy nem, bár az EA játékokhoz nem igazán kell kézikönyv főleg a sport játékaihoz :D mind ugyanaz mindig
2.
2.
krami
Jó az ötlet, csak van egy olyan érzésem h a játékok árát nem fogják csökkenteni.
1.
1.
waynerooney108
Nem rossz ötlet, hogy zöldeskednek egy kicsit, csak az a baj, hogy kitörölhetik vele a seggüket!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...